„Korai és új művek” – ezzel a címmel hívott ma minket kiállítására Grincsisin Artúr, s az ember azt hihetné e cím nyomán: egy meglett alkotó korai és későbbi korszakából lát képeket.
De meghívónk igen fiatal ember: 29 éves. Mégis nagy utat tett meg gyerekkori kárpátaljai rajzaitól, festményeitől a közelmúltban készített munkáiig.
Gyűjtötte az élményeket; intézményes képzésben vett részt: Budapesten a Török Pál utcai Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában, aztán a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán Valkó László Munkácsy-díjas festőművésznél, majd a budapesti Képzőművészeti Egyetemen, és tanult nagy mester-elődöktől: Manet-tól, Monet-tól, Van Goghtól, Picassótól.
Reggeli a szabadban – P. Picasso nyomán
Átvett-átvesz tőlük témákat, klasszikussá vált kompozíciós technikákat, színvilágot. De nem mechanikusan másol, hanem – átszűrve mindezt saját látásmódján, érzés- és gondolatvilágán, egyéniségén – transzponál, átlényegít, újraalkot. „Csak a dilettánsnak nincs apja!” – tanultuk Tüskés Tibortól nagy költők korai verseit tanulmányozva. Mindenki vesz mintát valahonnan, de Grincsisin Artúr ezt nem titkolja, nem fedi el, hanem nyíltan vállalja. Többszörösen átírja kedvenc alkotóinak témáit, műveit – merítve a festményvilág végtelen tárházából és saját gazdag élményanyagából.
Ugyanezt a nagy változatosságot láthatjuk az általa használt anyagokban és alkalmazott technikákban is: ceruzarajzok, akvarellek, temperával, pasztell és quasch keverékével és olajfestékkel létrehozott alkotások, kollázsok, kisméretű – esetenként szinte miniatűr – képek és nagy festett felületek sorjáznak előttünk.
Grincsisin a fiatalok óriási kíváncsiságával és merészségével habzsolja a világ jelenségeinek s a klasszikus és a modern művészetnek élményeit, hatását – keresve saját útját, kifejezési módját. „A harmónia, a szépség- és formakeresés iránya érdekel.” – vallja magáról.
Ennek az útkeresésnek állomásait láthatjuk itt – egy-egy kedvenc témát, motívumot többszörösen, visszatérően is megformálva.
A varázsló kertje
A varázsló kertje című alkotás megidézi a gyermekkor őszinte, tiszta világát – fákkal, kaktuszokkal, madarakkal, csillagokkal. Ezek egyik változatban játékos kedvűek, a másikban líraiak, aztán szigorúak és szilárdak, napfényben fürdők vagy éjszakaiak – ahogy a kerttulajdonos Varázsló átalakítja őket.
Tihanyi formák és Tóparti elmélkedés című képein a tihanyi művésztelepen látott egyszerű formákat teszi egymás mellé: a vizet, a halat, a követ, a létrát, a holdat, a csillagot, amelyek átlós kompozícióban egységet alkotva tárgyi mivoltukon túlmutató üzenetet közvetítenek, s melyek újra meg újra megformált jellemző motívummá absztrahálódnak – jelezve, hogy a művész a természeti környezetet, az organikus világot is „átírja”, átlényegíti.
És végül óhatatlanul vallanom kell arról is: engem melyik alkotás fogott meg legjobban (Barátom megfogalmazásában: melyikkel tudnék együtt élni-lakni). Ez a festmény a Rajzok a hóviharban – talán mert felidézi gyerekkorom varázslatosan szép teleit, jégvirágos ablakait, a hópelyhek formáikat változtató csillagalakjait, szép rajzolatait, vagy mert ez a mű – témától, címtől eltekintve is – nagyon szép, finom, kulturált festmény – ahogy Valkó László – végignézve e kiállított anyagot – megállapította róla.
Minden jelenlévőnek és későbbi érdeklődőnek azt kívánom: végigjárva e képek sorát, találja meg a számára legfontosabbat, legszebbet, legtöbbet adót. Grincsisin Artúrnak pedig mindnyájunk nevében kívánok eredményes alkotói pályát, további szép kiállításokat.
*
Elhangzott Pécsett, az Ifjúsági Házban 2004. október 20-án. A kiállítás november 10-éig látható.
Hozzászólások