Babák Mihállyal, Szarvas város polgármesterével szarvasi irodájában beszélgettünk 2022. június 29-én
Szarvas István (Sz. I.) Polgármester úr! 2002. április 5-én beszélgettünk interjú formájában először, utána 2007. március 9-én. A harmadik beszélgetésünkre 15 évet kellett várni.
Babák Mihály (j) és a szerző (b)
Babák Mihály (B. M.): Ez nem teljesen fedi így a valóságot, beszélgettünk mi sok mindenről és sokszor találkoztunk, ez ténylegesen interjú tekintetében igaz. Úgyhogy ne fessük feketére a felhőt. Hányszor voltam könyvbemutatóin és hányszor beszélgettünk más ügyekben is? Még volt is nálunk többször a Vizi Színházban, csak kevés idő jutott arra, hogy interjút adjak. Nem is biztos, hogy helyes, hogyha túl sokat jelenünk meg, mert akkor azzal fognak vádolni, hogy reflektorfénybe helyez. Van nagyon sok olyan ember, akinek az interjúja fontosabb, ,hogy ne maradjon el az interjúalkotásai közül.
Sz. I.: Második alkalommal 2007-ben a megjelent interjúkötetembe a következőket írta: „Egy jó kérdésre szívesen válaszol az ember, megnyílik a megkérdezett és talán mások is belelátnak gondolataiba, jellemébe, egyéniségébe. Ha ez sikerül, csodálatos dolog lesz az írás, megismerhetünk valakit.” Remélem, hogy ez a harmadik interjúm is megüti majd ezt a mércét.
B. M.: Igen, hogyha van idő rá, akkor az ember megnyílik. És néha baj, ha belátnak a gondolataiba, de néha viszont nagyon hasznos. Előfordul, hogyha az első gondolatot mondjuk el, akkor esetleg a hozzá nem értők, vagy akik csak a felét olvasták el, indulatokba kerülnek. Viszont, úgy gondolom, hogy akármilyen szintű politikus legyen, nem baj, ha a közössége ismeri a gondolatait, meg hogy mi van a fejében. Ezt ritkán hagyják ki, pont amiatt, mert támadásokat kaphat az ember. De ezt vállalni kell, mert a viták nem öncélúak, segítenek meghatározni a helyes döntést és az irányt. Úgy gondolom, hogy mindig fontos szempont egy koncepciónál, elképzelésnél, intézkedésnél, cselekvésnél, hogy azt vizsgáljuk, kinek az érdekét szolgálja. Hogyha az ember a köz érdekét szolgálja, akkor mindig meg tudja értetni magát. Ott van gond, ha valaki nem az igazat mondja, és mellébeszél. Olyankor előfordul, hogy kételkedik az olvasó vagy a hallgató, hogy igazából az ő érdekét szolgálja ez a döntés vagy tervezet vagy elképzelés, vagy ehhez hasonlók. Aki nem egyénit és nem más érdeket szolgál, hanem a közösség érdekét, akkor nincs mitől tartania. És jó, hogyha ilyenkor a közösség belelát az ember gondolataiba. Az sem baj, ha nem csupán a döntést ismeri meg egy állampolgár, vagy bárki más, hanem annak a születését is. Ahogy a gyerek születésének is vannak fázisai, és nemcsak a végeredményt tapasztalja meg a papa is, hanem megéli a születés fázisait. Ez a műszaki, pénzügyi döntéseknél sem mindig biztos, hogy fölösleges. Jobban elfogadunk egy dolgot. De ha az ember nem arról beszél, ami a közérdeket szolgálja, akkor az hiteltelenné válik. Veszélyes a politikában, a közéletben, ha valaki nem tárulkozik ki. Meg kell tisztelni az olvasót, a kérdezőt, és az érdeklődőt azzal, hogy beláthat a műhelymunka születési fázisaiba.
Sz. I.: Mennyire segítette és segíti a polgármesteri munkáját, hogy korábban országgyűlési képviselő volt?
B. M.: Nálam ez a kettő különböző dolog. A képviselői munkámat az segítette, hogy megvolt a helyi tapasztalatom, és azokat az érdekeket, azokat a problémákat vittem be a tisztelt házba alkalmasint. Vagy például egy törvény előkészítésekor volt helyi tapasztalatom, és nem a levegőben lógott a véleményem. Ezzel segítettem, hogy nem elvetett és elméleti törvényt fogadott el a tisztelt ház. Voltak olyan döntések a tisztelt házban is, hogy ha mondjuk, nem ismerem az építészetet, nem ismerem az örökséget, akkor nem támogatom, hogy a Kossuth téri MTESZ-székházat bontsák le, vagy ha nem ismerem a közérdeket, amelyben Budapesten viták voltak, például hogyan kell rendbe tenni a Városligetet.
Sz. I.: Kitört önből a régi szakmája, amikor építészeti ügyekkel foglalkozott?
B. M.: Igen. Úgy gondolom – mert a kérdés az volt, hogy mennyiben segítette a parlamenti munkámat a polgármesterség –, hogy amit tanultam, annak hasznát vettem és segítettem általa a közösségemet. Akár pénzügyekről, akár építészetről, beruházásról, vagy közigazgatásról volt szó. Arra utalok, hogy megnézheti valaki, ha bejön egy Karácsony Gergely által irányított Budapestre és nem a Tarlós István van ott – aki mérnök szakember és jó barátom, és akivel egyidősek vagyunk –, akkor milyen problémák és hibák keletkeznek. Sose szabad az emberek feje fölött és az emberek érdekei ellen dönteni. Nyilvánvaló, hogy vannak dezinformációs felhők. Nyilvánvalóan fontos Budapesten a kerékpáros közlekedés, de ha nem oldottuk meg Budapest forgalmát, akkor ne szűkítsük és ne rontsuk még jobban, úgy ahogy most elkezdték. Csak egy példa, mert tegnap a honvédelmi tárcánál voltunk, Melis Jánost, címzetes főjegyzőnket kitüntették. Szóval, megtapasztalja azt, hogy ha valaki nem ért hozzá, és nem is tudja, hogy ki legyen a jó tanácsadó számára, akkor az nagy baj. Nem jó, ha az ember mindig csak mások véleményéből tud dolgozni. Nekem mindig volt mindenről saját véleményem, egy törvényről, egy állami költségvetésről, mert elolvastam. Ehhez alázat kell, úgy gondolom. Fájlalom egy picit, hogy már nincsenek polgármesterek a parlamentben, mert ők hozták a mezei, hétköznapi tapasztalatot, hozzáértést – akár az igény oldaláról, akár a közszolgáltatási oldalról. Most nagyobb munkára van szükségük a képviselőknek, hogy ezt az információt megszerezzék, vagy akár tőlünk megkérdezzék. Korábban azonnal ment a tisztelt házba a vidéki tapasztalat, a tudás a polgármesterek részéről. Így most a képviselőknek ezzel kicsit több munkájuk van, de szerintem nem csinálják rosszul. Tehát én így éltem meg, hogy azt, amit tudtam, amit tanultam, amit praktizáltam, annak a hasznát, tapasztalatát – mert ugye a tapasztalat is egy haszon, az ember nem lép kétszer ugyanabba a gödörbe, meg pocsolyába – be tudtam vinni a tisztelt házba. Nagyon sokszor sikeres is voltam az érdekek érvényesítésében, mert meg tudtam értetni magam. Ilyen volt a nyugdíjtörvény, és sok egyéb más.
Sz. I.: Ehhez kapcsolódik a mai napok új gondolata, a föispánságig. Pozitív, vagy negatív ez?
B. M.: Mi a probléma ezzel? Semmi. Igaz, a közigazgatás a magyar történelemben egy fontos dolog volt. Ezt Mária Terézia kezdte el kiépíteni. El kell mondanom, hogy kiválóan csinálták. Mai napig ilyen a földhivatal, mint közhiteles nyilvántartás. Korábban nem volt, és ment a mutyi, hogy kinek mije van, és mennyi a határa. Csak egy példát ragadtam ki a közigazgatásból. A közigazgatás, a montesquieu-i elvek szerint a hatalmi ágak egyike, mégpedig a végrehajtó hatalomé. A parlament a törvényhozó, van a kormány, a végrehajtó, és van a bíróság, amelyik pallérozza, hogyha jogvita van valamiben. Én úgy gondolom, hogy valamikor 1918-19-ben a kommunista diktatúra kapcsán keverték össze a közigazgatást az önrendelkezéssel, önigazgatással. Most meghozzuk a törvényt a parlamentben, és van a közigazgatás, ami végrehajtja. Építési szabályok, engedélyek, személyi okmányok, meg sok egyéb más. Nagyon régen ez úgy működött, amikor létrehozták, hogy volt dekoncentrált szerve a kormányzati, a végrehajtó hatalomnak. Van a kormány, ő hajtja végre a parlament döntését. Igaz, hogy ő megy be néha a törvénnyel, hogy tessék szíves lenni eldönteni, de utána az neki parancs. Most ezt a parancsot a kormánynak kell végrehajtania a dekoncentrált területi szerveivel. Többek közt a közigazgatási hivatalokkal. Van egy történelmi példa, hogy hogyan kell elnevezni ezt. Most kormányhivatalnak mondjuk, ami megint igaz, de archaikusabb neve a főispánság. Tehát ezzel semmi gond nincsen, mert minden marad a régiben, csak mi bizonyítjuk azt, hogy van kontinuitása, folyamatossága a magyar közigazgatásnak, hangsúlyozom a kiegyezés után, mert előtte ugye nálunk eléggé furcsa állapotok voltak. Bíráskodtak össze-vissza a főurak, meg az egyéb földbirtokosok, a felső vagyonos réteg. És a főispánság annyit jelent, hogy a megyei kormányhivatal vezetője a megye közigazgatója. Az emberek életét és a mi életünket meg kell szervezni. Vannak olyan közigazgatási feladatok, hogy meg kell szervezni akár az egészségügyet, akár a védekezést, és sorolhatnám még. Ez a kormányzat feladata. És hogy ő milyen szervezeti struktúrában hajtja végre, az ő dolga. Létre is hozták nagyon helyesen. Miért hívták járásnak a járást? Az állampolgárok egy napi járáson belül – régi szabályok szerint – el tudják érni a közigazgatást, ahol az ügyeiket elintézik – telekkönyv, sok egyéb más, engedélyt kaptak tevékenységhez, fuvarozáshoz, építéshez. Ez volt a járás. Megvannak a járási hivatalok, csak most már nem gyalog járunk, és nem egy nap kell hozzá, most már komputerrel el lehet intézni, digitálisan a kérelmeket – mi is arra törekszünk. És van a másik, a megyei kormányhivatal, ami az egész közigazgatást szervezi.
Sz. I.: Mi az, amit nem kérdeztem, de szívesen megosztana olvasóinkkal?
B.M.: Én nem tudom, mert parttalanná válna a beszélgetésünk. Ki kell ragadni egy témát, és azt kibeszélni, de mi tudnánk beszélgetni itt öt napon, vagy két héten, vagy egy hónapon keresztül bizonyos dolgokról. Arról, hogy én hogyan gondolkodom, meg hogyan látom, mit csináltam, mit csinált a közösségünk, és mi fontos még a város életében. Nekem, ami még nagyon fontos – és ezt nem látom nagy városokban – hogy a kisvárosok hallatlan előnye az, hogy sok civil szerveződés van, és közösségek vannak. A vallási közösségek, a szakmaközösségek, a polgári közösség, a kulturális közösségek tömkelege van jelen. Egy kisváros azért más, mint egy nagy város, mert ott számtalan közösség van. És itt vannak duplikumok meg háromszoros tagságok. De van, aki a katolikus templomban kórista tag, de ugyanakkor a Muslicákban is énekel, vagy éppen a városi rendezvényeken is. De ismeri a baráti kört, amelyik Pesten is van meg Szarvason is. Vannak a nyugdíjas klubjaink, és vannak különböző civil klubjaink. Azt tartom nagyon fontosnak – Tessedik Sámuel is erre törekedett annak idején –, hogy a várost közösségé szervezze. Az ő közössége az evangélikusok közössége volt. És a templomba nem csak istentiszteletre jártak a szarvasiak: istentisztelet előtt vagy után, biztos, hogy megbeszéltek bizonyos témákat. A pap tanított is, mert nemcsak lelkész volt, hanem tanító is: tanította a szebb, okosabb életre a szarvasiakat. Fantasztikus dolog. Én tőle tanultam azt, hogy a közösségben mindig erő van. A közösség sok mindent meg tud oldani, a közösség egy összetartó erő. Egy kisvárosi anzix.
Hozzászólások