Kárpátaljára utaztunk, magyar szót és testvéri szívet vittünk, mikor Tiszaújhelyen a budaörsi írók-költők bemutatkozó estjét tartottuk Szavakból katedrálist címmel. A Budaörsi Művészet a Nemzetért Alapítvány és a Tiszaújhelyi Szeress és tedd a jót! Jótékonysági Szervezet között testvéri kapcsolatot teremtettünk ezzel a találkozással. A budaörsi szerzők közül hat alkotó verseit-prózáit mutattuk be a tiszaújhelyi iskola kultúrtermében, teltház előtt. Vendéglátóink nemcsak finom étellel-itallal láttak el bennünket, hanem a nyíltszívű baráti beszélgetések mellett meghívtak másnapra egy rövid Kárpátalja-túrára. Legfőbb úti célunk a Vereckei-hágó megtekintése volt. Utasszállító kisbusszal és Szlávik „mindent meg akarok mutatni!” lelkesedésével indultunk útnak. Sorjáztak mellettünk a kétnyelvű feliratokkal érkező és távolodó falvak, és Szlávik mesélt, mesélt. Itt egy templomrom, ott egy barlang, elvadult majd telepített szőlőhegyek, öreg épületek… És néhány mondat arról is, milyen „mesék” tartoznak némelyikhez. Legendának nevezte ezeket a történeteket, melyek számtalan változatban maradtak fenn a kárpátaljai magyarok körében. Jómagam is több mint ötvenet találtam 
különböző források alapján. Elővettem fantáziám színes ceruzáit, és most a történetek közül néhányat átnyújtok így kiszínezve, Szlávik útmutatásai szerint.
BENE – olvasom a község nevét, mikor Szlávik jobb oldalon, a szelíden út fölé magasodó, őszi, színes lomb-pompába öltözött domboldalra mutat:
– Ez a Kelemen-hegy! Több legenda is szól Benéről, kár, hogy haladnunk kell, mert igen szépek ám! Szívesen elnézelődhetnénk ezen a helyen is! De hát… sietnünk kell!
Kadacs vitéz
A Borzsa-patak hegy felőli partján valaha magas vár állott. A vár gőgös ura, és büszke, szép, szomorú leánya távol tartotta magát a köznéptől. Szveta, a várkisasszony néhanapján hajnaltájt a patak túlpartján elterülő réten szeretett lovagolni, ahol senki nem zavarhatta. Tudta ezt az uraság, nem bánta, de soha meg nem vigasztalta szomorú leányát, a fekete hajú szépséget.
Rákóczi portyázó katonái itt pihentek le egyszer. Békésen legelésztek a fáradt paripák, tűzgyújtáshoz kerestek ágakat a Borzsa partján a kurucok, mikor a leány megpillantotta őket.
– Mit kerestek ti apám birtokán, katonák?
– Egy éjszakára verünk tábort, nem teszünk kárt semmiben, csatából jövünk, kell az erő holnapra is! – válaszolt a fekete szemű, mokány vitéz, a csapat vezetője. – Kadacs vagyok, szépséges kisasszony, felelek a katonáimért.
– Bátor legény vagy, hogy meg mertél szólítani! Mifelénk ezért botozás jár!
– Ezer botot is elviselnék, ha rám mosolyogna szépséged!
Meglepődött Szvetlána a szokatlan szavaktól. Észre sem vette, elmosolyodott.
– Ugye, kisasszony, tud mosolyogni botoztatás nélkül is? Komoly orcával is gyönyörű, de mosolya fénylik, mint a hajnal!
Megcsapta a leány a szép, szürke mént, és elvágtatott a vár felé. Másnap reggel azonban újra kilovagolt, látta, hogy szedelőzködnek a vitézek.
– Nem kell sietni, katonák, pihenjenek csak, megengedem! – szólt le a ló hátáról Kadacs vitéznek.
– A kisasszony kegyes hozzánk, bár nevét sem tudjuk! Szép, mint a hajnal, szép, mint a fény, gyönyörű, mint a drágakő! – udvarolt a vitéz.
– Szvetlána grófkisasszony a nevem, katona! Ha el akar valaki küldeni innen benneteket, csak nekem szólj!
Napokig találkozgattak így, a portyából kellemes táborozás kerekedett, Szvetocska kacagása messze hallatszott, a fiatalok egymásba szerettek.
Az uraságnak feltűnt, hogy leánya mindennap kilovagol. Bizalmas emberét utána küldte, hogy lesse ki, tőle tudta meg, hogy találkára jár. Szörnyű dühbe gurult, és nem engedte kísérő nélkül leányát sehova a várkapun túlra.
Kadacs vitéz várta-várta kedvesét, lesre küldött legényeitől értesült arról, mi történt. Fényesre kefélte derék fekete kancája szőrét, ragyogtak a rézzel kivert lószerszámok, és nagy bátran egyedül a várba indult. Hosszas várakozás után került a gróf színe elé.
– Mit keresel a váramban, katona? El akarsz szegődni hozzám?
– Nem szegődnék, kegyelmes gróf, Rákóczi fejedelem kuruc vitéze, Kadacs vagyok. Azért jöttem, hogy szépséges leányodat, Szvetlána kisasszonyt feleségül kérjem!
– Jöttment, vagyontalan éhenkórász! Hogy mertél szemet vetni a lányomra? Nem ilyen közönséges embernek szántam egyetlen gyermekemet! Takarodj a birtokomról!
A szép grófkisasszony sápadt orcájáról eltűnt a mosoly. Könnye patakzott, térden állva könyörgött apjának, adja őt feleségül a vitézhez hozomány nélkül is!
De a gróf szíve kővé vált. Irgalmatlan parancsot adott hat katonájának.
– Kísérjétek a kolostorba ezt az engedetlent! Apáca legyen!
A zokogó lányt közre fogták a katonák, és elindult a szomorú menet. Ezt látták meg Kadacs kurucai, akiket fürkészni küldött a vitéz, mert kis csapatával meg akarta támadni a várat. A szép Szvetlána hosszú haját szoros főkötő alá rejtették, felöltöztették a novíciák ruhájába, és a menet elindult a kolostorból a templomba. A zsolozsmázó nővérek sorából azonban váratlanul kiugrott a leány, és a megáradt Borzsa-patakba vetette magát. Azonnal elmerült. A kuruc vitézek a túlpartról látták, mi történt. A víz sodrása az ő oldalukon vetette partra a fehér fátyolos apácafőkötőt.
Kadacs vitéz is látta a vízből kiemelt fátylat, kiteregette, szárítgatta, majd így szólt vitézeihez:
– Nyergeljetek, bontsatok tábort, elindulunk Munkács felé!
Legényei szétszéledtek, hogy parancsát teljesítsék. Kadacs vitéz pedig, akiből Rákóczi kapitánya is válhatott volna, markolatával lefelé földbe szúrta kedves kardját, és térdre vetette magát az éles szerszám fölött. A szablya a szívét járta át.
Vitézei a Borzsa partján temették el, és szörnyű bosszút álltak érte: földig rombolták a várat és megölték a gőgös grófot.
*
Ez Kadacs vitéz és a benei Borzsa-vár története. Ezen a helyen ma Bene falu postahivatala található.
A mondákban „beszélő” nevek szerepelnek, ezért minden monda alatt következik a névmagyarázat:
Kadacs – Kajdacs, Kadosa, Kadicsa, Kaducsa – magyar és változataiban török eredetű név, jelentése: bolyongó, eltévedt.
Szvetlana – Szveta, Szvetocska – szláv eredetű közkedvelt női név, jelentése: ragyogó, fényes, világos.
Hozzászólások