Ha egy pillanatra elemezni kívánjuk helyzetünket ebben a világban, okvetlen meg kell állapítanunk, hogy kapcsolatok láncolata vesz körül minket. Mert kapcsolatban áll a szülő a gyerekeivel, azok a testvéreivel, unokáival, bővebben a barátokkal, szomszédokkal, munkatársaival, vagy szerelmével. Minden kapcsolatban van egy fajta tényező, amely nélkül rosszul érezzük magunkat – ez pedig a kölcsönösség.
A kölcsönösség adja az egymás iránti szeretetet, megbecsülést, tiszteletet. Az egész életünk magva, közepe a kölcsönösség, hogy tudjuk egymást megszólítani. Mikszáth Kálmán író szavai szerint: „Kölcsönösség az igazság. Semmi sincs ingyen.” Tehát a kapcsolatokért tenni kell kölcsönösen minden embernek. A kölcsönösség elve az egyik leghasznosabb közösségépítő erő!
*
Z. Károly most ötven éves. Nős, van három gyereke, ketten közelítik a harminc évet. Közülük ez a kettő gyerek már nős, családos. Van két nagymama, két nagypapa, akik mindenben segítik az unokákat. Z. Károly családja gondoskodó, szeretetben, kölcsönös tiszteletben és őszinteségben élnek. A családban bármi történik, együttérzéssel viseltetnek az örömökben, a bajban is. Mondhatjuk ideális család, de hogyan csinálják ezt? Erre a kérdésre egyértelműen lehet válaszolni. Ezek az emberek születésüktől kezdve a kölcsönösség elve alapján jó nevelésben részesültek, jelen van egymás megbecsülése, támogatása, segítése. Ezek az építőkockák formálták őket szeretetre méltó, ideális családdá.
*
Ebben a négyemeletes házban tizenkilenc lakás van. Többségében öreg nyugdíjasok. Azok közül is öt lakó özvegyasszony. Jucika a férjével költözött ebbe a házba vagy öt éve. Az évek során jobb viszonyt alakított ki az első emeleten lakó Marika nénivel. Ez kölcsönös szimpátia alapján kezdett működni. Először akkor beszélgettek, amikor Jucika jött hazafelé a boltból. Marika néni mindig a véletlen folytán kint állt a folyóson, lakása ajtajában. Aztán egy idő után behívta a lakásba Jucikát, ott folytatódott a beszélgetés.
A beszélgetés témája kezdetben az ebéd volt. Nem arról, hogy ki, mit főz ma, hanem a szociális étkeztetés során egy közös konyháról, hozták – mint nyugdíjasoknak – mindkettőjüknek, naponta az ebédet. Történt aztán, hogy Jucikának és a férjének az ebédhozás idejében el kellett utazni. Marika nénit kérték meg, hogy vegye át ez ebédet. Tudni kell még azt is, hogy Marika néni közel volt a nyolcvanhoz, vizenyős lábaival alig tudott közlekedni a lakásban. Még a boltba sem tudott elmenni, ezt tapasztalva Julika, szólt a férjének, ha megy a boltba, kopogjon be Marika nénihez és vegye fel a „rendelést”. Ez aztán szükség szerint folytatódott. Aztán ebből a kölcsönösségből mind a ketten jól jártak, mert a naponta adódott gondok – ebéd átvétel, bevásárlás – bizalommal zajlott, a szükségletnek megfelelően.
*
Ez az újság már a fejléc részében közli, hogy nem politikai folyóirat. Mégis a mai napi szükséglet során kikívánkozik az emberből az orosz-ukrán háború kapcsán, hogy a felek nem törekszenek, vagy csak egyoldalú ez a törekvés, hogy a keletkezett borzalmas tragédiák sorát lezárják és kölcsönösségi elvek alapján, egyességet kössenek, amely nem más, mint a béke. Ezt a békét pedig kölcsönösen be is tartsák az ott élő népek békessége, nyugalma érdekében. Sajnos az esély jelenleg minimális, a támadó fél egyelőre még a szándékát sem hajlandó kinyilvánítani. Csak a remény, az emberi józanész diktálhatja a megnyugtató befejezést.
*
Sz. János kőműves, építő mester és T. Ferenc ács már régóta barátok. Ez a barátság még iskolás korukban kezdődött és folytatódott a szakközépiskolában is. Mikor végeztek mind a ketten önálló vállalkozásba kezdtek. Ment, megyegetett mindkét vállalkozás, de valahogy nem volt benne húzóerő. Sok volt a vállalások között az üresjárat. Valahogy jobban kellett volna megszervezni a munkákat, így csak külön-külön bajlódtak a dolgok megoldásában.
Egy véletlen történet mégis megváltoztatta vállalkozásaikat. T. Faluban, amely közel volt egy nagyvároshoz, építési telkek kialakításába fogott az önkormányzat. A polgármester jól döntött, kapósak lettek ezek a házhelyek, mert közel volt a város és a település egy szép hegyes vidék ölében terült el. Sz. János és T. Ferenc egy közös, kivitelező vállalkozást alapított. Felfogadtak embereket és sorban építették az új házakat. Ebben a vállalkozásban mindkét fél egyenrangúvá vált, hiszen csak kölcsönös bizalom alapján működhet megbízhatóan. A városi ember pedig nyugalomra, jó levegőre vágyott, kiköltöztek a közeli városból és ennek hatására sorba épültek az új házak.
*
R. Irénke és V. Sándor között nagy volt a szerelem. Olyannyira nagy, hogy szinte nem tudták egymás nélkül a napjukat elképzelni. Az udvarlás időszakában még az is elfordult, mivel nem egy faluban laktak, hogy szombaton, mikor kevés busz járt, V. Sándor gyalog tett meg tizenöt kilométert, hogy láthassa Irénkét és legalább egy pillanatra megfoghassa a kezét. De aztán ettől a pillanattól eltelt pontosa harminc év. Még együtt vannak, de csak úgy. Már megszokták egymást, de azért V. Sándor szívében néha azért megdobban a jó érzés Irénke iránt. Az asszony nem sokat törődik a férjével. Elhanyagol mindent, néha-néha főz egy levest, de ezt sem azért, hogy a férje kedvébe járjon. Pedig V. Sándor többször kedveskedik a feleségének, az pedig észre sem veszi. Így a kapcsolat egyoldalúvá vált, a kölcsönösség eltűnt kettőjük életéből. Pedig tudhatnák, hogy kölcsönösség nélkül nincs boldogság. A történet sajnos szokványos, sokan élik életüket ebben a formában.
*
T. Ferenc és V. Sárika már negyven éve házasok. Boldogan élnek, van két gyerekük. A nagyobbik, a lány már férjnél van, most várják első unokájukat. A családhoz tartozik Sárika édesanya, az anyós, akit T. Ferenc is nagyon szeret. Szereti, mert az együttélés során olyanná vált, minta az anyja lenne. Sajnos az élet tele van buktatókkal, így ők is elérkeztek egyhez. Az anyós hirtelen beteg lett és nem telt bele pár hét, már a temetést kellett szervezni. V. Sárikát mélyen érintette anyja halála, amely nem volt közömbös T. Ferenc számára sem. Együttérzésüket fejezték ki, kölcsönösen vigasztalták egymást. Úgy éltek, mintha átéreznék Vas Gereben író szavait: „Mindenben van valami kölcsönösség, így a fájdalom kisebb lesz, ha ketten viseljük.”
*
Ma Magyarországon két és félmillió nyugdíjas van. Mondhatjuk azt is, hogy minden ötödik ember nyugdíjas. Ezek az emberek vállalták (vagy kötelezővé tették), hogy munkaképes koruk ideje alatt, amíg dolgoznak, munkabérük bizonyos százalékát befizetik az államnak (Nyugdíjfolyósító Intézet). Az állam pedig kölcsönösségi alapon vállalja, ha a dolgozó eléri nyugdíj korhatárt és nyugdíjba megy, havi rendszerességgel nyugdíjat fizet számára. Élete végéig. Még azt is vállalta, hogy a nyugdíjak emelése, a közben megemelkedett árakat, tehát az inflációt követi. Azonban ez a kölcsönösség nem minden esetben működik a szabályoknak, korábbi megállapodásoknak megfelelően.
*
Az egyetemi oktatásban – pályázatok közbeiktatásával – működik olyan megoldás, mely szerint magyar egyetemi hallgató folytathat tanulmányokat külföldi egyetemeken. Viszonzásképpen – kölcsönösségi alapon más országokból itt tanulhatnak magyar egyetemeken. Ez a kölcsönösség arra is szép példa, hogy az ott, vagy itt tanulmányokat folytató egyetemisták nyelvet tanulhatnak, más megközelítésből sajátíthatják el választott szakjukat.
*
Nem fogalmazzuk meg mindennap, hogy az általános, a középiskola és az egyetem működésében jelen van a kölcsönösség. A tanító, a tanár és a diák kölcsönösen érdekelt abban, hogy a megfelelő szintű oktatás keretében elsajátítsa az iskola típusra adagolt tudás szintet. A tanítónak, tanárnak érdeke, feladata, hogy a diáknak átadja a tudásra vonatkozó ismereteket. A diáknak pedig kölcsönösen az a feladata, hogy megtanulja az ott kapott ismeretanyagot.
*
Faluhelyen elterjedt forma a kaláka. Ez azt jelenti, hogy a szomszédok, barátok kölcsönösségi alapon segítik egymást. Z. Károlynak van három hold szőlője. Nagyon finom, édes fehérbort állít elő a leszüretelt szőlőből. Amikor elérkezik a szüret ideje, kölcsönösen segítenek a szomszédok, barátok a szőlő szüretelésében. Ilyenkor nem csak a szőlő szedése a fő cél, hanem egy közösen elfogyasztott ebéddel tetézik meg a közös munkát, amely sok-sok vidámsággal vegyül el a társaságban.
A kalákában való építkezés is közismert a falvakban. A családi házak többsége így épül. Amikor Sanyi építette a házát a rokonság ásta az alapot, betonozott, hordák a téglát a falak felhúzásához. Amikor ebből a kalákából Péter építkezett, ugyan ilyen kölcsönösség alapon segítettek a többiek. Mindenki tudta ma én segítek, holnap nekem segítenek és mind ez a kölcsönösségi alapon működik.
*
Z. Falu nem egy nagy település, de ugyan úgy van a faluban kultúrház, templom, kocsma, óvoda. Az iskola a szomszéd faluban működik, a nebulóknak sajnos busszal át kell járniuk az iskolába. Ez okozta a gondot. Már többször felvetették, építsenek ide is egy iskolát, hogy a gyerekeknek ne kelljen más faluba járniuk. A vezetők ezt többször megígértek, volt is rá lehetőség, pályázni kellett volna, de ez mindig elmaradt. Itt lépett közbe a falu közössége és elhatározták, olyan polgármestert támogatnak kölcsönösen, aki ígéretet tesz egy iskola építésére és be is váltja a tett ígéretét. O. Miklós építésztechnikusra esett a választás. Ő tudta, hogy az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó. A kölcsönös bizalom alapján O. Miklós kijárta, hogy az óhajtott iskola megépüljön. A mostani szeptemberi iskolakezdést már itt tartották meg.
Hozzászólások