Történelmi lovas zarándoklat II. Lajos király seregének nyomában • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Történelmi lovas zarándoklat II. Lajos király seregének nyomában

1926 és 1928 között a Hadtörténeti Múzeum akkori igazgatója, Aggházy Kamil kezdeményezésére emléktáblákat helyeztek el azokon a településeken, ahol a mohácsi csatába igyekvő II. Lajos király serege egykor táborozott. Az emléktáblák mind a mai napig a helyükön maradtak Érden, Ercsiben, Dunaújvárosban, Dunaföldváron, Tolnán, Szekszárdon, Bátán és Dunaszekcsőn.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kezdeményezésére 2016 óta minden évben zarándokok járják végig az útvonalat az augusztus 29. előtti napokon. 2016-ban kerékpáros zarándoklatot indítottak, 2017 óta lovas zarándoklatot szerveznek. A résztvevőket ünnepélyes keretek között fogadják a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen az augusztus 29-i megemlékezésen és koszorúzáson.

2023-ban augusztus 23-án indul a zarándoklat. Az állomáshelyek és a zarándokok várható érkezése a következők szerint alakul:
– augusztus 23. Ercsi: 10.00
– augusztus 24. Dunaújváros: 10.00 – Dunaföldvár: 16.00
– augusztus 25. Paks
– augusztus 26. Tolna: 15.00.
– augusztus 27. Szekszárd: 11.00
– augusztus 28. Báta: 9.00 – Dunaszekcső: 10.00
– augusztus 29. Mohácsi Nemzeti Emlékhely: 17.00

A megemlékezés időpontját a zarándokok próbálják tartani, de az út során nem várt akadályok miatt kisebb csúszások lehetnek.

 

Az emléktáblák pontos helyei:
Érd: Római út 29.
Ercsi: a Bajcsy-Zsilinszky és az Eötvös utca kereszteződésében
Dunaújváros: Majakovszkij út, Lajos-kövek
Dunaföldvár: Kossuth Lajos utca 2., a Városháza oldalfalán
Tolna: Hősök tere, a Városháza falán
Szekszárd: Béla király tér 1., a Megyeháza falán
Báta: Fő utca 241., Szent Mihály templom falán
Dunaszekcső: Kossuth Lajos utca 35., Polgármesteri hivatal falán
Mohács: II. Lajos emlékmű a Csele-pataknál (itt nem található emléktábla, a zarándokút állomása maga az emlékmű)

 

Emléktábla Érden (forrás: www.erdcenter.hu)

Az emléktábla Ercsin (Forrás: www.mavcsoport.hu)

Az eredeti emléktábla Dunaújvárosban (Forrás: http://dunaujvarosmesel.hu)

Emléktábla Dunaföldváron (Forrás: www.kozterkep.hu)

Emléktábla Tolnán (Forrás: www.kozterkep.hu)

Emléktábla Szekszárdon (Forrás: Wikipédia)

Emléktábla Dunaszekcsőn (Forrás: www.dunaszekcso.hu)


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS