Tarnai Tiborral, a Hotel Pension Continental tulajdonosával szobájában beszélgetünk Bécsben, 2012. augusztus 25-én. Tiborral 12 évig együtt jártunk Budapesten, először a Május 1. általános iskolába, és utána a mostani Szent István, akkor I. István Gimnáziumba.
Tibor! Amikor az I. István Gimnáziumba jártunk, mondd, emlékszel Száz angol tanárnőnkre?Jól emlékszem, hogy az angol nyelv akkor már jól ment neked?
Tarnai Tibor (b) a szerzővel
Nem, se az orosz, se az angol nem ment túl jól. Amikor harmadik gimnáziumba kerültünk 1965-ben, akkor jött ez az ötlet, hogy esetleg szállodában fogok dolgozni. Akkor történt, hogy édesapám összefutott egy nagyon régi kollégájával, és ő mondta, hogy az idegenforgalom be fog indulni, és sorra fognak nyílni a szállodák és szakemberekre van szükség, és ehhez a legfontosabbak a nyelvek. Gyakorlatilag az utolsó évben, mikor negyedikes lettem, akkor kezdtem el tiszta erőből nyelveket tanulni. Hozzávettem a németet az angol mellé, majd még az oroszt. Két éven keresztül tiszta erőből a nyelvekre koncentráltam.
Ha jól értem, Istvánon kívül tanultad a németet?
Igen, külön angoltanárhoz és külön némettanárhoz jártam, és az oroszt is próbáltam frissíteni, mert tudtam, hogy az akkori szállodaportás iskolában három nyelvből van felvétel. Gyakorlatilag érettségi után az volt az elképzelés, hogy szállodás leszek, ami hát be is vált.
Milyen iskolába mentél?
1962-ben érettségiztem, ha jól emlékszem, és 1961-ben indult meg az igazi, a szállodaportás képzés. Ez úgy nézett ki, hogy nyolcvanan jelentkeztünk, és a végén harminc embert vettek föl. Két évig tartott az iskola, ami úgy nézett ki, hogy egy héten kétszer jártunk iskolába, ahol különféle idegenforgalmi, egyéb szaktantárgyakat tanultunk, és négyszer voltunk szállodai gyakorlaton.
Akkor még nem is volt ez a mostani BGF (Budapesti Gazdasági Főiskola) illetve, ha jól emlékszem, először Vendéglátóipari Főiskola volt a neve.
Pontosen nem emlékszem, 1963-ban vagy 64-ben indult a főiskola. Én 1964-ben végeztem el a portás iskolát, és rögtön utána mentem a Szálloda és Vendéglátó Főiskolára, ahol a harmadik csoportba kerültem.
Igen, hát az egy kitűnő iskolának számított. Úgy tudom, hogy oda is nagyon nehéz volt bejutni.
Kemény felvételi volt, matematikából, nyelvekből, és hát miután nekem megvolt a kétéves gyakorlatom, ezzel én egy csomó plusz pontot hoztam, és így sikerült bekerülnöm.
Igen. Mi volt az első munkahelyed?
Az első munkahelyem a Royal szálloda volt. Most a Lenin körúti, vagy nem tudom, most hogy mondjuk, milyen körút? Margit körút?
Van Teréz körút, meg Margit körút, meg sokféle.
Olyan szállodában nyomtam le a két évemet, ahol gyakorlatilag végigmentünk miden területen. Nagyon kemény oktatási forma volt. Úgy kezdődött, hogy az első hónapban betettek londinernek az emeletre, ahol cipőket kellett pucolni, megtanítottak ágyazni, szőnyeget takarítottunk. Három hónap után elmehettünk három hónapra csomagot hordani, majd betettek az étterembe, ahol fölszolgáltunk egy-két hónapig. Konyhai gyakorlatunk is volt. Csak a második évtől volt már „tiszta” szálloda, amikor megengedték, hogy kikerüljünk a recepcióba, és vendégekkel is foglalkozhassunk.
És ez neked nagyon megtetszett?
Nagyon megtetszett, mert a legkülönbözőbb események voltak akkor. Például 1963-ban volt a budapesti korcsolya világbajnokság, súlyemelő világbajnokság, és olyan nevek, voltak,mint Kilius Marika, vagy Vlaszov súlyemelő világbajnok, és ez egy egyszerű, 18-19 éves srácnak egy óriási dolog volt.
Akkor már egy szikra az agyadba gyulladozott, hogy neked is lesz egyszer valamikor ilyen szállodád?
Nem, ez csak később alakult ki.
Azt mikor gondoltad, hogy nagyon szép ez a szálloda szakma, de jobb, hogyha a sajátomat igazgatom?
1970-ben kerültem a Duna Intercontinentalba, először volt egy kis főiskola.
Arra emlékszem, mert ott már találkoztunk.
Igen, három évig volt a főiskola, azt elvégeztem. Utána bekerültem a HungarHotels Központba, és amikor a Duna Intercontinental megnyílt, akkor odakerültem a recepcióba. Két-három év után egyszer csak úgy beugrott nekem, hogy milyen jó lenne egy saját kis szálloda. Sőt még viccből mondtam, két-három fiúnak, hogy gyerekek, milyen jó lenne összedobni egy kis pénzt, és valahol valami kis panziót nyitni. Mindenki kinevetett, hogy milyen hülye vagyok, inkább menjünk diszkózni és költsük el a pénzünket, mint spóroljunk.
Erről jut eszembe, hogy körülbelül ebben az időben lehetett, amikor otthon mindig mondtam édesanyámnak, hogy lesz majd olyan idő, amikor átugrunk Bécsbe ebédelni, meg vacsorázni.
Hát az olyan elképzelhetetlen volt, mint most, ha azt mondanám, hogy fölugrunk a Marsra. Persze, mert háromévenként tudtunk kijönni a hetven dollárunkkal. Először ugye 70 dollárt kaptunk, aztán később lazult a dolog, de hát ez már történelem.
Az Intercontinental mikor nyílt meg?
Az Intercontinental 1970. január 1-jén nyílt meg, és tizenöt évet töltöttem el benne. Először recepcióban voltam, később reservation manager, front office menedzser, sales menedzser, és 15 év múlva, amikor a vállalat, a HungarHotels megnyitotta az első külföldi szállodáját, akkor bekerültem a kezdő csapatba. Bekerültem, mint sales menedzser, és akkor itt a rendvégen a Hungária Szállodát nyitottuk meg 1984. augusztus elsején Bécsben.
Akkor itt is dolgoztál?
Igen, itt dolgoztam.
1984-ben hogy lehetett külföldön dolgozni?
Úgy lehetett dolgozni, hogy az osztrák állam vagy a bécsi kormány engedélyt adott kilenc magyar embernek. Ezek voltak az igazgató, helyettese, recepciós, és néhány szakács. Külön engedélyt adtak, hogy itt dolgozhassunk, ami teljesen legális volt.
Akkor te már nős voltál?
Igen, a családdal együtt jöttem.
A feleséged hogy állt ehhez, hogy átugrasz külföldre?
Miután nem tudtuk, hogy mi lesz az egésznek a végén, abból indultam ki, hogyha négy évre – mert annak idején ugye négy-öt évre szóltak a magyar kiküldetések – kihozom a két gyereket, és miután hazamegyünk, akkor az biztos, hogy a két gyerek perfekt német nyelvtudással fog hazamenni, így ezzel egy hatalmas lökést adok az életükbe.
És ekkor feleséged, Zsuzsa, aki az ELTE-n végzett, mit csinált?
Fél év után kapott állást egy utazási irodánál, egy nagyon jó közös ismerősömnél, és ott aktívan dolgozott gyakorlatilag négy éven keresztül, ha nem is teljes munkaidőben, azt hiszem hat órában, így el tudta jól magát foglalni.
Igen. Na most ugorjunk, egy különleges év lesz a 90. Úgy tudom, hogy szerettél fogadásokra járni, és egy fogadáson a szerencse melléd szegődött.
Most nem tudom, melyik részre gondolsz?
Hát, amikor azzal az idős úrral összefutottál.
Nem, nem, ez nem így volt. Én még a Hungáriában voltam ’84-ben, amikor véletlenül megismerkedtem a jelenlegi panzió előző tulajdonosával.
Ja, akkor 6 év múlva lett ebből.
Hat éven keresztül ő mindig mondta, hogy milyen jó kis panziót lehetne csinálni ebből, és mondta, hogy ő már elég idős, és a lányának van hat gyereke, és tanár.
És akkor mi lett?
Én meg négy éven keresztül hülyítettem, hogy majd én átveszem, és mindig kérdezte, hogy mennyi pénzem van. Mondtam, hogy már van két schillingem.
Igen? És akkor egyszer csak megjött 1990.
Hát nem, ez 1988 volt, mikor már közölték otthon a Hungáriában vagy 1989-ben inkább, hogy le fog járni lassan a kiküldetésünk és megyünk haza. Akkor hirtelen jött a nagy változás, már senkit nem érdekelt, hogy ki hol dolgozik, kinek milyen engedélye van. Akkor tulajdonképpen viszonylag kellemes körülmények között át tudtuk venni az „öregúrtól” a panziót, amit később kiépítettünk.
Kibővítettétek?
Igen.
Gondolom, nem mindegy, hogy kik voltak az első vendégek. Volt két illusztris vendéged, akik közül az egyiket én személyesen is ismertem, sőt sakkoztam is vele. Róluk mondjál valamit, mert ez egy édes sztori.
Ez nem így volt. Ez úgy volt tulajdonképpen, hogy 1984-ben, a nyitás évének az első hónapjában, szeptemberben leszólt a vezérigazgatónk a Hotel Hungáriába, hogy adjunk két kétágyas szobát a Tabi Lászlónak, meg a Kellér Dezsőnek. Két kétágyas komplimenter szobát egy hétre. Na most akkor ugrott be, hogy akkor volt Oberammergauban passiójáték. A lényeg, hogy egész Bécsben egyetlenegy üres szoba nem volt, és mi is teljesen tele voltunk. Valaki azt mondta, hogy menjek el a Magyar Kereskedelmi Kirendeltséghez, ott van egy hölgy, aki itt van öt éve és ő volt az, aki a magyar kiküldötteknek mindig megszerzi a szobákat. Ő mondta, hogy jöjjek el ide, ahol most vagyunk, a Kirchengasse 1-be. Itt van egy öreg bácsi, akinek van egy kis panziója. Feketén üzemelteti, nem fog számlát adni, nagyon meg fog vágni, és előre kéri a pénzt. Idejöttem, így történt. Odaadtam a pénzt, utána meghívott egy konyakra, és utána jöttek ide a magyar vendégek, és itt voltak egy hétig. Így ismerkedtem meg az öregúrral, és ettől kezdve látogattam félévenként, mindig megnéztem, hogy van, mint van. Ennek lett az a vége, hogy 1989-ben átvettük tőle. Így igaz a sztori. És akkor 1990. januárban kicsit átépítettük, és megnyitottunk 17 szobával.
Most már jövőre lesz a huszonharmadik év.
Így bizony.
Ha jól tudom, akkor megváltozott az arány, mert ugye először többnyire magyarok jöttek, most viszont többnyire külföldiek?
Gyakorlatilag úgy számolhatunk, hogy 20 százalék még mindig a magyar törzsvendég réteg. A vendégek 80 százaléka teljes mértékben internacionális. Manapság foglalási rendszereken keresztül jönnek a vendégek, aminek tulajdonképpen a lényege az, hogy az ember bárhol a világon keres egy szállodát, akkor bemegy az egyik foglalási rendszerbe, beüti azt, hogy Bécs, és azt, hogy ennyit akarok fizetni a szállodáért, ilyen helyen akarok lenni, és egy pillanat alatt megjelenik a képernyőn esetleg 6-8 hasonló szálloda, amelyek közül válogathat.
És mi az a plusz, amit te tudsz nyújtani, hogy idejöjjenek?
Nagy előnyünk az elhelyezkedés. Az, hogy itt vagyunk a Mariahilfer Strassen, az egy nagyon vonzó tényező. Itt van a múzeum negyed. Nyolc perc séta. Itt van a Szépművészeti Múzeum, a Természettudományi Múzeum, tizenkét perc gyalog a metró megállója.
A magyarokkal magyarul beszélsz. Elmondom, hogy mint vendégnek, szerintem mi a nagy dolog.
Mi?
Az, hogy a szálloda első embere köszönti a vendégeket. Ami lényeges, mert nem mindennapi, hogy bemegy valaki a szállodába és a tulajdonos üdvözli.
Hát igen, tulajdonképpen azt szokták mondani, hogy a kis családi szállodák túl fogják élni a változásokat. A kisebb privát szállodák pedig előbb-utóbb tönkremehetnek, mert egy egyszerű alkalmazottat csak az érdekli, hogy minél előbb hazamenjen és megkapja a fizetését. Ha a tulajdonos benn van akkor az ő érdeke, hogy a vendég jól érezze magát, hogy a vendég minden információt meg tudjon kapni, az összes hibát azonnal kijavítsuk. Na most ez egy nagyobb szállodában már nem így működik.
Itt teljes az átláthatóság, mert ha idejön valaki, akkor az interneten már a következő vendég el tudja olvasni, hogy ötöst adott neked, vagy pedig kettest.
Igen.
És hogyha sok kettest kapsz, akkor jól nézel ki!
Igen,a mai foglalási rendszerek lényege, hogy a vendég, ha kijelentkezik, akkor automatikusan egy kap a számítógépes rendszertől egy 10-12 kérdésből álló kérdőívet, amit ki kell tölteni. Ezt tulajdonképpen pontozzák, az összes pont összeadódik és amikor rámegy az ember egy szállodának a honlapjára, akkor látja, hogy valakinek van kilenc pontja, nyolc pontja, vagy négy pontja. Azon kívül nem tudom, hány évre visszamenőleg benne vannak a különböző vendégek leírásai, vagy kritikái, tehát megírják pontosan, és akkor a következő vendég elolvashatja, hogy itt rossz a kiszolgálás, vagy koszos, vagy piszkos, vagy bolhás, vagy rossz a reggeli, nyilvánvalóan nem fognak menni.
Hogy lehet ezt kivédeni?
Nem lehet hibázni és rögtön tanulni kell az esetből. Hogyha a vendég azt mondja, hogy a reggelinél várni kellett, vagy nem jó a reggeli, akkor megpróbálunk javítani. Vagy hogy udvariatlan volt a recepciós, akkor az ember letolja a fiút, hogy máskor tessék odafigyelni jobban. Szóval azonnal javítani kell a pontokat. Előfordul az, hogy ugyanabban az utcában – itt csak a mi oldalunkon van négy hasonló szálloda – az egyiknek kilenc, a másiknak öt pontja van, akkor nyilván a vendég oda fog menni, ahol kilenc pont van.
Hozzászólások