Ötvenezren látogatták a nyáron az OPERA produkcióit •

Színház

Ötvenezren látogatták a nyáron az OPERA produkcióit

A nemzeti ünnep előestéjén ért véget a Magyar Állami Operaház Mítosz & történelem című, sorban 139. és eddigi leghosszabb, immár 12 hónapos szezonja. Az évad négy nyári sorozata (Pillangókisasszony, Traviata,Rigoletto, A varázsfuvola) 30 előadáson és nyilvános főpróbán több mint 25 ezer fizető nézőt vonzott. 19 alkalommal teljes telt ház előtt futottak az OPERA saját, klasszikus produkciói, a jegyek többsége már hónapokkal korábban elkelt. A legnagyobb magyar művészeti intézmény együttesei és szólistái emellett különböző vendégelőadásokban és koprodukciókban további 13 ezer néző tartalmas kikapcsolódásához járultak hozzá, valamint a három színházépületben 10 egyéb befogadott koncert, illetve program, felvétel is zajlott, összesen mintegy 12 ezer további vendég előtt. A bruttó bevétel megközelíti a félmilliárd forintot, amely a nézői élményen, a művészi kibontakozás és az intézményi presztízs növelésének lehetőségén túl sikeresen támasztja alá a Magyar Állami Operaház szeptember elsejétől érvényes, saját erőből végrehajtott, átlagosan 10%-os alkalmazotti keresetemelését is.

 

A Varázsfuvola (2023. augusztus)
Fotó: Berecz Valter

 

A telt házas operaházi előadások egyikéről korábban a bulvársajtó is tudósított annak apropóján, hogy a neves brit színművész, Richard E. Grant közösségi oldalán számolt be róla, milyen örömet jelentett számára az előadások előtt két órával jutányos áron váltható karzati állójegyek egyikével bejutni a Rigoletto aznapi, utolsó előadására. A Szinetár Miklós és Harangi Mária rendezte produkció tenor főszerepét Andrej Danyilov, a Berlini Állami Operaház tagja énekelte, a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny győzteseként. A darabok magas látogatottsága, és a sokszor álló vastapssal kísért, tomboló siker visszaigazolta a Magyar Állami Operaház várakozásait, hogy klimatizált nézőterén nyáron is érdemes az operairodalom népszerű darabjait klasszikus előadások formájában műsoron tartani. Fontos tanulsága az első teljes nyáron át tartó évadnak, hogy nemcsak turisták, de fővárosi, vagy akár vidékről ide utazó nézők is előszeretettel vásárolnak jegyet a július-augusztusi előadásokra is.

A Magyar Állami Operaház művészeit az Ybl palota falain kívül is nagy érdeklődés és siker övezte. Júliusban a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt részeként Mahler VIII. szimfóniája csendült fel az OPERA zenekara, énekkara, gyermekkara és szólistái előadásában, majd néhány nappal később ugyancsak az OPERA Zenekar kísérte Anna Netrebko és Yusif Eyvazov fellépését a VeszprémFesten. Az OPERA Zenekar és Énekkar ezt követően évtizedes hagyományát követve az Anna Fesztivál részeként a balatonfüredi Gyógy téren adott koncerteket, majd a 198. Anna-bált szokás szerint a Magyar Nemzeti Balett művészeinek fellépése nyitotta meg. Ezzel egyidőben a Művészetek Völgyében az OPERA Mozart A színigazgató és Menotti A telefon című egyfelvonásos vígoperáival aratott sikert Vigántpetenden. Az OPERA együttesei és művészei ugyancsak visszatérő vendégei a Margitszigeti Színház programjainak, ahol idén Nadine Sierra és Francesco Demuro operagáláján és Verdi Attila című operájának előadásában közreműködtek. Az említett esteken összesen csaknem további 13 ezer néző élvezhette a Magyar Állami Operaház művészeinek produkcióit.

Saját produkciói mellett az OPERA számos, nagy érdeklődésre számot tartó eseményt is befogadott a nyár folyamán, ilyen volt az Erkel Színházban a Shakti és a Manfred’s Mann’s Earth Band és Jon Anderson (Yes) fellépése, valamint a Yamato négy előadása. Az összesen 6 telt házas est több mint 10 ezer embert vonzott, míg az Eiffel Műhelyházban az Erasmus Youth Orchestra lépett fel. A Magyar Táncművészeti Egyetem vizsgakoncertje, amelyen az OPERA Zenekara ugyancsak közreműködött, bár nem volt nyilvános, szintén telt ház, további 1000 vendég előtt zajlott.

Tizenkét hónaposra bővült évadában az OPERA három nappal az előző lezárása után ma már útjára is indítja 140., tematikáját tekintve Szláv szezonját Karol Szymanowski 20. századi lengyel zeneszerző Roger király című operájának előadásával, ami a X. Színházi Olimpia részeként, a Kassai Nemzeti Színház vendégjátékában látható az Eiffel Műhelyházban. Az előadást megtekinti Szlovákia kulturális miniszter asszonya, Silvia Hroncová, aki korábban a prágai Operát igazgatta.

Ezt követően az évad 2023. szeptember 8-tól A varázsfuvola újabb sorozatával folytatódik az Andrássy úton, miközben a Magyar Állami Operaház az Egyesült Arab Emirátusok fővárosában, a dubaji Operában vendégeskedik A hattyúk tava és a Pillangókisasszony előadásaival.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink