Szalafai Bernadett kutatásainak eredményessége
Bevezetés
William Shakespeare (Forrás: Wikipédia)
A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara művelődésszervezői szakának elvégzését követően Szalafai Bernadett 2007-ben „Az első színi direktor Pécsett” címmel adta be szakdolgozatát, amelynek elfogadásában dr. Husz Mária CSc. habil. egyetemi docens, konzulens segítette. Az írásomban adott cím azonban azt tükrözi: a ma is a Pécsi Nemzeti Színházban dolgozó Szalafai Bernadett többre vállalkozott, átfogó áttekintést adott helyi színjátszásunk múltjából az 1895-ös végleges színházépületünk átadásáig. Sort kerített természetesen Somogyi Károly (1845-1908) életének, működésének részletes áttekintésére is.
Szalafai Bernadett jó érzékkel egy jelentős William Shakespeare-idézetet (1564-1616) választott dolgozata elejére. „A színjáték … föladata most és eleitől fogva az volt, és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek, hogy felmutassa az erénynek ön ábrázatát, a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát.”
Balikó Tamás 2009 (Forrás: Wikipédia)
A bevezetésben azt a személyes adatot is megtudhattuk, hogy 2007-ben a 11. évadját töltötte a színházban, amely mára tekintélyes szolgálattá emelkedett. Balikó Tamás (1958-2014) igazgatása alatt született meg a szakdolgozata, de megismerkedett a dicső elődökkel, így jutott el a kezdeti direktorhoz, Somogyi Károlyhoz, és született meg a gondolata írása témájaként, a „színházi ember”-t keresve.
Dolgozata tartalmát vette sorra elsőként. Ezt követően szót ejtett kutatómunkája folyamatáról, nehézségeiről. Mivel az akkori színház vezetői tevékenységet, a rendezett és játszott előadások atmoszféráját, értékelését a helyi sajtó alapján tudta legjobban megközelíteni, a kor két legjelentősebb itteni napilapját, a Pécsi Figyelőt és a Pécsi Naplót lapozta át.
Kutatómunkája színtere legfőképp – jelen sorok írója akkori munkahelye – a Baranya Megyei Levéltár (mai nevén Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára) volt. Feltétlenül meg kell említenem Márfi Attila főlevéltáros kollégám színháztörténeti kutatásait, ezzel kapcsolatos tanulmányait, könyveit mind a pécsi, mind a győri színháztörténettel kapcsolatban. Szalafai Bernadett kutatásai során sort kerített – a pécsi színházi múlt tárgyalása mellett – a város és a színigazgató, a sajtó és a közvélemény hozzá való viszonyának, Somogyi Károly személyiségének, vezetői stílusának föltárására, jellemzésére. Az a színi direktor ugyanis, akinek az a megtiszteltetés jutott, hogy az 1895-ös színház-avatáskor, és utána hosszú ideig ilyen felelősség teljes feladatot vállalt, nem akármilyen ember volt. Ennek ellenére, a sokszor viharos viszonyok eredményeként Somogyi Károly 13 év után „egyik pillanatról a másikra” hagyta itt a mecsekalji várost, ennek miértjét szintén föl kívánta tárni dolgozatában…
A pécsi színjátszás múltjából
Most pedig lássuk a szakdolgozat áttekintését.
A Pécsi Disputa 1588 emléktáblája (Forrás: Wikipédia)
A múlt vázlatos fölidézését a hitvitázó irodalom – mint „játékszíni költőmesterség” – 16. századi, konkrétan pedig az 1588-as Pécsi Disputa fölidézésével kezdte, de megemlítette a „vásári komédiások” állandó jelenlétét az évszázadok folyamán. A 18. században – mint oly számos más diákvárosnál – az iskoladrámák ismertetésével folytatódott, különös tekintettel az itt megtelepedett nagyszámú németajkú lakosságra, a megnövekedett létszámú polgárságra.
A pécsi Elefántos Ház ma (Forrás: Wikipédia)
A német nyelvű színjátszó vándortársulatok a 17. század végén jelentek meg Pécsett, de 1818-tól itt járt az első magyar nyelvű társulat, a Székesfehérvári Színjátszó Társaság is. Őket követték a többiek, több, mint egy tucatnyian. Több, mint 300 előadást tartottak nálunk a külföldi klasszikusok mellett hazai írók műveiből. Mivel ekkor még nem volt állandó játszóhelyünk, főként a mai Jókai téri Elefántos Ház és a Király utcai Hattyú Ház volt a színtér. Olyan nagy egyéniségek játszottak itt, mint Déry Istvánné Széppataki (Schekenbach, Schenbach ) Róza (Rozália, 1793-1872), Kántor Gerzsonné (Engelhardt Anna, 1791-1854), id. Lendvay Márton (1807-1858), Megyeri (Stand) Károly (1799-1842).
Kántorné Engelhardt Emma (Forrás: Wikipédia)
Megemlítette az első sikertelen kísérletet a német színjátszók állandó helyének biztosítására 1817-ből a mai Lyceum templomban, amely akkor elhagyott egykori Pálos-rendi templom volt. Az első kőszínház létesítésére 1839-ben kötött szerződést a Polgári Kaszinó Egyesület, a Színházi Részvényesek, amely egy év múltán valósult meg, amely Oertzen-ház néven lett ismert a mai Mária utca elején, a Janus Pannonius Gimnázium után. Az első előadás itt már 1839. november 3.-án megtörtént, de a szerződés szerint csak német színtársulatok játszhattak először ezt követően az épületben, majd a magyarok is. A színi évad „fölosztása” a következő volt: a hosszú téli időszakban a német-, a rövid, áprilistól június közepéig terjedő kisévadban pedig a magyar társulatoké volt.
A pécsi Oertzen-ház (Forrás: Wikipédia)
Az 1871. év volt az első fordulópont: a téli időszakban a magyar társulatoké volt az épület, 1876-tól pedig a német társulatok egyáltalán nem kaptak helyet itt. Oertzen Gusztáv házában az első társulat a híres Latabár Endréé (1811-1873) volt. Pécs kedvező helyzetben volt, ugyanis a legtöbb városban csak a nyári időszakban láthattak a népek színházi előadásokat, ugyanis, ha nem volt megfelelő állapotú, nagyságú, technikai felszereltségű, télen fűthető épület, előadásokat nem tarthattak.
Az akkori színházépület állapotának romlásával, az igények növekedésével, a lakosság számának emelkedésével azonban egyre inkább egy állandó színház épület fölépítése került előtérbe 1884-től, egy újságcikk sürgetésére annál is inkább, mivel egy 1886-os rendőrségi vizsgálat életveszélyessé nyilvánította, bezárta és lebontották. És ekkor lépett színre Somogyi Károly, aki előtte már járt városunkban, így jól ismerte mind az elöljáróság, mind a közvélemény…
Ki is volt Somogyi Károly? I.
Somogyi Károly szegedi időszakában (Forrás: Wikipédia)
Őróla már többen megemlékeztek – én is többször beszéltem róla pécsi színháztörténeti sorozatomban –, de most áttekintést kaptunk róla Szalafai Bernadett munkájából. Már az elején leszögezte, hogy legnagyobb részt színi működéséről talált adatokat, „előéletéről,” magánéleti vonatkozásairól kevesebb adat állott rendelkezésére.
Összefoglalójában fölsorolja azokat az életrajzi adatokat, amelyek ismertek, de ez „kötelező” az ilyen dolgozatban. Erre most nem térek ki külön. Inkább azt az idézetet emelem ki elsőként, amelyet a Színészek Lapjából idézett 1885-ben a Pécsi Figyelő Czakó Zsigmond: „Végrendelet” című drámája előadásáról, amelyben főszereplőként jeleskedett. „Olyan előadás volt ez, minőt ritkán látott a mi, jobbára könnyű olcsóságokhoz szokott közönségünk, de büszke is lehet reá, hogy – látta!” Alakításán kitűnt a „… hosszas tanulmány, a minden részletességre kiterjedő műgond, a lélektani kifejtésben a következetesség. De mindezt megkoronázta a negyedik felvonásbeli (sic!) őrülési jelenetével, mely úgyszólván a maga nemében páratlan, valami emberfeletti volt!” Szerzőnk külön kitért az őrültet játszó színész alakításának könnyebb és nehezebb voltára, már csak azért is, mert Somogyi pályáján sokszor előfordultak az ilyen szerepek.
Váradi Antal (Forrás: Wikipédia)
Színészként 1865-ben lépett először színpadra, rendezőként 1872-ben debütált, 9 év múltán főrendező lett, 1885-ben pedig már társulata is volt, a soproni-győri színi kerület vezetőjeként. Pályáján szinte végig járta a történelmi Magyarország számos színházát, nagy tekintélyre tett szert, sőt az Országos Színészegyesület vezetésében is részt vállalt. Városunkba 1887-ben került, színjátszásunk számára nagyon „vészterhes” időkben – ezt is kibonja a szerző –, de az erők összefogásával, támogatói segítségével sikerült úrrá lenni a nehéz helyzeten. Ettől kezdve sokáig egybeforrott pályája a helyi színháztörténettel.
A Pécsi Figyelő 1884. január 26-i száma (Forrás: Arcanum)
Ezen a ponton tért ki Szalafai Bernadett azokra a követelményekre, amelyet 1887-től minden színigazgatónak teljesítenie kellett nálunk. A pályázat megnyerését követően – saját költségén – állandó színjátszásra szolgáló, biztonságos faaréna építésébe kezdett az akkori Kert-, a mai Dischka Győző utca 1-3. szám alatt, természetesen helybéli támogatók segítségével. A dolgozatban részletes leírást találunk ennek megvalósításáról az akkori városi tornacsarnok szomszédságában, amelynek régen várt avatására 1887. május 4.-én került sor. „Koszorús költőnk,” Váradi Antal ünnepi prológgal készült, maga Somogyi Károly a következőket írta erről a Pécsi Hírlapban. „Van szerencsém értesíteni Pécs szabad királyi város közönségét, miszerint előadásaimat folyó év 4-én a Tornacsarnok és a Kisdedóvoda közti téren kényelmesen és a közönség igényeinek megfelelő színkörömben megkezdtem. Megnyitás műsorsorozata a következő: Hunyady operájából, Bevezetésül: Prológ, melyet dr. Várady Antal írt ez alkalomra, Szavalja: Somogyi Károly…”
Akkor a színi nyári szezon május elejétől szeptemberig tartott, és Somogyi Károly színtársulatán kívül alkalmanként más társulatok szintén színpadra léptek itt. Ennek leteltével – „mint aki jól végezte dolgát” – „vándorvére” Győrbe vezényelte, de „dicső truppjával” szeptember elején ismét visszatért hozzánk „időleges szórakoztatásunkra.” A Pécsi Hírlap 1887. május 12.-én így értékelte őt. „Somogyi Károly derék színházigazgatónk ki mindent elkövet, hogy a közönség igényeit kielégítse, jobbnál jobb darabokat ad elő, melyek nagyobb része újság (újdonság) ingerével hat, amennyiben Pécsett még nem adattak elő. Somogyi megérdemli, hogy a közönség levetkőzve az eddigi közönyt, s tömegesen látogassa a színi előadásokat.”
Hozzászólások