Igen, bevallom, a kép régi, 2016 tavaszán
készült rólam, még a könyvtárban, mert
javában dolgoztam. Az utolsó év volt,
amikor még önfeledten kövér lehettem,
aztán hirtelen lefogyasztottak a jó doktorok,
elvesztettem tíz kilót, olyan lettem, mint egy
bőregér. Eltűntek a zsírpárnák, amelyek addig
jótékonyan eltakarták szögletességeimet.
De elégedett volt velem a belgyógyász, meg a
kardiológus, akadt, aki meg is tapsolt! Igen, bevallom,
a kép régi, de azóta nem készült rólam használható
fotó, hisz elment az egyetlen ember, aki néha
képes volt rólam jó képet készíteni, mert meglátta
bennem a drágakő lelkem, és volt hozzá türelme,
hogy megvárja, míg az arcomról eltűnik a fényképezés
miatti szorongás. Igen, régi a kép, és én már csak
nyomokban emlékeztetek akkori önmagamra. Közben
csúnyán megöregedtem, megtört valami bennem, és
már nem kívánkozik fotókra a lelkem. De gondolj bele,
barátom, a holt költők fotóit látva, egy ideális képet
őrzünk róluk, amelyen mind halhatatlanok, és fiatalok
maradnak mindörökre, pedig ők már rég eggyé váltak
a földdel, amelyből egykor vétettek. Én még élek, csak
idő előtt megtört a fény a szememben, magányom rám
kövesedett, és darabokra tört a szívem. De a lélek, az én
drágakő lelkem ott van ma is minden prózában és versben.
2023 04 02
Hozzászólások