Mint több száz apró madár, az ég
ajándékaként, úgy száll ablakom
előtt a hétfő reggeli verőfényben,
forgószél szárnyán a sok kútba forgó.
Ma sem tudom, melyik fa termése,
bár gyermekkorom egyik kedvenc
játéka volt elnézni, amint parányi
propellerekként forognak, szállnak.
Kis kandúromat épp úgy elbűvöli a
látvány, mint évtizedekkel ezelőtti
gyermek-önmagamat, tekintetében
felismerem a gyermeket, aki valaha
voltam. Ablakot tárok a világra, az
ablakpárkányra hordott néhány
darabot a szél, feldobom, figyelem,
ahogy a szobában alászáll, most
ketten játszunk vele: cicám, meg én.
2022 12 12
Hozzászólások