Suhajda Sándor, ez a harminc éves nőtlen fiatalember hosszú évek óta ebben a városban lakott. Jelenleg albérletben egy öreg néninél. A város legnagyobb gyárában dolgozott. Ebben az üzemben két fontos ember volt. Az egyik Temesi Kázmér igazgató, a másik Suhajda Sándor udvaros. Az igazgató igazgatta a gyárat. Sándor pedig tisztán tartotta a gyár udvarát. Locsolta a ládákba kirakott virágokat és kétnaponta felseperte a járdát, ami a gyár előtt volt.
Munka után pedig ellátogatott a „Háromlépcsős” borozóba és a cimborákkal ott iszogatott, záróráig. Ez a tartózkodás, meg a haverok unszolása elegendő volt, hogy felöntsön a garatra és másnap szédülten keringett a gyár udvarában. Már többször mondták neki: – Sanyi! Ez nem élet. Meg kellene nősülnöd. Ezen elgondolkodott, eszébe jutott: – Kinek kellene egy ilyen kicsapongó férfi? Aztán nagy döntésre szánta el magát. Másnap be is jelentette a borozóban: – Nem fogtok itt látni, összeszedem magam, leszokom az italról. Na, ezen aztán elcsodálkoztak, de Sándor másnap nem volt a borozóban. Sanyi nélkül teltek a hetek. Mondták is egymás között: – Ez az őrült, még tényleg megjavul.
Az állomásnál volt egy nagy, több ablakos templom. Ezt követően minden este, meg hétvégén betért ide. Nem az imádság miatt, csak úgy magányosan elmélkedni. Egy ilyen lelki gyakorlat után ment hazafelé, nem is nézett szét az úton. Aztán egyszer azt vette észre, hogy a borozó előtt áll. Hirtelen félelem fogta el: – Istenem a Mennyben! Várt egy kicsit, csend, aztán megszólalt egy hang: – Sanyi, ide menj be!
Körülnézett, semmi gyanús, felfutott a lépcsőkön, megfogta az ajtó kilincsét és benyitott a borozóba.
Hozzászólások