Többen állunk sorban. Többnyire a korosztályom, az „öregek”. Némelyik kosár szinte színültig töltve, a bevásárlókocsikban is elég sok az áru. Sebaj, van még elég időm. A múltkor is az önkiszolgáló kasszánál „rám szóltak”, hogy a pékáru is beárazható, akkor nem kell kikeresni a komputerben, meg aztán ez a déligyümölcs meg micsoda. A tanulólány még csak tanulta a szakmát- vigasztaltam magam. Még van egy fél órám a busz indulásáig. Innen öt perc a buszállomásig az út. Tehát, kivárom a soromat.
Előttem egy kissé „szakadt” középkorú nő áll. Nem látom, mit tart a kezében. A kosarát az előbb rakta le. Talán titkolja. Valami intim dolog? De hát, a mai emancipált nők! Mindegy, nem kíváncsiskodom tovább.
Végre mi következünk. Egy elválasztó műanyaglécet tesz az én lekvárom, teásdobozom, füstölt halam elé. Akkor látom, hogy két boríték szódabikarbónát helyezett a szalagra. Nem sok, de számára biztosan fontos – könyvelem el magamban.
Ő következik. Látom, nadrágja zsebében kutat, majd előszed két kupont, amit az áruházlánc pár napos kedvezményként ajánlott fel törzsvásárlóinak, hogy a legdrágább árucikkre használják fel. Sokan élnek is ezzel a 20-25%-os kedvezménnyel. Ő is. Fizet. Apróban. Forintra kiszámolva.
Kifele menet a sarkon újra találkozunk. Két férfi társaságában épp egy tablettást kóstoltak. Csak úgy, műanyag palackból.
Hozzászólások