Fecske Csaba dedikál
A művészet nem ismer határokat, távolságokat sem időben, sem térben. Egy alkotó személyiség akkor is jó barátunkká, életünk részévé válhat, ha csak műveit ismerjük. Mégis sajátos többletet adhat ehhez a személyes találkozás.
Ezt éltük át most mi, baranyaiak a Miskolcon élő és alkotó költővel, Fecske Csabával.
Mohács-sziget Völgyesi Jenő Általános Iskolájának versszerető diákjai már hetek óta készültek a találkozásra. Olvasgatták, ízlelgették Fecske Csaba verseit. Alig fértek be az intézmény nagytermébe. Több mint harmincan mondtak verset nagy lelkesedéssel. A kérdéseik özönére adott válaszokból megismerhették Fecske Csaba Bódva-völgyi, szögligeti gyermekéveit, az akkori csoportos játékokat, horgászélményeket, a tanóra alatti versírás izgalmait csakúgy, mint az öt unoka adta nagyapai örömök élménygazdagságát.
Aztán a Mohácsi Jenő Könyvtárban felnőtt olvasókkal találkozhatott a költő. A mohácsi Schneider Lajos Művészeti Iskola tanulóinak élményt adó muzsikája, értő, átélt versmondása és a könyvtárosok alkalmi kiállítása – a költő műveiből és a munkásságát elemző szakirodalomból – kérdések sorát indította el. Meghitt, baráti estté alakult ez az író-olvasó találkozó.
Az újmohácsi hallgatóság
A Pécsi Művészeti Szakközépiskola diákjai és tanárai Fecske Csaba gazdag, sokszínű költészetéből különösen mesteri szonettjeit és újabb kori igen szellemes, ironikus versparafrázisait fogadták nagy érzékenységgel. Az én ismeretségem, barátságom Fecske Csabával úgy kezdődött, hogy mintegy tíz éve a Somogy című irodalmi folyóiratnak egyszerre több különböző verseskötetről recenziót készítő fiam örömében felkiáltott: „Van köztük egy nagyszerű költő! Verseinek gondolatisága, képszerűsége, ritmusa, zenéje lenyűgöző.” Elolvasva Fecske Csaba kötetét, engem is megfogott ez a költészet. Később megtudtuk, hogy kiváló gyerekverseket, -meséket is ír, s akkor jöttünk rá, hogy Gergő unokám kedvenc óvodásversének – a Bajusznak – ő a szerzője. Munkatársunk: Komlós Attila is Fecske-verseken „nőtt”, Pécsről Budapestre került olvasónk – Pósfai Ildikó pedig – kolléganőivel együtt e szerző munkáival vezette be az irodalomba óvodásait.
Ahogy családunkban, úgy most, ezeken a rendezvényeken is három korosztályt tudott megszólítani Fecske Csaba költészete, mesélő kedve, közvetlen, megnyerő beszédstílusa, gazdag személyisége.
Kötetlen együttléteken találkozott Csaba és felesége, Marika a HegyiBeszédesek Baráti Társaságából azokkal, akik illusztrációt készítettek költeményeihez, Pécsett pedig a „Vihánckör” tagjaival, akik rendszeres olvasói műveinek.
Vendégeinket megfogta a Duna-parti város szépsége, a Kolbe Mihály képeit, a mohácsi fekete kerámiát, a busóálarcokat és a nemzetiségek sokszínű viseletét bemutató állandó kiállítás, a pécsi Dóm, a Széchenyi tér látványa, hangulata. Hisszük, hogy mindez visszacsalogatja majd őket újabb látogatásokra megyénkbe.
Számunkra egy Fecske is csinált nyarat késő őszi napjainkban.
Ha én lennék
Ha én lennék az öcsém,
jobban szeretném engemet:
nem vitatkoznék folyton,
béke volna meg szeretet.
Ha én lennék az anyu,
vennék nekem sok új cipőt:
ó, én kopott cipőben
nem járatnék ily úrinőt.
Ha én lennék az apu,
leülnék hozzám játszani,
nem azt csinálnám: örökké
az újságból ki se látszani!
Kecske és káposzta
Volt egyszer egy kecske
meg egy káposzta.
Gondolta a beste,
hogy meghámozza.
Mert tudta a kecske,
hogy a káposzta
finom reggel, este,
főleg hámozva.
Fogta hát a kecske
és meghámozta.
Minden levelecske
meg volt számozva!
Egyre kisebbecske
már a káposzta.
Jóllakott a kecske,
addig hámozta,
s mire jött az este,
nem volt káposzta!
Jött a kis menyecske,
igen átkozta:
„Teremtette kecske,
hol a káposzta?
Száz friss levelecske
volt megszámozva!
Hogy lesz a levesbe
így most káposzta?!”
Elszaladt a kecske
mert a káposzta
veszélyes, ha persze
meg van számozva!
Közelebb a földhöz
tizennyolc éves voltam
voltam tizennyolc éves
nem akaratom ellenére
és nem is szándékosan
hatvannégy kilót nyomtam
akkor s a fizika
törvényeinek fittyet hányva
a föld felett jártam néhány centivel
mi tagadás szeretnék hatvannégy
kiló lenni s még inkább tizennyolc éves
most hogy pár kilót és pár évet
magamra szedtem s a gravitáció
engedelmes gyermekeként a sárban
egyre mélyebb nyomot hagyok
Szeptember végén
Még nyílnak a hölgyben a lelki világok
még reszket a szíve a férfi előtt
de látod a testet ez őszi virágot
sietős ráncok takarák be a nőt
Lándzsarázó Vilmos sokadik szonettje
az vagy nekem mint brókernek a tőzsde
és könnyű léptű kamatláb a banknak
Shakespeare aki e szonettet kifőzte
súgja bolond ki szépasszonyt másnak hagy
lángoló benzinkút most az én elmém
hol itt lobban fel a falánk láng hol ott
szívem mint ócska vasúti szerelvény
zakatol s a váltókezelő halott
minden nagyon jó ha tele a bukszám
szerelmed nem adhat ennyi örömet
nem csodálkozom drágám ha buksz rám
hisz van miért pénzzel bármit is lehet
óh királyi érzés élni gazdagon
örülj hogy beléd majd én vetem magom
Hozzászólások