Ha valaki most arra kérne, hogy meghatározzam mi a vallás, nagy bajban volnék. Egy rejtélyes belső erő, ami stabilitást nyújt, egy erkölcsi fék, ami időben közbelép, ha túl gyorsan, túl sokat akarunk, egy lelki mérce, amire néha feltekintünk, vagy netalán tán egy olyan menedék, ahova szorult helyzetünkben fejvesztve igyekszünk? Nem tudom. Csak abban vagyok biztos, hogy az emberré válás pillanatában már létre kellett jönnie, hiszen akkor, ott is valamiben bíznia kellett az ősembernek. Lehetett az egy láthatatlan szellem, egy megtestesített totem-oszlop, szobor, vagy akár egy állat képe. Aztán az ember arra az értelmi szintre jutott, hogy a világ keletkezése is foglalkoztatni kezdte. Különböző civilizációk, különböző magyarázatokkal szolgáltak, és persze mindenik a magáét tekintette az igazinak, az egyetlennek.
Évezredek teltek el, amíg sikerült kompromisszumra jutniuk, és Isteni sugallatra, több korabeli forrásra támaszkodva megszületett a Biblia, amit ezek után az emberi mivoltunkat meg nem tudván tagadni, többféleképpen kezdtünk el magyarázni. Mindenki saját belátása, érdeke szerint, legtöbbször saját forrásinkra támaszkodva, ritkábban a felvilágosult, szakavatottabb személyek véleményére hallgatva. A nagyobb nemzetek mindig igyekeztek arra, hogy saját fontosságukat kihangsúlyozzák, így a kereszténység elterjedésében is ők szeretnének gyakrabban szerepet vállalni.
Adott egy nép, a magyar, aki Ázsiából Európába érkezve rádöbben, hogy a kereszténység az egyetlen járható út a fennmaradás érdekében, és már az ezredfordulón felveszi a kereszténységet.
Így tagolódik be a magyarság az európai kereszténység családjába. Évszázadok múlva azonban újabb irányzatok kelnek életre, a magyarság életében is gyökeret vernek a protestáns eszmék. Először külföldi, majd magyar reformátorok lépnek a színre.
Ezek felkutatására, lajstromba vételére tesz kísérletet a „Reformáció Baranyában” című kötetében Szalay Lajos nyugalmazott református lelkipásztor. A szűkebb régióról, Baranyáról szóló alapos munkával összegyűjtött, adatokkal jól alátámasztott események sorozata sokunk számára számtalan érdekességgel szolgál. Különösen érdekes a történelmi hűség nevében felsorolásra kerülő települések lakosainak felekezeti hovatartozása és annak változása az évszázadok során.
A szerző a reformáció, majd az ellenreformáció szinte minden mozzanatára kitér, és keresi, néhol meg is találja a választ a miértekre. Ez mindenképpen fontos, és évszázados hiányt pótló kiadvány, hiszen ma hányan tudják, hogy Baranyában, annak több vidékén, több település református, vagy unitárius gyülekezettel rendelkezett?
Ha csak a történelmi hűség nevében született volna ez a könyv, már akkor is értékesnek volna mondható, de a szerző a könyv több mint kétharmadában épp a protestáns múltra épült újabb egyházközség, a pellérdi református gyülekezet életre keltésének történetét meséli el. Annak minden nehézségeivel, a várt és váratlan akadályokkal való küzdelemről és végül a siker koronázta győzelemről.
A kötet azonban egy keserédes eseménnyel zárul. A templomépítő, gyülekezet szervező nyugdíjazott lelkész munkásságát megköszönve a pellérdi gyülekezetet mára már másik lelkész fennhatósága alá rendelték.
A kötet utolsó oldalán a szerző sorsába beletörődve csak ennyit ír:
„Mindezért SOLI DEO GLORIA”: vagyis egyedül Istennek a dicsőség!”
Lelkipásztorhoz méltó hozzáállás, amiből egyre kevesebbet tapasztalunk napjainkban.
Hozzászólások