Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 62. •

Színház

Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 62.

Tisztelt Olvasók!

Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasóközönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.

 

1899: Ecsedi Kovács Gyula színész méltatása Janovics Jenő által (második rész)

Pécsi Napló ünnepi száma 1895 (Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)

A második részben a liberális hangvételű Pécsi Napló (1892-1944) a hazai színházi élet egyik korabéli nagy reménysége, későbbi nagyja, Janovics Jenő (1872-1945) színész, színház- és filmrendező, színházigazgató, forgatókönyvíró által alkotott írásának közlését folytatom. Itt írta le ugyanis Ecsedi (E.) Kovács Gyula (1839-1899), a kolozsvári színház büszkesége addigi életpályáját, ameddig pécsi vendégszereplésére sor került.

„E. Kovács Gyula 1839. február 14-én született Szathmár (sic!) megyében, Gabén, nagyatyjának, Keresztúri Pálnak házában, a parochián (sic!). Atyja Kovács Mihály, dunántúli nemes család sarja, anyja Keresztúri Júliánna (sic!) ősi tiszántúli család ivadéka, gyöngéd, ideálistikus (sic!) lélek, aki nagyon szerette a költőket, sőt maga is írogatott verseket. A kis Gyula is előbb tudta már Kisfaludy Sándor és Vörösmarty verseit, mint írni és olvasni. 1851-ben atyja a Szathmár mellett fekvő Dobra község papja lett, s ekkor Kovács Gyula a szathmári református algimnáziumnak III. osztályába került, melyet, mint első eminens végezett el.

Janovics Jenő (Forrás: Wikipédia)

A következő év őszén apja a debreceni kollégiumba viszi, s a zsenge ifjú, mint kiválóan szorgalmas, rendkívül eszes tanuló, a legszebb reményeket kelté fel szüleinek lelkében, de ezeket a szép reményeket csakhamar széttépi a szívében mindinkább erősödő, ellenálhatatlan (sic) vágy a színpad iránt. Mohón látogatta Debreczenben (sic!) a színi előadásokat, és szüleinek meg tanárainak szigorú, kérlelhetetlen ellenzése daczára (sic!) színésznek csap fel, megszökik az apai hajlékból, s 1856 augusztus 17-én lép fel először. Láng Boldizsár társulatánál a ’Pálfordulás’ czímű (sic!) darabban.

Ecsedi Kovács Gyula (Forrás: Wikipédia)

Nemsokára Fejér Károly vidéki társulatához szerződik, s Nagy Károlyban (sic!), (Máramaros)Szigeten, Máté-Szalkán (sic!), Munkácson, s más kisebb helyeken jár társulatával. A következő évben Aradra megy Budai (József) társulatához, innen Latabárhoz (Endréhez) kerül, kinél mint népszínmű énekes válik a közönség kedvenczévé (sic!).

A fővárosi Nemzeti Színház Anno (Forrás: Wikipédia)

1862-ben drámai segéd-színésznek (sic!) szerződtették a nemzeti színházhoz, miután azonban itt előkelőbb szerephez egyáltalán nem juthatott, 1865-ben elfogadja Follinusznak (Jánosnak), a kolozsvári színház akkori igazgatójának meghívását, Kolozsvárott legelőször Bánk-bánban (sic!) lépett fel, s játékával egészen elragadta a közönséget. Ez időbe esik házassága is: nőül vette 1866-ban Pataky Rózát. Ezután teljesen visszavonultan élt, csupán tanulmányainak s a színpadnak szentelte életét, dolgozva éjjel-nappal, s midőn 1869-ben másodízben a pesti nemzeti színházhoz került, már teljesen kész színész, s Othellóját (sic!) úgy a sajtó, mint a közönség a legnagyobb elismeréssel fogadja.

Szigligeti Ede (Forrás: Wikipédia)

De csak egy évig maradt Pesten, 1870-ben újra Kolozsvárra ment, ahol különösen Shakespeare-alakításai tették nevét országos hírűvé. 1874-ben újra vendégszerepelt Budapesten, óriási hatást, és nagy feltűnést keltve, a közönség és sajtó egyhangúlag követelték szerződtetését, s így Szigligeti (Ede) közbenjárására, hosszabb huza-vona (sic!) után, 1878-ban ismét a nemzeti színházhoz került, ahol most a legelső helyet töltötte be, s így elérte pályáján azt a magas polczot (sic!), ahová csak magyar színész eljuthat. Azonban Budapest nem válhatott Kovácsnak állandó lakhelyévé: Szigligeti meghalt, s benne Kovács Gyula legjobb pártfogóját vesztette el, a nemzeti színház intéző körei sohasem voltak jóakarói, és sohasem tudták, vagyis nem akarták méltányolni ez ambicziózus (sic!) művész tehetségét.

Ily körülmények között, s pusztán eszméinek élő idealizmusa mellett, amely nem engedte, hogy jó gazdává legyen, anyagi zavarokba jutott. Mindezek az okok arra bírták, hogy elhagyja a nemzeti színházat, s 1881-ben ismét Kolozsvárra ment.

S ez idő óta Kolozsvárott van, ahol valóságos nemzeti és művészi missiót (sic!) teljesít, amely egész Erdélyre kiterjed. Irodalmi munkásságáért tagjául választotta a Petőfi Társaság, az Erdélyi Irodalmi Társaság és a Szigligeti Társaság.

A Kolozsvári Nemzeti Színház 1906-ban (Forrás: Wikipédia)

E. Kovács Gyulán a negyvenkét esztendei színészkedés alig hagyott nyomokat. Daliás, férfias, rugékony (sic! ruganyos) és könnyed, mint egy pályája elején levő fiatal ember, s amellett szorgalmasabb, ambicziózusabb (sic!), pontosabb és lelkiismeretesebb – mint a legragyogóbb kezdő színész. Ifjúkori vágya és ábrándja volt, hogy eszményképének, Egressy Gábornak örököse, utódja, lehessen, ketten küzdöttek nemes vetélkedéssel e czél (sic!) felé: Paulay Ede és E. Kovács Gyula. Paulayt külső körülmények csakhamar megakadályozták ebben, de vetélytársa mindent leküzdő akaraterejének sikerült eszméjét megvalósítani, mert Egressy Gábor utódja tényleg E. Kovács Gyula lett.”

Ez a rész a végén „elkanyarodik.” Ennek az egyik fő oka az, hogy Ecsedi (E.) Kovács Gyula – Janovics Jenő írásával (sajnálatosan) ellentétben – nem foglalta/foglalja el azt a helyet a hazai színháztörténetben, amelyet a 19. század utolsó évében írt méltatásában ő leszögezett. Egressy (Galambos) Gábor (1808-1866) a 19. század eleji-közepi magyar közélet és színházművészet ikonikus alakjának számít ma is. Lőcsefalvai Paulay Ede (1836-1894) színész, rendező, dramaturg, színészpedagógus, műfordító, a Kisfaludy Társaság tagja (méltán) szintén elfoglalta jelentős helyét itt, és számtalan utólagos szakirodalmi- és sajtóméltatás született mindkettőjük pályájáról, azok tanulságairól. Így váteszként hatnak krónikásunk leírt szavai a fővárosi körök viszonyához hozzá, amellyel Erdély „fővárosába,” Kolozsvárra történt visszatértét „elősegítették” – már azokban az időkben is…

Egressy Gábor (Forrás: Wikipédia)

Így ráadásul nem tehettem (volna) mást „első nekifutásra”, mint azt, hogy ezúttal nem hivatkozom az eddigi pécsi színházi forrásra, mivel itt nem szerepel egyetlen szóval sem E. Kovács Gyula neve, vendégszerepléseinek adatai – a mutató „E” betűjénél. Azonban ezúttal is óvom az első hebehurgya gondolattól mindenkit, aki ebből a tényből messzemenő következtetést vonna le, ugyanis a „K” betűnél megtaláljuk őt, külön leírván az „E” betűt is. Ezek után nézzük az itt közölt adatokat a vendégszerepléséről.

Paulay Ede (Forrás: Wikipédia)

Ecsedi Kovács Gyula 1899. február 1.-jén nem mással, mint William Shakespeare (1564-1616): „Hamlet dán királyfi” („Hamlet, Prince of Denmark”) című 5 felvonásos ikonikus tragédiájának címszerepével lépett először a pécsi színház deszkáira. A klasszikus ekkor Arany János (1817-1882) fordításában, Peterdi (Marianovich) Sándor (1855-1917) színész, rendező, színigazgató rendezésében került színre. Vendégszereplésének értékét növeli az a tény, hogy addig ezt a korszakalkotó művet Pécsett nem játszották az 1895-ös megnyitás óta!

A rákövetkező napon, 1899. február 2.-án egy újabb „színészt próbáló” darabjának, William Shakespeare: „Othello, a velencei mór” („Othello, the Moor of Venice”) című 5 felvonásos tragédiájának címszerepét alakította. A műfordító Szász Károly (1829-1905), református lelkész, a Duna-melléki Református Egyházkerület püspöke (1884-1893), költő, drámaíró, műfordító, esztéta, politikus, az MTA tagja, a rendező ismét Peterdi Sándor volt. (Az ezelőtt való évek közül 1896. január 16.-án szerepelt ez a mű színházunk műsorán.)

Shakespeare (Forrás: Wikipédia)

A harmadik „vendégszereplő-darabja” szintén egy ikonikus Shakespeare-klasszikus, a „Lear király” („King Lear”) című 5 felvonásos tragédia volt Vörösmarty Mihály (1800-1855) fordításában, Peterdi Sándor rendezésében – természetesen a címszerepet ő játszotta 1899. február 4.-én. (Előtte 1896. november 14.-én adták elő Pécsett ezt a drámát.)

S hogy a „másik oldalát” is megmutassa – lásd pályája ide vonatkozó tényeit –, egy könnyedebb darabbal, zsarolyáni Abonyi Lajos (1833-1898) író, földbirtokos: „A betyár kendője” című eredeti énekes, 3 felvonásos népszínművének főszerepével búcsúzott tőlünk. Előtte ezekben az években először 1897. október 17.-én (délután), majd 1898. október 23.-án mutatták be városunkban, mielőtt 1899. február 5.-én E. Kovács Gyula pécsi vendégszereplésére sor került volna. A darab zenéjét Nikolics (Nikolits) Sándor (1834-1895) zeneszerző, zenepedagógus, fuvolista, karmester, műfordító, a Nemzeti Zenede igazgatója szerezte, a rendezőnk (ki más, mint) Peterdi Sándor volt.

Ha utólag belegondolunk abba, hogy három alkalommal milyen magas szintű színészi teljesítmény kellett ezeknek a drámairodalmi csúcsteljesítményeknek a színpadra viteléhez pár napon belül, és erre teátrumunk készséges, nem akármilyen szintű partnernek bizonyult! … Persze azt se felejtsük el, hogy a negyedik mű „levezetése” sem volt akármilyen teljesítmény, ha egy színész sokoldalúságát nézzük…

Abonyi Lajos-1890-es évek (Forrás: Wikipédia)

Jeles színészünk azonban később – igaz, más minőségben, de –„szerepelt” Pécsett (legalább is a neve) – a halála után. Ugyanis, amikor 1920. október 20, 21, 22, 26, november 1 (délután), 1921. február 6 (délután) és 1922. június 15.-én (Johann Christopf) Friedrich von Schiller (1759-1805): „Stuart Mária” („Maria Stuart”) című 5 felvonásos szomorújátékát játszották Nádassy József (1874-1925) színész, rendező, színigazgató rendezésében – az ő műfordításában került színre. Így mutatván meg a pécsi publikumnak utólag is nem mindennapi képzettségét Ecsedi (E.) Kovács Gyula. (Az utolsónak fölsorolt előadásban pedig a kor kiemelkedő tehetségű nagyságának, Márkus /Pulszky/ Emíliának /1860-1949/, színház- és filmszínésznőnek a vendégszereplésére került sor.)

Nikolits Sándor 1888 körül (Forrás: Wikipédia)

Tehát elmondhatom most is, hogy helyi színházi adataimat ez alkalommal is a Futaky Hajna (1927-2011) által szerkesztett, a fővárosban, 1992-ben kiadott, „A Pécsi Nemzeti Színház műsorának repertóriuma bibliográfiával 1895-1949” című két kötetes forrásmunka adataiból vettem (vehettem)…

Ha a szakirodalom mellett a Wikipédia tényeit nézzük Ecsedi (E.) Kovács Gyula életútjával kapcsolatban, akkor el kell mondanunk, hogy az ebben a cikkben foglaltak megtalálhatók bennük – bár voltak olyan tények, amelyek vagy a többi forrásból, vagy az itteni leírtakból hiányoznak –, de összegzésként elmondhatjuk: Janovics Jenő kellő alapossággal foglalta össze életútját.

E. Kovács Gyula temetése (Forrás: Wikipédia)

Azt persze ő akkor még nem tudhatta, hogy ilyen hamar és ilyen elképesztő módon ér véget „hősének” élete. Néhány hónappal a pécsi vendégszereplését követően ugyanis, 1899. július 31.-én meghalt Segesváron. Bizonyára föltűnt olvasóimnak, hogy az év kivételével az időpont megegyezik Petőfi Sándorunk hősi halálának időpontjával, sőt helyével is. Ez nem véletlen, ugyanis amikor 1899. július 31.-én, Petőfi halálának 50. évfordulóján nagy ünnepséget rendeztek poéta-zsenink emlékére az ottani honvédsíroknál, a költő versének szavalása közben érte a (nagy színészhez méltó) halál! …

Végezetül sajnálatosan elmondhatjuk, hogy a Pécsi Napló sajtó-tanulmányának írója, Janovics Jenő sem kapta meg sokáig azt a helyet hazai kultúrtörténetünkben, amelyet méltán kiérdemelt volna. Hja, TRIANON és az országhatár által tőlünk sokáig elválasztott Erdély között aggasztóan „nagy” volt hosszú évtizedekig a távolság! …

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink