Elmúltak azok az évek,
s nem szaladok vissza értük.
Mert miattuk maradtam,
s maradtak ők is bonbonok,
desszert ízű, becses ritkaságok,
idő s térutazó emlékeim,
kiérdemelt jutalom s vendégei
túlélő szívemnek, s megértem
mára utódaim. Kusza lépéseik
nyugodt – aggódva figyeljem,
elmúlt szépségeim jönnek
velem szembe bennük,
s csak remélem, túlélik velünk
a mindennapok zúzódásait,
s hangjuk kihallik majd az esztelen
fegyverropogásból, s életben tartja
őket is a zsibongó ifjúság
túlélő szívdobbanása.

Fivéreik legyenek az esték,
húgaik a tiszta hajnalok,
s az alkony kínálta éjszakában
nővérek ölén sírhassák el
minden bánatuk, frissüljenek
édes reggelekben, könnyük,
mint száraz földnek, üde harmat
napfényben száradjon,
és legyen e föld örökké otthonuk
e végtelen világban.

Megosztás

Tweet