Három temetés egy hét alatt…
Fekete pohárban
sárga kankalin.
Sokasodnak
a halottaim.
Anyám volt az első
sárga kankalin.
Gyűlnek, egyre gyűlnek
a halottaim.
Nem fér a pohárba
már a kankalin.
(Kányádi Sándor: Sárga kankalin)
Kövesi Józsefné
A magyartanítás nagyasszonyát: Kövesi Józsefné Ica nénit búcsúztattuk először, aki 58 évig tanított Mohácson. Nagyszerű tanár volt. Részt vett kísérleti modellek kidolgozásában, melyekkel a különböző humán tantárgyak tudnivalóit fogta egységbe. Írt módszertani tanulmányokat és tankönyvet. Anyanyelvi kört, színjátszó csoportot, irodalmi színpadot, klubot vezetett. Versenyre készítette föl tanítványait. Mindezt magas színvonalú szakmai tudással és nagy pedagógiai érzékkel tette. Igényességre és igaz emberségre nevelte növendékeit. Nyugdíjasként sem öregedett ki a munkából. „A Mohács-kép évszázadok költészetének tükrében” címmel megjelent kötete után is egy könyvön dolgozott termékeny élete utolsó napjaiban. A munkásságát elismerő Apáczai-díj, Kazinczy-díj és díszpolgári cím mellett tanítványok és kollégák sokaságának hálája és emlékezése teszi halhatatlanná.
Bebesi Károlyné Básthy Enikő
Életéveiben jóval fiatalabb pécsi kollégájának, a „Babits”-osok Encsi nénijének: Bebesi Károlyné Básthy Enikőnek hirtelen halála is sokunkat szíven ütött. Őt is tudásáért, gyerekszeretetéért és sokoldalúságáért tiszteltük, szerettük. Legendás kirándulásokra vitte tanítványait – Kínába is eljutva -, hogy táguljon világképük. Nagyszerű drámajátékaikon, színpadi előadásaikon vörösre tapsoltuk a tenyerünket. Vajon lesz-e folytatása-folytatója ezeknek a szereplők és nézők számára egyaránt élményt adó esteknek és a kozármislenyi művészeti iskola foglalkozásainak, táborainak?
Bükkösdi László
És az a barátunk sem fog már tollat a kezébe, aki méltó megemlékezést tudott volna írni erről a két csodálatos tanárnőről. Az ezüstfejű sétabotjával bandukoló, mindenkivel szívesen beszélgető Bükkösdi Laci nélkül üres lesz a város. Személyisége, sokoldalú kultúra-szeretete, fanyar humora, hiányozni fog. Hányféle dolgot csinált?! Írt kritikát, bábdarabot, tárcát, visszaemlékezést; rendezett irodalmi színpadot, bábelőadást, tévé-műsort; kiállításokat nyitott; kitalált ételrecepteket, fesztiválokat. Vérbeli népművelő volt. Szeretett és tudott élni. Történeteit mindig élvezettel hallgattuk, olvastuk.
Ettől a három fáradhatatlan, másokért is élő, tevékenykedő embertől Spinoza gondolatának reménységével búcsúzunk:
„Az emberi lélek és szellem nem semmisülhet meg teljesen a testtel együtt, hanem megmarad belőle valami, ami örök.”
Hozzászólások