Pécsett, a Király utca 9. szám alatt található PKK Belvárosi Közösségi Térben nyílt meg Kiszelyné Hőgye Györgyi kiállítása, „Kincseim” címmel, 2019. június 17-én. A kiállítást Komlós Attila nyitotta meg, köszöntőjének szerkesztett változatát az alábbiakban közöljük.
Ady Endre
Hőgye Györgyi
Sem utódja, sem boldog őse…
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.
De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.
Ezért minden: önkinzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.
Ady ezt a versét cím nélküli, alkalmi versként írta. 1909. június 20-án, az Új magyar festők kiállításán olvasta fel. Sok vélemény szerint ez a vers az emberi magányt (Ady Endre magányát?) fogalmazta meg.
A vers felolvasásának pillanatában az új magyar festőkre vonatkozott, de érvényes minden alkotói tevékenységre. Ady célja a verssel az alkotó személyiségének és alkotásainak elfogadtatása volt. Pontosan tudta, hogy a vers magába zárja alkotóját, a költőt is, s csak akkor szabadulhat ki onnan, ha olvasói is megértik és szeretik írásait – ezért is volt olyan fontos számára, hogy megismerjék és szeressék.
1. A kommunikáció – az alkotói folyamat
„Minden ember nagy, közölni való titkokkal érkezik, s nem mindenki lelheti meg magát és a szavát” – írta Ady Endre Félelem és írás című vallomásában.
A közlésvágy, a kommunikációs vágy minden ember adottsága, társas lény mivoltából fakad, de nem mindenki képes kifejezni közölni való titkait.
A művész
Egyrészt: érzékenységével, lelkének finom rezdülésével kiemelkedik a kicsinyes, szürke, mindennapi környezetből. A művész észrevesz olyan dolgokat, amik mellett mások gyakran elsétálnak.
Másrészt: minden művész egyedülálló, megismételhetetlen, és összehasonlíthatatlan más művészekkel.
Elvonulás
Az alkotói lét éppen attól különbözik a „minden ember” számára megadatott élettől, hogy disszonanciaként éli meg a versben megtalálható ÉSZAK-FOK – állapotot. Ez a passzív állapot magába foglalja ugyan a képességet és a lehetőséget, de azokat csak az alkotói lét hozhatja mozgásba.
Ettől kezdve az alkotó csupa aktivitás, küzdelem, vívódás ÖNKÍNZÁS, hogy megvalósítsa az ÉNEKet.
Az Észak-fok szituáció egyelőre szubjektív tartalom, amit csak az alkotó lát, érez, ezt az alkotónak valamilyen módon objektiválni, azaz mások számára is hozzáférhetővé kell tennie.
A másik emberrel csak az ÉNEK-kel teremtheti meg a kommunikációs kapcsolatot.
Ez szüli a művészben a kommunikációs vágyat, ami már része az alkotási folyamatnak: tett, döntés a közlés lehetőségének megteremtéséről, és önnön szellemi erejének mozgósítása. Az, hogy ez miben nyilvánul meg, miben tárgyiasul úgymond, az már az egyéntől függ – van aki verset ír, fényképet készít, drámát ír, vagy eltáncolja, és mint Hőgye Györgyi: festményt, rajzot, domborművet alkot.
A művészi magatartás – az alkotás, a festés, a fotózás, az írás – tehát válasz a kommunikációs vágy kihívására.
2. A kész mű „elengedése”
Ha kész a mű, az alkotó már nem tehet semmit, mert innen már minden a befogadón, a nézőn, rajtunk múlik: hajlandóak vagyunk-e, képesek vagyunk-e meglévő ismereteinket, tapasztalatainkat mozgósítani a műalkotás megfejtéséért.
Fiedler Ferenc, a szabad asszociáció művésze így fogalmaz: „Ha egy műtárgy lelkesedést vált ki, elérte célját, ha nem, csak dekoráció marad. Igazán csak akkor létezik, ha kapcsolata van a szemlélővel. A kép nem a vásznon van, hanem a vászon és a szemlélő között.” Ez a művészet lényege, legyen szó festészetről, fotográfiáról, irodalomról, színházról. A művészet feladata a gondolatébresztés, a szellem munkára bírása. Egy mű megtekintése, annak felfedezése, tudatos befogadása energiát igénylő munka.
Két szereplős a folyamat, a színházhoz, szobrászathoz, irodalomhoz hasonlóan.
A megértés, a siker elmaradásáért az olvasó kényelmetlensége, felkészületlensége is felelős (lásd: az uránvárosi 37 négyzetméter című szobor, vagy a Tettyei kortenacél építmények meg-nem-értettsége…)
Kiszelyné Hőgye Györgyi itt bemutatott művei képesek arra, hogy lelkesedést, katarzist váltsanak ki a szemlélőben. Megnyitják az utat a gondolkodás előtt, akár egy-egy táj, egy épületrészlet, vagy egy tárgy emlékeit villantják fel, akár az őszinte emberi értékeket.
Mi mindannyian, akik ma itt összegyűltünk, valódi értékekről beszélgethetünk Györgyi munkáit megtekintve. A lehetőség adott, kizárólag rajtunk, nézőkön, befogadókon múlik, hogy mit látunk meg a képekben. Ne kizárólag a szépséget, a dekorativitást keressünk bennük, ne áhítattal tekintsünk a művekre. Engedjünk el magunkat, eresszük szabadon fantáziánkat és játsszunk a gondolatainkkal! Nincsenek rossz gondolatok! Ha így teszünk, a katarzis nem marad el!
A kiállítást ezennel megnyitom.
Hozzászólások