Ármányos Feri három hónapja lépett be ebbe a gyárba, ahol vas szerelvények összeállításával foglalkoztak, nagy tételben. Itt csak hegesztő munka volt, meg anyagmozgatás, garmadában. A szerelvényeket nem is tudta, hol használják majd, az összehegesztés után. Nem is érdekelte, neki a munka volt fontos, meg az érte járó pénz. A szerelvények olyan mértani idomok voltak, szögletesek, kicsik meg nagyok, de nem tudta elképzelni hová kellenek ezek, vagy kinek. Ők csak gyártották, napi nyolc órában, megállás nélkül.
Ármányos Feri anyagmozgató lett, így huszonnyolc évesen, a feladata, hogy ahol hegesztettek, volt egy összetákolt pad, ott legyen az anyag. Szögvasak, meg leszabott lemezek. A hegesztők tudták, mit kell összeállítani és naponta hányat.
Nem lehetett mást hallani, csak a dinamók búgását, meg a hegesztő pálcák sistergését, ahogy elégtek.
Játszott a gondolattal, ahogy elnézte a hegesztőket:
– Én is hegesztő leszek!
Tudta, ehhez iskola kell, szakmunkásvizsga. Ő már kinőtt abból a korból, hogy tanuljon.
Egyik szürke napon Varga György, aki harminc éves hegesztő volt, úgy a déli órák körül elvette a hegesztő pajzsot az arca elől. A szikrák nem pattogtak tovább. A dinamó motorja is hangosabb hangon pörgött, nem volt rajta terhelés.
– Gyere Feri, elhúzzuk a kábelt – hívta Ármányos Ferit.
– Megyek! – válaszolt egy kissé később, mintha nem hallotta volna. Varga György megkérdezte, látva az elgondolkodó fiút.
– Gondolkozol? Olyan szótlan vagy.
Ármányos Feri erre csak bólintott és nem szólt.
– Ühüm! – volt a válsz később.
– Nem érdemes.
– Pedig kell! – mondta határozottan.
– Nem érdemes! – legyintett Varga György, mintha megerősítené az előbbi válaszát.
– Azon gondolkozom, jó hegesztő lenne belőlem?
– Persze, csak meg kell tanulnod a szakmát.
– És azt hol lehet? – kérdezte bátortalanul.
– Be kell iratkoznod egy szakmunkás iskolába.
– És ezzel kész is?
– A fenét, tanulni kell, a hegesztést gyakorolni, majd levizsgázni belőle. – szögezte le határozottan Varga György.
Ettől Ármányos Feri teljesen megrémült. Tanulni még az általánosban sem szeretett, most meg itt ebben a szakmunkás képzőben? – Akkor nem leszek hegesztő! – mondta csak úgy önmagában. Varga György látta elkeseredett arcát, majd megveregette a vállát.
– Ne keseredj el, én segítek neked! – mondta nevetve.
Ez jólesett, felvidult az arca. Varga Gyuri folytatta:
– Látod, én gondolkodom. Szeretem tudni, mit csinálok. Mondjuk tavasszal és ősszel. – közben huncutul mosolygott.
– Miért pont csak ekkor?
– Mert nem iszom vizet.
– Kibírod? – lepődött meg Ármányos Feri és nem értette ezt a vízivási tagadást.
– Tavasszal, meg nyáron, hat korsó sör után már nem kell a víz! – szögezte le határozottan.
– És ősszel?
– Pálinka, meg bor! – volt a határozott válasz.
– Nem mondod komolyan?
– Persze csak vicceltem, de azért nem tagadom meg a jó hideg, habos sört a nyári napon. A frissen főzött szilvapálinkát sem.
Ármányos Feri próbálta összerakni, amit a kolléga mondott. De ő is arra az álláspontra jutott, igaza van, de a hat korsó sör azért túlzás. Betudta, egy kicsit nagyított a történet mesélésén.
Aztán eltelt egy teljes hónap. Ármányos Feri a közeli szakmunkásképzőbe beiratkozott és délutánonként beült az iskolapadba. Napközben pedig Varga Gyuri megígérte, megtanítja hegeszteni.
– Na, mi újság az iskolában? – kérdezte Varga Gyuri egy hegesztőpálca csere közben.
– Nincs semmi! Elkezdtem tanulni – mondta eléggé lehangoltan Ármányos Feri. – Tudod, ott a padok között fertőzött a levegő, nem engedi, hogy a tudás a fejembe menjen.
– Ne is törődj vele! Ahogy elkezdjük a gyakorlást, minden világos lesz!
Ez aztán egy kicsit megnyugtatta és mindjárt meg is kérdezte: – Mikor kezdjük?
Varga Gyuri egy kicsit elmélázott, közben kezébe fogta a hegesztőpálca fogóját és mondta:
– Holnap délután el is kezdjük. Műszak után maradunk pár órát és elkezdem faragni belőled a hegesztőt!
Ez megnyugtató volt. Izgalomba került egy kicsit, amióta itt van, elnézegette, hogyan hegesztenek. Már úgy érezte ő is megtudná csinálni. Azért várt türelmesen a holnapra.
Másnap kettő után, amikor a többieknek vége lett a műszaknak, Varga Gyuri és Ármányos Feri a hegesztő masina mellé álltak. Varga mutatta a fogásokat.
– Így fogd mindig a hegesztőpálca fogóját! A kábelt csavard a kézfejedre, nehogy valaki csak úgy balhéból megrántsa a kábelt. Így biztonságos, nem eshet bajod. A szemedre meg mindig vigyázz. Ne nézz bele a létrejött ívbe, mert megvakulhatsz. Csak a pajzson keresztül! Szabad szemmel, soha! Ezt jól jegyezd meg.
Ármányos Feri feszülten figyelt, megmozdulni sem mert. Itta Varga szavait.
– Ez a legkönnyebb hegesztés – folytatta. – Ez oxidos, itt a pálca könnyen olvad és apró cseppekben szépen felhordható. Szép, egyenletes lesz a hegesztés eredmény.
– Na, akkor lássuk, mi lett az oktatás eredménye! – és Feri kezébe adta a pálca tartót. – Tessék, itt van ez a két lemez, egymás mellé teszem, kérlek, hegeszd össze őket.
Ármányos Feri most életében először fogta ezt a csoda valamit a kezébe. Beillesztette a hegesztőpálcát, feltette a pajzsot és a pálca végével a lemezre ütött. Létre jött az ív, kékes, erős fénnyel izzott. Kék korongok ugráltak a szeme előtt, úgy érezte nem lát jól.
– Látom, egy kicsit kellemetlen. Hirtelen, nem lát jól az ember.
Majd megszokom. Ez még csak a kezdet! – mondta határozottan Ármányos Feri és látszott rajta, hogy izgalom kerítette hatalmába. Hegesztőpálca van a kezében és hegeszt. De ebben a pillanatban a pálca odaragadt a lemezhez, teljesen rászorította, odaolvadt.
– Látod, erre vigyázni kell, mert ha ott tartod, odakapja. Nagyon finoman egy pici távolságban kell tartani, akkor olvad össze a két lemez, és ha jól csinálod, kész a hegesztés.
– Ilyen egyszerű? – kérdezte kissé csodálkozva.
– Azt csak hiszed, mert innentől jön a speciális munka, hogyan fogod a pálcát, mennyit engedsz meg neki, hogy pontosan oda olvadjon, ahová kell. Ez egy igazi gyakorlási folyamat. Majd te is belejössz pár hónap múlva – összegezte Varga Gyuri és kedvesen megveregette a fiú vállát.
Több napon keresztül, szorgalmasan gyakoroltak. Varga Gyuri meg is kérdezte:
– Nem unod még?
– Nem! – volt a határozott válasz.
– Akkor mindent bele! Meg kell mutatnod az öreg, pocakos Tódor bának, hogy tényleg hegesztő lesz belőled.
– Miért? Talán kérdezte?
– Igen! Tudomására jutott a művezetőnek, hogy titokban gyakorlunk. Mondta, jó lenne, ha Ármányos is hegesztő lenne, mert sok a munka.
Ez jól hangzott! Feri hirtelen kalkulálni kezdett, mennyivel lenne több a pénze. Mire is költené? A kérdésre egyenlőre nem volt válasz. Tanulni szorgalmasan! – mondta határozottan.
Aztán ettől a mondástól pontosan három hónap telt el, amikor egy délután az iskolába vizsgára gyülekeztek az ilyen fajta „nebulók”. Volt izgalom. Ármányos Feri megfogadta Varga tanácsát.
– Jól jegyezd meg, ez a munka nyugalmat, pontosságot követel. Így leszel jó hegesztő!
Ez a mondat aztán ott duruzsolt a fejében. A tanár egy pontos élvarratot kért tőle. Ez azért egy kicsit komplikáltabb, mert nagyobb precizitást követel. Az élvarratot függőleges helyzetben kell elvégezni, itt könnyen megfolyhat az anyag, nagyon kell vigyázni.
Ármányos Feri nekikészült, megfogta a hegesztőpálca fogóját és elkezdett hegeszteni. Úgy csinálta, olyan könnyedséggel, mintha már ezer éve ezzel foglalkozott volna. Mikor kész lett, érezte, sikerült és elégedettséggel vette le a sisakot.
A tanár megnézte. Látszott az arcán a csodálkozás, majd egy kis idő múlva megszólalt:
– Rendben! Megfelelt. Szép munka volt. Úgy látszik magát megtanították, hogy a hegesztés nem nadrágfoltozás.
Két nap múlva az öreg pocakos Tódor hívatta.
– Na, lássam azt a bizonyítványt!
Ármányos Feri mosolyogva mutatta. Az öreg kézbe vette, nézte egy darabig, aztán annyit mondott:
– Holnap reggel te is hegesztesz. Szakmunkás lettél! – és kezet fogott vele.
Hozzászólások