A húsvéti ünnepkört idén Pécs város lakói számára varázslatossá tett két nagyszerű kiállítás.
Az egyik a Múzeum Néprajzi Osztályán kapott helyet A madárfészektől a hímes tojásig címmel. Itt a múzeum madártojás-gyűjteményének ritkaságai mellett egyetlen tojásíró asszonynak (a Kaptár Egyesület tagjának): Mosonyi Évának hímesei töltötték meg a termet. Minden csodálatosan megfestett, kicifrázott darab más és más mintázatú volt. Az ősi gerebenes (gereblyés) minta a mezőgazdasági eszköz ábrázolása mellett emlékeztet az emberi kéz öt ujjára, melyek segítségével őseink az agyagedényeket formázták. Igen sok a virágos, fenyőágas, szőlős, pillangós, récetalpas motívum. Kakastarajos mintázatúakat is láttunk, ilyenekkel ajándékozták meg locsolkodó kedvesüket a lányok. Egy tárlóban sorjáztak a tojásírás eszközei, kellékei: a gica (ami olvasztott viaszba mártva szolgál írókaként) és az egész évben gyűjtött és megszárított sokféle természetes színező anyag: a lila- és vöröshagyma héja, a zöld dió burka, a börzsöny, a bodza bogyói, a bársonyka (büdöske) szirmai, amelyeket aztán önmagukban vagy vas-, rézgáliccal vegyítve használnak. Leheletfinom karcolt tojásokban is gyönyörködhettünk, melyekre locsolóversikét is kanyarított Mosonyi Éva, aki igencsak kiérdemelte a népi iparművész címet.
A Pannon Magyar Házban a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány és a Kaptár Egyesület szervezésében határon túli területeink magyar motívumaival megírt tojásokból láthattunk gazdag gyűjteményt. Zöldágakkal, barkával díszített helyiség várta az érdeklődőket – ünnepi
Dr. Rónaky Kálmán tojásgyűjteménye az 1907. évi Pécsi Országos Kiállításon (Dr. Vargha Dezső)
terített asztallal, népdalénekléssel, tojásíró-bemutatóval. A résztvevők maguk is díszíthettek, festhettek ünnepi tojást, s közben megtudhatták: a tojásírók először ún. „vesztett utas” mintával próbálják ki a beosztást, melynek során a megírt vízszintes vonal elválasztja az eget a földtől, az égtájakat is bejelölik, mert a praktikumon túl mindennek komoly szimbolikus jelentése van.
Magam is nagy áhítattal néztem ezt a nagyheti készülődést, hiszen nálunk családi hagyomány a népi kultúra tisztelete, a néprajzi érdeklődés.
Baranyában az első komoly, szakszerűen összeállított hímestojás-gyűjteménye édesapám nagybátyjának: dr. Rónaky Kálmánnak volt, melyet bemutattak az 1907. évi Pécsi Országos Kiállításon, s melyet azután a Múzeumnak adományozott.
A Pannon Magyar Ház és a múzeum hímestojás-kiállításainak látványa és a megnyitók élménye ünneplőbe öltöztette a szívünket.
S most, a húsvét utáni hétköznapok között is felfénylik néhány ünnep. A néphit szerint Sárkányölő Szent György napjának (április 24-ének) éjszakáján a növények megszólalnak, elmondják: miben áll gyógyító erejük. a harmattal meglocsolt korpától pedig jobban tejelnek a tehenek.
A Szent Márk napján (április 25-én) megszentelt zsenge búzaszálak megóvják a baromfit a dögvésztől. E napoktól kezdve a jószágot ki lehet már hajtani a legelőre, s a gyerekek mezítláb futkoshatnak. Május első napjára a legények „májfát” állítanak az eladósorban lévő lányoknak.
Aztán már várjuk a következő ünnepkört, hogy gyönyörködhessünk a pünkösdölőben, a gyerekek pünkösdi királyt és királynét választó játékában, s hallgassuk éneküket:
„Mi van ma, mi van ma?
Piros pünkösd napja!”
Hozzászólások