A lány szokásos görnyedt testtartással állt a tornaterem szélén, a rettegés még jobban meggörbítette a hátát. Vállai előre estek, mintha csak láthatatlanná akarna válni. 180 centis magassága miatt ez teljességgel megoldhatatlan feladatnak bizonyult számára.
Az osztályból a többi lányokat felvillanyozta a lehetőség, hogy keringőt fognak táncolni az iskolai bálon, egyedül csak Juli gyötrődött. A magassága miatt eleve kilógott a sorból, osztálytársai között nem is volt hozzá illő magas srác. Julinak csak szenvedést okozott a magassága, hiába mondogatták neki, hogy milyen irigylésre méltó, húzza ki magát! Suta volt, esetlen, idegenek elé kiállni, és táncolni, ez a szituáció leginkább a rémálmaiban jelent meg.
Tizenhét évesen nem járt bulikba, nem tudott twistelni, rokizni sem. Pedig akkoriban, a hatvanas évek végén mindkét tánc rendkívül népszerű volt a fiatalok körében. A lányt elkönyvelték, mint stréber buzgó mócsingot, pedig nagyon távol járt ettől a valóság!
Minden bátorságát összeszedve szinte könyörgött az osztályfőnökének, hogy ebből a keringőből hagyja ki őt, de Ica néni hajthatatlan volt. Végül talált Juli mellé egy harmadikos fiút, Zoltánt, aki magasabb volt Julinál majdnem fél fejjel, és vállalta, hogy a táncpartnere lesz.
A szalagavató bálra készültek, és bár tudták, hogy van még idő, mindenkiben volt több-kevesebb izgalom, és várakozás. A városi szállodában rendezték a vacsorát, és a bált, ahol a tükörteremben még senki sem járt közülük.
A lányok állandóan a bálról beszéltek, szünetekben, és iskola után kis csoportokba verődtek össze. Juli ebből a tervezgetésből is kimaradt. Bár nem volt pénzük kölcsönzőből kivenni elegáns báli ruhákat, ezért a szokásos sötét szoknyában és matrózblúzban kellett táncolniuk, ez a tény nem szegte kedvüket. Akkoriban még újdonság volt a vékony nylon harisnyanadrág, a lányok többségének csak harisnyatartóra és combközépig élő harisnyára futotta. De akkor sokan vetettek a szüleikkel harisnyanadrágot. Nagy volt a készülődés!
A tornaterem sarkában várakozó Juli érezte, hogy izzad a tenyere. Akkor találkozott először Zoltánnal. Az első közös próba várt rájuk, és ő egyfolytában attól rettegett, hogy a lábára fog lépni a fiúnak. Nem sokat lendített a kedélyállapotán az sem, hogy a próba helyszíne a tornaterem volt, Juli megaláztatásainak helye, ahol számtalanszor kipellengérezte őt Feri bácsi, a tesitanár az ügyetlensége miatt. Képtelen volt elsajátítani a kötélmászás fortélyait, tehetetlen lajhárként csüngött a kötél végén, míg a többiek fürgén felmásztak a plafonig. A másik rém számára a szekrényugrás volt, amit szintén nem tudott megoldani, viszont minden alkalommal újabb kék-zöld foltokat szerzett.
Amikor belépett a tornaterembe Zoltán, Juli csodálkozva nézett rá: már látta néhányszor a fiút a gimi udvarán, tetszett is neki a szép kék szeme és szőke haja, de csak távolról csodálta, esélye sem volt rá, hogy az szóba álljon vele. Zoltán, soha nem Zoli, a suli legszebb lányaival vette körül magát.
És most, igaz, osztályfőnöki utasításra, Julival kell majd táncolnia. A lány úgy érezte, mintha egy másik álomban lenne.
Zoltán nagyon türelmesen, kedvesen kezdte őt tanítgatni, bár volt tánctanáruk is, de ő csak a lépésekre tanította meg a csoportot, a tánc lényegét Juli Zoltántól tanulta meg.
Hagyd, hogy vezesselek! – mondta a fiú, és ne legyél ennyire feszült. Lazítsd el a tartásodat, kérlek! Képzeld azt, hogy egy Jókai regényben vagyunk, Te hosszú báli ruhában, körülöttünk hatalmas tükrök, amelyek visszaverik a képünket. Igazi zenekar játszik, nemcsak egy vacak szalagos magnóról szól a zene. Csukd be a szemedet, Juli, és képzeld el!
A fiú hangja, mint valami selyemkendő, úgy vette körül a szorongó lányt, aki egy idő után megérezte, hogy ellazul a teste.
Akkor már a sorban álltak, a többiek között, és elkezdődött a tánctanulás. Heteken át találkoztak heti két alkalommal a próbákon, és egyre jobban ment a mozgás, a tánclépések. Juli felfedezte a tánc szépségét, bízott a fiúban, és Zoltán úgy vezette őt a feladaton, meg a tornatermen át, hogy teljes biztonságban érezhette magát. Már képes volt a próbákon mosolyogni, képzeletében megjelent a Jókai regény báli jelenete, amivel a fiú átsegítette őt a kezdeti szorongáson.
Kitől tanultad te ezt a dolgot a tánccal kapcsolatban? – kérdezte egyszer Zoltántól. A fiú annyira más volt, mint a többiek, nemcsak a magassága, de a külseje, szokásai, az egész modora valahogy finomabb volt a többiekénél.
Az apukám, meg az anyukám híresen jó táncosok voltak fiatalkorukban. – felelte a fiú, ők egy jogászbálon ismerték meg egymást. Rögtön egymásba szerettek! Láttam róluk képeket, Anyukám nagyon szép volt fiatalon. Aztán a háború után nagyot fordult a világ, már nem jártak bálba, viszont összeházasodtak, és 1948-ban megszületett a bátyám, majd én, és van még egy húgom is. Néha szoktak otthon táncolni, ünnepeken, és akkor alig lehet rájuk ismerni, ahogy önfeledten átadják magukat a táncnak, és az emlékeiknek.
Zoltán nemcsak táncolni tanította meg Julit, hanem a tánc szeretetére, arra, hogy ha ellazul, és a zenére figyel csak, kizár minden zavaró körülményt, akkor ez a mozgás milyen nagy örömforrás tud lenni!
Mire elérkezett a szalagavató bál napja, Juli már szerelmes volt a szép arcú magas fiúba, bár tudta, hogy esélye sem lehet nála, annál is inkább, mert ő hamarosan érettségizni fog, és talán felveszik őt az egyetemre, elkerül a városból. Zoltán viszont még egy évig a kisvárosi gimnáziumba fog járni. A lány nem nagyon bízott a távkapcsolatban.
A fiú karján úgy suhant a bálteremben a hatalmas tükrök között, a csillárok fényében, mintha egy Jókai regényből léptek volna ki, a magas, sudár, hosszú hajú lány, és táncosa magukra vonták mindenkinek a figyelmét. Szinte kiragyogtak a többiek közül.
Minden gátlását, sutaságát hátra hagyta, egy estére bálkirálynőnek érezte magát. Boldog volt, és szerelmes.
Aztán még néhányszor találkoztak, kéz a kézben andalogtak, felmentek a várost övező hegyek egyikére kirándulni. Sokat beszélgettek, mindketten szerettek olvasni, mindig találtak közös témát. Zoltán vegyésznek készült, Julit pedig a tanári pálya vonzotta.
Címet cseréltek, egy ideig leveleztek azután is, hogy Juli leérettségizett, és felvették őt a Debreceni Egyetemre.
De soha többé nem találkoztak, kapcsolatuk nem állta ki a próbát. Jól érezte Juli, hogy a távkapcsolat nem fog köztük működni.
Már Pesten lakott, amikor megpróbálta felkutatni a fiút, de mintha a föld nyelte volna el, senki nem tudott róla semmit. Így aztán beletörődött, hogy az a régi diákszerelem nyomtalanul eltűnt az életéből.
A lány még nagymama korában is álmodik néha azzal a szalagavatóval, a keringővel, és főleg a biztonságérzettel, meg a boldogsággal, amit annak a régi fiúnak, Zoltánnak a táncpartnereként átélt. Mindig azt az élményt kereste, amikor elmerészkedett bálokba, táncos szórakozóhelyekre, de soha többé nem sikerült átélnie ahhoz fogható érzést. Ugyanúgy restellte, hogy idegenek előtt kiálljon egy terem közepére, és kívülről látta önmagát, sutaságát, mint azelőtt. A varázslat nem volt érvényes másokra.
2023 04 20
Hozzászólások