Tisztelt Olvasók!
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasóközönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.
1899: Ecsedi Kovács Gyula színész vendégszereplése William Shakespeare: „Hamlet dán királyfi” című tragédiájában
Ecsedi Kovács Gyula (Forrás: Wikipédia)
Ha már az előző két részben tárgyalt Janovics Jenő-méltatást közöltem két részben, akkor ezúttal azt az értékelést is nyílttá kell tennem, amely a kor nevezetes színészének híres drámai alkotásokban nyújtott alakításairól szóltak – szintén ebben a lapban. (Janovics Jenő /1872-1945/ színészről, színházi- és filmrendezőről, forgatókönyv íróról már az előző részekben írtam.) A liberális kötődésű Pécsi Napló (1892-1944) 1899. január 31.-i számának következő napi rendezvényeit számba vevő „Tájékoztató” rovatában, február 1.-jei dátummal megjelent a hírközlés a „Hamlet” előadásról: „A színházban E. Kovács Gyula úrnak, a kolozsvári nemzeti színház (sic!) első rangú művészének vendégfelléptével ’Hamlet’ tragédia” szöveggel.
Erről az előadásról a pécsi újság 1899. február 2.-iki száma „Színház és művészet” című rovatában értékelt „E. Kovács Gyula, mint Hamlet” címmel, a már többször idézett, az „– ei.” monogrammal ellátott, mára eddig kideríthetetlen, hozzáértő, bennfentes szerző tollából. (Aki lehetett a lap szakírója ugyanúgy, mint fölkért szakember, „színházi külső munkatárs”.)
Elsőként természetesen az erről az előadásról szóló írás következik, a későbbi részekben pedig az „Otello” és a „Lear király” sikerét tárom föl – szintén a Pécsi Napló nyomán. Ugyanis mai szemmel is nagyra értékelendő az a színháztörténeti tény, hogy néhány napon belül három ilyen klasszikus darabban láthatta őt a pécsi publikum. Lássuk tehát az első klasszikus előadásról szóló összegzést.
„Szívesen jegyezzük föl a mai színházi estét azon események sorába, melyeket a krónika fog valamikor a pécsi nemzeti színházról (sic!) elregélni. A magyar drámai művészet egyik legkiválóbbja, E. Kovács Gyula látogatott el fényes művészi pályájának alkonyán Pécsre, ebbe a nagy művészi érzékkel, értelemmel bíró városba, hogy Salvini Gustavonak (sic!) itteni diadala után megmutassa, hogy magyar ember is megérti Shakespeare alakjait, de megérti különösen Hamletet, a bölcsészt, a szerencsétlen királyfit, kinek minden egyes szava érdemes arra, hogy bevéssük emlékezetünkbe, de minden egyes mondat alkalmas arra is, hogy az alakító művész azt interpretálja.
Hamlet-kiadás címlapja 1776 (Forrás: Wikipédia)
Minnél (sic!) egyszerűbb eszközöket használ ezen czélból (sic!) az alakító művész, annál közelebb férkőzik a közönség szívéhez. E. Kovács Gyula a lehető legegyszerűbb eszközöket használja. Egyszerűen beszél minden czikornya (sic!), sallang nélkül, és szinte kétkedve fogadjuk, mért (sic!) is magyarázzák annyian annyiféleképpen azt a Hamletet, mikor az is csak ember, hús a mi húsunkból, csakhogy szerencsétlen, nagy eszű, mélyen gondolkozó ember.
Kalapot emelünk a mi közönségünk előtt, hogy meghajolt a vendégművész hírneve előtt, hogy minden előzetes reklám nélkül ma este megtöltötte a színházat. Látni és hallani akarta E. Kovács Gyulát, aki ezúttal először jött el az ország dunántúli részébe, és most is csak azért, hogy megmutassa, hogy ő is el tudja játszani Hamletet. Tudja ezt a fővárosi közönség, melynek sokáig kedvencze (sic!) volt, míg magánkörülményei nem késztették arra, hogy állandóan a nagyhírű kolozsvári nemzeti színházhoz (sic!) szerződjék, melynek ő kölcsönzött művészetével fényt.
De kíváncsi volt Kovács Gyulára a karzat közönsége is, mely csaknem teljesen betöltötte a felső régiókat, és a lelkes deáksereg, mely elfoglalva az összes állóhelyeket. A vendégművész meg lehetett elégedve a meleg fogadtatással, melyben itt részesült. Vagy 35 kihívásban részesült ma este, eltekintve a spontán tapsviharoktól, melyek egyes hatalmas jelenetei után közvetlen törtek ki.
Hamlet és a színészek-Lengyelország 1875 (Forrás: Wikipédia)
Pedig Kovács Gyula ugyancsak nem dolgozik külső eszközökkel. Csak hatalmas, daliás alakja maradt meg ifjúságából, és nem az már, ami volt. Hangja vesztett érczéből (sic!), járása nem oly ruganyos, mint volt, az erő sem áll már arányban az akarattal, de még ma is olyan az ő Hamletje, melyhez fogható kevés van. De azért rossz néven vehetjük tőle, hogy ugyancsak sokáig váratott meg bennünket, amíg bemutatta nálunk Hamletjét, mert ma csak kontúrjait láttuk annak a Hamletnek, melyet ő ezelőtt 25-30 évvel bemutatott. Annál tökéletesebb alkotást várunk tőle, mint Lear király, vagy akár, mint Othello (sic!), ahol az alakító művész nem játszik ifjú szerepet, hanem aggastyánt, és egy férfikora teljében lévő alakot.
A pécsi fogadtatással a művész meg lehetett elégedve, mert az lelkes és őszinte, mert az a magyar drámai művészet egyik legelőkelőbbjének bemutatott hódolat volt. A mi házi színészeink közül Bihari Ákos ért el nagy sikert. Tűzzel, hévvel szavalt, mint színész, és Kovács Gyula nagy érdeklődéssel hallgatta fiatal pályatársát, ki már húsvéttól kezdve vele egy színpadon fog működni, és Kovács mellett minden bizonnyal teljesen ki fog forrni azon tehetség, melylyel (sic!) a természet áldotta meg. Opheliát (sic!) Angyal Ilka játszotta igen szépen. Ma a szín mögött, nehogy eltereljék a figyelmet az est hősétől, gyönyörű babérkoszorút nyújtottak át a művésznőnek, melyre több évi pécsi működése alatt igaz érdemeket szerzett.
Hamlet – USA plakát 1884 (Forrás: Wikipédia)
Érdeklődéssel tekintünk Kovács Gyula további vendégszereplései elé, melynek előreláthatólag épp oly nagy közönséget fognak vonzani, mint a mai bemutató est, amikor a vendégművésznek némi indispoziczióval (sic! gyengélkedéssel) kellett küzdeni. Az előadás csak 11 óra után ért véget.”
Ecsedi (E.) Kovács Gyuláról (1839-1899) részletesen írt már Janovics Jenő „beharangozó” cikkében a vendégszereplés előtt, amelyet közzé tettem az elmúlt két részben. A mostani szakértő közlése sok mindent elmond az akkori felfogásról, a történésekről, az előadásról, Ecsedi (E.) Kovács Gyuláról, sőt a pécsi színházértő közönségről is. Emellett minimum árnyalja azt a képet, amelyet Janovics Jenő a már előzőleg idézett két részben kifejtett. Különösen érdekesek azok a gondolatok, amelyeket a vendégszereplő híres művész alakításáról, pályájának akkori szakaszáról írt. Ebből is látszik, ez az írás milyen jó kiegészítő korabéli helyi információkat ad azoknak a mai szakembereknek, a téma iránt érdeklődőknek, akik föllapozzák ezeket a régi újságcikkeket.
Néhány mondat erejéig emlékezzünk meg Bihari Ákosról (eredeti nevén Silbermann Ábrahámról, 1873-1924). Ő (drámai) színészi pályáját az 1892/1893-as színházi évadban kezdte. Később emellett szavaló művészként, majd színigazgatóként szintén dicső pályát futott be. Több teátrumban megfordult, Pécsett 1896. és 1899 között volt tag, de az 1899/1900-as színi évadban már Kolozsvárt találjuk – amint a cikkben olvasható, valószínűleg éppen Ecsedi Kovács Gyula szorgalmazására…
Sarah Bernhardt Hamlet szerepében (Forrás: Wikipédia)
Most pedig egy néhány nap múltán megjelent írást közlök, amely az előadáshoz kapcsolódik ugyan, de nem a főszereplő, hanem az Oféliát alakító pécsi művésznő, sikere okán. Nézzük tehát a Pécsi Napló 1899. február 5.-i száma „Szerkesztői üzenet” rovatába iktatott „Színházba járó” című válasz-levelet.
„Láttuk mi is, hogy az orchestrumból (sic! zenekari árokból) nyújtották föl annak a művésznőnek (Angyal Ilkának, Ofélia alakítójának) az ezüst babérkoszorút, és ha mégis úgy írtuk, hogy azt a szín mögött nyújtották át, tekintettel az azon este itt először játszó vendégművészre (Ecsedi Kovács Gyulára, Hamlet alakítójára), ez azért történt, mert mi az illendőséget tartottuk szem előtt, minek meg kellett volna történnie.”
Bihari Ákos (Forrás: Wikipédia)
Ecsedi (E.) Kovács Gyuláról (1839-1899) részletesen írt már Janovics Jenő „beharangozó” cikkében akkor, amelyet közzé tettem két folytatásban, az elmúlt részekben.
Igaz, hogy nem a neves vendégművészhez közvetlenül kapcsolódó, hanem az Oféliát játszó művésznőről volt szó, de ez is jelezte a pécsi színház művészi színvonalát, hogy egy ilyen országos hírű művész vendégjátéka mellett is olyan súlyú helyi művészek szerepeltek, mint a címszereplőt alakító vendégművésszel egy évben született Angyal Ilka (1839-1926) vagy Bihari Ákos. És hogy nem akármilyen színvonal volt ez – dacára annak, hogy mindketten pályájuk késői szakaszában voltak –, az Angyal Ilkának előadás után átadott díszes öröm-koszorú is bizonyította. Az átadás helyét utólag a lapban pontosítani kellett, ezt pedig az előadás egyik nézőjének beírására történő válasz bizonyította – az utókori olvasó örömére, aki így megtudhatta, hogy is történt valójában ez az örömteli színházi utó-esemény.
Angyal Ilka (Forrás: Wikipédia)
Végezetül egy, azokban a napokban történt színházi eseményről, a teátrum működését segítők báljáról adott hírt a lap. A Pécsi Napló 1899. február 5.-i számában. „– A színházi műszaki személyzet bálja” című kis tudósítás szólt erről: „Jól sikerült bált rendezett ma este a Kulin-féle vendéglő helyiségében a pécsi nemzeti színház (sic!) műszaki személyzete. A bál igen népes volt. Este 10 órakor a terem zsúfolva volt közönséggel. A bál kedélyes hangulatban egész reggelig tartott.” Ehhez (is) kapcsolható az a helybeli (sokszor önkéntes) tudósítóknak megjelentetett közlemény, amely rávilágít a lap gyakorlati munkájának egy szeletére. Ezt a szolgálati hírt szintén a Pécsi Napló 1899. február 5.-i száma „Szerkesztői üzenet” című rovatának „Báli tudósítás” – közleményében olvashatták a korabéli érdeklődők és a szakma-béliek, amely így szólt: „Csak gyorsan érkező tudósításokat vehetünk föl, különben le kell mondanunk azok közléséről.”
Szerencsénkre az Ecsedi (E.) Kovács Gyula vendégszerepléséről szóló tudósítások sora itt nem fejeződött be, legközelebb folytatom majd…
Hozzászólások