Ma hajnalban úgy ébredtem:
verset virágzott újra a lelkem.
Olyan volt, mint egy dal, ami
visszhangzik bennem, folyton
visszatért, sorai elkísértek
álomból az ébrenlétbe.
Távoli rózsa, elérhetetlen
álom, Atlantiszként elsüllyedt
rég az ifjúságom. Álmaim ködén
át olykor még látom, amint
felderengenek az emlékek.
Magával hordozza őket az
éjszaka, hol nyugtalanítón,
hol meg a boldog napokat hozva
vissza. Emlékek, álmok, régi
szerelmek, tovatűnt vágyak.
Míg a nappali fények kigyúltak,
megszületett a vers, amelynek
első sorai ott lüktettek bennem:
Távoli rózsa, elérhetetlen álom…
2023 07 22
Hozzászólások