Beszámoló egy rendhagyó könyv bemutatójáról
Zsúfolásig megtelt 2007. november 19-én a pécsi Művészetek és Irodalom Háza Breuer Marcel terme. A Pro Pannonia Kiadó új könyvének bemutatójára hívta meg az érdeklődőket. Rendhagyó könyvet: Kende Sándor: Szólni még egyszer című kötetét ajánlották az olvasók figyelmébe. Kende Sándor íróról (1918-1992), a hatvanas évek pécsi kultúraszervező, könyvterjesztő szakemberéről emlékeztek meg a jelenlévők.
A szerzőt megidéző beszélgetést dr. Szirtes Gábor, szerkesztő, kritikus, a Pro Pannonia Kiadó igazgatója vezette. Első kérdése Tüskés Tibor íróhoz, irodalomtörténészhez szólt, akit arra kért, vázolná fel azt a kultúrtörténeti időszakot, amelyben Kende Sándorral kapcsolatba került.
Tüskés Tibor elmondta, hogy Kende Sándor az 1952-ben induló, Szántó Tibor szerkesztette Dunántúl című lap kultúrköréhez tartozó irodalmi életbe kapcsolódott be. 1956-ig megjelent 20 számából négyben jelentek meg írásai. Szépíróként az 1958 ősze óta megjelenő Jelenkorban szerepelt hangsúlyosan, ez a folyóirat adta ki hosszú, részben kényszerű hallgatás után (1948-1959) megjelent Közel a mennybolt című regényét. E könyv kritikája fordította szembe Csorba Győzővel, aki irodalmi tekintélynek számított, de elhatározta, hogy egyedül, magányosan, kapcsolatok és tekintélyek segítsége nélkül is létrehozza életművét. A nézeteltérést Csorba Győző 60. születésnapjára írott köszöntőjében tisztázza Kende, akkorra „példát” lát a költőben „aki tudja, hogy az írás teljességet föltételez, sőt követel.” Igaz, Kende Sándor addigra bebizonyította, hogy magányos erőfeszítéssel is eljut mondanivalója az olvasókhoz: nyolc kötete jelent meg 1962-1976 között. A Jelenkor törzsgárdájához tartozott továbbra is Tüskés Tibor szerkesztősége idején. Elmondta, milyen örömmel fogadták a szerkesztőségben figyelmességét, mikor Sándor Rómából hazatérve, ahol kint élő édesanyját látogatta meg, az akkor megjelent divatos golyóstollal ajándékozta meg őket.
Sólyom Katalin, a Pécsi Nemzeti Színház művésze részleteket olvasott fel az Anyám regénye című Kende kisregényből, amelynek érzelmileg felfokozott hangulata magával ragadta a hallgatóságot – szinte „érezni lehetett” a csendet…
Szirtes Gábor ezután az író özvegyét, engem, Kendéné Regényi Ildikót arról kérdezett, milyen okok vezettek ennek a válogatásnak az összeállítására, és miért ezt a négy témakört emeltem ki Kende Sándor életművéből.
– Harminc évig éltünk együtt, tizenöt éve élek nélküle, úgy éreztem: félidő van! Szót kell kérnem annak a 30 kötetes magyar írónak, akit életében az olvasók szeretete serkentett írásra, a szakma szűkmarkúan bánt a neki szánt elismeréssel. A Szólni még egyszer című emlékkötetben írói és kultúraszervezői, könyvterjesztői munkájának keresztmetszetét szerettem volna megmutatni – mondtam, majd a témaköröket ismertettem.
Az Önvallomások című részben Kende Sándor önmagáról szól a Bertha Bulcsúnak adott 1971-es interjúban, a Búcsú Pécstől című vallomásban és az 1992-ben az életpályára visszatekintő, Budaörsön készült beszélgetésben.
A Nőközelben és Lilith lányai című ciklusban arra az önmagáról vallott tényre próbáltam választ adni, hogyan határozza meg gyermekkorát anyjához fűződő kétarcú viszonya, gyermeki neveltetése a „szépnénik” körében, illetve hogyan befolyásolja életét és munkásságát a művészlelkű szabad nők közelléte: Cathetine Noelé, a francia kis színésznőé, Lilian Lilith zongoraművésznőé, illetve Dévay Camilláé, akinek igazságot akart szolgáltatni poszthumusz regényében.
Katonadolog címmel vérén vett katonanovelláiból válogattam. A második világháborúban frontkatona volt, sajátos módon karpaszományos, rang nélküli gyalogosként harcolt, Kolomeánál súlyosan megsebesült, aknaszilánkokkal a testében, megműtött jobb karral lett katonaszökevény Budapest ostromakor. Ezeket a szívszorító, igaz történeteket azért válogattam, mert Kende Sándor így vall az emberségről: „Állítom, hogy nincs még egy olyan szituáció, melyben olyan közel kerül ember az emberhez, mint a lövészárok. Napokra, hetekre, hónapokra összezártan… Mielőtt bárki szavát vagy gesztusát elhinném, az rémlik fel bennem: milyen is lett volna ez az ember ott, akkor, mellettem, velem. Ez olyan közkatona hősiesség, de számomra a férfiember egyik alapvető mércéje.”
Sorsom a könyv – magáról valló cím, mindkét értelemben: az író számára is, a könyvterjesztést szenvedélyesen vállaló kultúrember számára is. Ebben a részben azonos című könyvének Libresszóban fejezete szerepel. A kis, legendás hírű kultúr-presszó történetéhez a vendégkönyv gazdag illusztrációi szolgáltatják a tényeket.
Az est folytatásaként Sólyom Katalin tolmácsolásában ízelítőt kaptunk a Libresszó történetéből, a vendégkönyv, a vendégkönyv beírásai szerint az idelátogató írók-költők verses-prózai vallomásaiból.
Sokan ültek a nézőtéren, akik tanúi lehettek az elhangzottaknak: azok a könyvterjesztésben helytálló munkatársai is részt vettek a megemlékező könyvbemutatón, akik személyes munkakapcsolatban álltak vele. Utóda a Magyar Írók Könyvesboltjának élén: Hartungné, Marika tizenegy korábbi Kende kötetet és korabeli fényképeket hozott magával, melyeket kiállítottunk a dobogó szélén.
Szirtes Gábor ezután Békés Sándor újságírót kérdezte személyes emlékeiről, melyek Kende Sándorral kapcsolatosak. Őszinte szeretettel és tisztelettel emlékezett az 1959-től Pécsett élő és dolgozó újságíró a c. főiskolai docens. Megemlítette, hogy akkor, pályakezdő sajtó munkatárs korában szívesen tartózkodott Kende Sándor Nádor kávéházbeli „munkaasztalánál”, ahová munkaidő után ült le szépirodalmi tevékenységét gyakorolni. Ezért járt szívesen Lovász Pál társaságába is, elmondása szerint az akkor induló újságíróknak ambíciója volt szépirodalmi szinten is megnyilatkozni. Első katonanovellájának szépirodalmi „jogosultságát” Kende Sándor katona témájú elbeszélései erősítették meg. Vallja: a férfiközösség megedző ereje nem ártott a felnövekvő fiataloknak, bár az ő generációja szerencsére már nem ismerte a háborús körülményeket.
Tüskés Tibor kezében tartva a Útközben című fiatal baranyai írók és költők antológiáját, elmondta, hogy az 1969-ben kiadott kötetet Weöres Sándor bevezetője emelte szépirodalmi rangra. A kötet lektora Kende Sándor volt. Véleménye szerint a hatvanas években igenis virágzó kulturális élet jellemezte Pécset. Megerősítette Békés Sándor véleményét: a fiataloknak igenis törekvése volt a szépírói színvonal elérése.
Szirtes Gábor azt kérdezte tőlem, Regényi Ildikótól, hogy a hajdan általam vezetett Versbarátok Köre hogyan támogatta a könyvterjesztői munkát.
Elmondtam, hogy két orvostanhallgató, két uránbányász-operátor és egy bányamérnök, valamint egy írással is foglalkozó pécsi irodalmár, „Suca” alkotta az amatőr versmondó közösséget. Három hónaponként a könyvújdonságokból válogattuk össze a következő műsorok anyagát, megszerkesztve, kidolgozva álltak a kör tagjai a Doktor Sándor Művelődési Ház közönsége elé, mindig teltházak előtt. A megjelent kötetek propagátorai voltak, melyeket a boltban és a rendezvény helyén is meg lehetett venni. A Versbarátok Körének mindenki tagja lehetett, aki évi 120 forint ára verseskötetet vásárolt. A kötetek ára akkor tíz forint alatt volt, a fizetések havi ezer forint körül… A Kassák-est és a bemutatkozó Bertók-Makay-Galambosi kötet nagy sikere örökre emlékezetes marad…
Szirtes Gábor befejezésül azt a vendégkönyvi bejegyzést idézte, amelyben a pestiek figyelmébe ajánlotta valaki 1960-ban a Libresszót, mint követendő példát. Hasonlóról most sem késő elgondolkodni, mikor Pécs Európa Kulturális Fővárosának vallja magát.
Hozzászólások