A liberális Pécsi Napló (1892-1944) 1941. október 25.-én gyászhírt közölt Reményik Sándor (1890-1941) haláról, mégpedig október 24.-i keltezéssel, a talányos P. P. J. monogrammal.
Reményik Sándor
(Forrás: Wikipédia)
„A kincses városból, Kolozsvárról szomorú hír érkezett Pécsre: 51 éves korában váratlanul meghalt Reményik Sándor, a kiváló erdélyi költő, aki a román megszállás idejében Végvári néven írta legszebb irredenta és kisebbségi sorsról szóló költeményeit. ’Fagyöngyök’, ’Atlantic harangoz’, ’Szemben az örökmécsessel”, valamint ’Román virág’ című verseskötetei örök értékei maradnak az egyetemes magyar irodalomnak.
Erdély egy részének a magyar anyaországhoz való visszatérése után kiadta ama verseit is, amelyeket asztalfiókjában őrzött, és a román cenzúra nem engedélyezett. Az ő nevéhez fűződik az erdélyi irodalmi élet megindítása is. Évek hosszú során át, lankadatlan szorgalommal dolgozott, mint a ’Pásztortűz’ című nívós irodalmi folyóirat főszerkesztője. Még a román megszállás idejében ellátogatott Pécsre, itt a Nemzeti Színházban a pécsi egyetemi Kisebbségi Intézet első kulturális estjén adta elő néhány költeményét.
Reményik Sándor sírja
(Forrás: Wikipédia)
A pécsi közönség már az első szereplése alkalmával szívébe zárta a halk szavú erdélyi költőt, aki már annak idején is betegeskedett. A felszabadulás után Budapesten, a Magyar Művelődés Házában reprezentatív irodalmi estet rendeztek, de Reményik Sándor volt az egyetlen, aki ezen nem vehetett részt, mert súlyos betegen feküdt az egyik fővárosi kórházban. Egy ideig úgy látszott, hogy állapota kissé javult. Most váratlanul elragadta a kegyetlen halál, az élők sorából, örök eltávozta súlyos veszteséget jelent nemcsak az erdélyi, hanem az egyetemes magyar irodalomnak.”
A szakszerű, és az napilapok terjedelmi helyzetére való tekintettel teljes pályaképű nekrológnak külön erőssége volt a költő pécsi kapcsolatainak, valamint halála körülményeinek rögzítése. (Sírja a legendás kolozsvári Házsongárdi temetőben található, a következő felirattal: „költő, az építész fia, a fájdalom fejedelme – Egy lángot adok, ápold, add tovább”) Pár nap múltán, október utolsó napján, 31.-én pedig közölte Reményik Sándor egyetlen pécsi vonatkozású versét is, mégpedig „A pécsi minaret” címűt. Ezt teszem közzé most ismét.
A pécsi minaret
Pécsi minaret és dzsámi, 1700-as évek
(Forrás: Régi Pécs)
„Égbeszökő karcsú kőderekát
Ölelték véreskarú századok.
Ernyedten engedték el azután
S félve: dörgő robajjal dőlni fog.
De nem dőlt, megállt csorbítatlanul,
Csak árván maradt a török torony,
Mint a dagály után üres csigaház
A tenger látogatta homokon.
Úgy rémlik, engesztelő oszlop ez
Két testvérgyilkos sírhalma felett:
Szembejöttek a sors sikátorán,
S vívtak, míg mind a kettő elesett.
Körülöttük népek bozótja nőtt,
Azt öntözgette ez a balga vér,
A késő bánat árva oszlopán
Kereszt és félhold immár összefér.
Isten, Allah egyformán büntetett:
Meghalt Mátyás és meghalt Szolimán…
Mereng, mereng a méla minaret
A pécsi kórház csöndes udvarán.”
Hozzászólások