Késsel a kézben (kisregény – 20/5) •

Szépirodalom - próza

Késsel a kézben (kisregény – 20/5)

Furcsa lapjárás

 

Újból eltelt három nap. Az élet pergett, simán, minden akadály nélkül. Vágó Géza úgy érezte, vele nem történik semmi különös. Reggelente bement a gyárba, végezte a dolgát. Néha veszekedett a főmérnökkel, mert nem mentek úgy az események, ahogy azt szerette volna, vagy ahogy elképzelte. Ettől egyre idegesebb lett.

Elégedetlen volt az életével is, szerette volna, ha történik valami. Valami olyan esemény, amely kizökkenti ebből a melós egyhangúságból.

Ezen a délutánon is lement a térre. A srácok már vártak rá. Ott ültek a padon, beszélgettek.

– Szevasztok! – köszönt Vágó Géza.

– Túlóra? – kérdezte Gedó. – Hajtunk, hajtunk? – tette még hozzá.

Vágó Géza nem felelt, kis szünet után visszakérdezett:

– Ibári?

– Nyomja a melót!

– Maszeknál nincs szünet! – tette hozzá Kapás és felült a pad támlájára.

– Lazsálás sincs! – figyelmeztette a többieket Temesi.

– Ott hajtás van pajtás.

– Meg pénz!

– Az is, meg meló is! – mondta Kapás, teljes meggyőződéssel.

– Te miért nem dolgozol maszeknál? – kérdezte egy kicsit mérgesen Vágó Géza Temesit.

– Mert én elégedett vagyok.

– Mivel?

– A melóval.

– Meg mindennel, mi?

– Nem akarok atyaisten lenni.

– Csak sütögesd kis pecsenyédet! Látszik, téged csak a te melód érdekel. Hegesztesz és kész! Mást nem is akarsz! Vágó Géza hangjában érződött a düh, az a méreg, indulat, amely napok óta gyülemlett benne. Mint valami rossz betegség, úgy bujkált idegszálai között. Ezért változott napjában többször is a hangulata. Ezért volt nyugtalan ezzel az eseménytelen életével.

– Mindezért pénzt is kapsz – folytatta -, aztán mész a boltba, és megveszed érte, amit akarsz, vagy amire futja. Ezzel elégedett is vagy?

– Nem erről van szó – mondta Temesi és csodálkozott Vágó Géza változó hangulatán.

– Akkor miről? Mond meg nekem! Mit akarsz te elérni ebben a rohadt életben? – dühöngött tovább Vágó Géza.

– Semmi különöset, csak annyit – mondta egyhangúan Temesi, és egy kicsit lassúra fogta a beszéd ütemét. Látszott, hogy gondolkodik. Az motoszkált a fejében: – meg kell válaszolnia Vágónak, mert ha elmulasztja, akkor ma este nem hagyja békén. – Jó a meló, rengeteg a pénz, nem kell megszakadni és kész! – fejezte be.

Vágó Géza értetlenül nézett Temesire, a többiek csak hallgattak. Tudták, ez a párbeszéd, kettőjük között dől majd el, a végén Vágónak lesz úgyis igaza, mert nem szerette ha legyőzik. Ez a megrögzött makacsság olyankor tört ki rajta legtöbbször, ha ideges hangulatban vitatkoztak. Nyugodtabb perceiben ő volt a higgadtabb, megfontoltabb.

– Csak ennyi? – kérdezte mérhetetlen csodálkozással.

– Ennyi, semmivel sem több! – mondta Temesi.

– Igaza van! – helyeselt Kapás. – Szereti a melóját, elégedett a pénzzel és kész.

– Nem vágysz többre? – folytatta a kérdéseket Vágó Géza.

– Az jön magától, értsd már meg! – fészkelődött a pad támláján Kapás. – Nem kell nagy dolgokat belemagyarázni!

– Ilyen elvvel kidolgozhatod a beled! – legyintett lemondóan Vágó Géza. – Nem érzitek, hogy a melón kívül más is van a világon?

– Persze, hogy van – mondta Temesi.

– Például, egy jó sörözés.

– Egy jó balhé se kutya… Vagy egy kerekfenekű kis csaj!

Vágó Géza dühe kirobbant.

– Marha banda! – kiáltotta és megindult a tér túlsó sarkába, a kártyázókhoz. – Nem lehet veletek vitatkozni! – legyintett mérgében, és otthagyta őket.

– Ebbe meg mi ütött? – csodálkozott Temesi. Néztek Vágó Géza után, és a történtekből, nem értettek semmit. Szótlanul álltak ott egy darabig, aztán ők is átsétáltak a kártyázókhoz.

 

Négy idősebb férfi kártyázott a betonasztalnál. Hárman a tér környékén laktak, egy Angyalföldről jött. Köztük volt a nagyhangú, részeges TÜKER kihordó Grúber Pali is, aki napközben lovaskocsival járta a környéket, és éktelen lármával kínálta portékáját, a szenet, meg a fát. Általában úgy szervezte útjait, hogy az újpesti állomáson rakodott, aztán elindult és ahány kocsma esett útjába, ott mindegyiknél lelökött egy-egy hosszúlépést. Napjában háromszor fordult, ha kedve volt, akkor négyszer. A sok hosszúlépés ellenére megfogta mindig a lapát nyelét. – Nem szégyenlős legény! – mondták a többiek a kocsmában. Még hozzátették: – Megissza a magáét, minden nap! Szünetet sohasem tart!

Barna, magas asszony volt a felesége, a Mancika. Csak így hívta, a keresztnevén. Szerette ezt az asszonyt, meg féltette is. Grúber Palinak az volt a rögeszméje, hogy Mancika csalja őt. Ezért sokszor alaposan elverte. Ilyenkor menekülni kellett előle, mert elborult agya nem ismert senkit.

Most ott kártyáztak a téren, négyen. Vágó Géza az idegen mellett állt, szembe Grúber Palival. A srácok is odajöttek később, és körülállták az asztalt. Szótlanul figyelték a játékot. Nem akartak beleszólni, egy-egy érdekesebb lapjárásnál, azért adták szemmel a megbeszélt jelzéseket. Ez nem számított csalásnak, csak amolyan finom kis „információnak”, a kellő pillanatban. Sokszor jól jött a játék során.

– Kezdhetjük? Mármint a játékot – kérdezte az öreg vasutas.

– Felőlem, mehet! – mondta a szürkeruhás idegen, aki sárga szalagos kalapot viselt.

– Hapsikám, van lóvé? – kérdezte Grúber Pali kedélyesen.

– Akad.

– Mert ha nincs – folytatta és ügyesen keverte a lapokat az asztal felett – hozasson a betétjéről, mert nagy fosztás lesz.

Az idegen nem szólt, csak feljebb tolta fején a kalapot és kigombolta a zakóját.

– Legalább vasalt gatya van magán? – kérdezte ferde szemmel a vasutast.

– Miért?

– Mert abban kell hazamennie – kedélyeskedett. – Teljesen levetkőztetjük!

– Itt ma nyerés, vagy teljes koppasztás! – kiáltotta Grúber Pali, mintha szenet árulna.

– Grúberkám, neked csak a pofád nagy! – legyintett Vágó Géza.

– Gézukám, meló is van – emelte fel az ujját. – Érted, apukám?

A lapokat szétosztották. Mindenki rakosgatta.

– Passz!

– Csak ha akarod! – folytatta a beszélgetést Vágó Géza, így kintről Grúberral.

– Az igaz!

– Negyvenszáz! – kiáltotta közbe a vasutas.

– Grúber Palika, csak akkor melózik, ha van értelme. Te is így vagy vele apukám? Nem? – csodálkozó arccal nézett Vágó Gézára.

– Nem egészen. Azért mi is hajtunk ott a bőrgyárban.

– Abba a büdösben? Miért? – kérdezte és letette az első lapot.

– Beszéljek elvekről?

– Tudsz másról? – felvette a kártyát, az ütés az övé volt. – Nem! Na, látod! – mondta és újabb lapot tett az asztalra. – Nálatok csak elv van. Azzal, pedig kitörölheted a segged. Pénz kell apuskám. Sok pénz, mert az a lényeges. Ha pénz van, akkor minden van. Boldogság, jólét, pia, szerelem… Satöbbi.

A lapok csattogtak a hideg betonlapon. A játék jó ideig kiegyenlítve alakult, aztán Grúber Pali veszített egy nagyobb összeget. Idegesen ráncolta a homlokát, majd két kört teljesen rávertek a szürkeruhás idegenre.

 

 

Hirtelen, nagy fékezéssel autó állt meg a téren. Dukkózatlan, barna foltos, zöld Skoda.

– Nézd, itt az Ibári! – kiáltotta Vágó Géza.

Ibári lehúzta az ablakot és integetett. Mind a négyen odafutottak. Kinyitotta az ajtót, félig kilépett.

– Hol szedted ezt a tragacsot?

– Most bűvöltük meg. Motorikusan kitűnő – mondta Ibári és visszaült a vezetőülésbe. – Kipróbáljuk? – kérdezte az ablakon kihajolva.

– Persze! – mondta Gedó.

– Gyertek.

Beszálltak. Gedó ült elől Ibárival, a többiek hátul.

– Merre? – kérdezte Ibári és egy mozdulattal beindította a motort. Gázt adott, túráztatta, majd egyenletesre állította.

– Ahová te akarod – szólt előre Vágó Géza.

– Jól van – mondta. – Aztán kapaszkodjatok! – ezzel sebességbe kapcsolt és elindította a kocsit. Nagy gázzal fordultak ki a Megyeri útra. Teljes hangerővel gurultak végig a macskaköveken. A Váci úton három autót is megelőztek. Felfutottak az Árpád hídig, aztán át Óbudára. Ráfordultak a Szentendrei útra. – Irány Szentendre! – mondta Ibári és újabb sebességbe kapcsolt.

A kocsi jól feküdte az utat, egyenletesen haladt.

Vágó Géza szótlanul ült hátul a többiekkel, megszeppenve hallgattak. Ibári tovább fokozta a sebességet. Valamelyik záróléc az ajtón nem tömített rendesen, a kocsiban a szélörvény élesen süvített. Ez még fokozta a sebesség érzetét. Vágó Géza feljebb emelkedett, és megnézte Ibári válla felett a sebességmérőt. Száznegyvenet mutatott, és ahogy lassan visszaereszkedett, ezzel a sebességgel előztek meg egy Trabantot. Az előzés után újabb kocsi tűnt fel, aztán szembe jött egy teherautó. Hallotta az irányjelző kattogását, szólni akart, de Ibári a két kocsi között ügyesen elvezette a Skodát. Hirtelen a lélegzete is elállt. Mondani kellene, elhiszi, mennyire biztos kezű, de nem jött ki hang a száján. A csend feltűnt Ibárinak.

– Mi van? Berezeltünk?

– Nem lehetne lassabban?

– Csak egy kicsivel – kérlelte Ibárit, aki csökkentette a sebességet. Bekapcsolta a rádiót és keresett valami zenét, talán azért, hogy megtörje a hirtelen kialakult, félelemmel telítődött csendet.

Az út mellett stoppos lányok tűntek fel.

– Szia lányok! – kiabált ki a leeresztett ablakon Gedó.

– Gyere édes! – integetett Temesi egy vékony szőkének.

– Hova akarod felvenni? – aggályoskodott Vágó Géza. – Minden hely foglalt.

A kocsi tovább gurult, változatlan sebességgel.

– Ide az ölembe! – mondta Gedó. – A másikat meg neked.

– Aztán én nézzem, hogy ti hogyan ficánkoltok? – kérdezte tiltakozva Ibári.

– Ehhez volna eszed?

Oldottabb lett a hangulat ezzel, a zene is segített. Ibári élvezte a srácok zavarát és a visszapillantó tükröt úgy állította be, hogy Vágó Géza, Temesi, meg Kapás arcát lássa a hátsó ülésről. A tükörből három, fehérré dermedt arc nézett vissza. Ettől nevetőgörcsöt kapott. Nem is tudott vezetni, a kocsit le kellett állítani. Nevetése először Gedóra ragadt át, majd a többiek is hangosan nevettek, szinte kiestek a kocsiból.

– Sárga… sárga… – akadozott Ibári hangja, de sehogy sem tudta folytatni.

– Sárga lett…

-… a gatyájuk! – nyögte ki a mondat végét Gedó.

Negyed óra kellett, mire végre összeszedték magukat és visszaültek a kocsiba. Elindultak. Bágyadtan bámulták a tájat, amikor az út szélén feltűnt egy kövér nő. Ott állt, de nem úgy nézett ki, mintha stopra várna. Olyan benyomással várt, mint akit nem érdekel ez a rohanó országút.

Ibári lassított, egészen közelre vezette a kocsit.

– Gyere autózni! – kiabált ki az ablakon.

– Ezt felvesszük? – aggályoskodott Temesi, amikor Ibári megállította a kocsit, a nőtől legalább ötven méterrel feljebb.

A nő állt tovább egyhelyben, kedvetlenül. Kissé bő szoknyáját lebegtette a frissen keletkezett szél. Felsőtestén simán, szinte ránc nélkül feszült a zöld pulóver. Gedó kihajolt az ablakon és integetett, hogy jöjjön. A nő elindult feléjük, lassú, lomha járással.

– Jön, srácok! – mondta izgatottan Temesi.

A nő már egészen a kocsinál járt, talán a kezével meg is érinthette volna, amikor Ibári elindította az autót. Erre senki sem számított, a srácoknak tetszett az ötlet, a nő mérgesen integetett.

– Ezt nektek! – és karjával mutatta is.

– Az anyád! – mondta Temesi, amint hátranézett. A nő csak állt az út szélén, és fenyegetően rázta tovább az öklét.

– Elvihettük volna!

– Szétlapítaná a micsodádat, ha az öledbe vennéd – magyarázta Vágó Géza.

– A tied sem bírná ki! – tette hozzá Ibári bölcselkedve és újból nevetett.

A rádióban tánczenét közvetítettek. Szörényi énekelt valamilyen nyekergőst. Vágó Gézát bosszantotta ez a muzsika, nem hatott rá nyugtatóan. Gedó tekergette az állomáskeresőt, de jobb zenét nem talált, így abba is hagyta. Rövid gurulás után Szentendrére érkeztek. A mozi előtti téren parkíroztak. Ibári, amikor bezárta a kocsit, megkérdezte:

– Mit szóltok hozzá?

– Mihez?

– A kocsihoz.

– Óriási!

– Te javítottad?

– Én.

– Tudsz öregem! – mondta Temesi – Ennyi idő alatt ideérni szinte lehetetlen! – csodálkozott.

– Na gyertek, vendégeim vagytok! Egy fagyira! – emelte fel kezét, egy kis szünet után.

A Dunára futó kis utcában, egy maszeknál, fagyit vettek.

Nyalogatták, bámészkodtak a főtéren, sétálgattak lent a Duna-parton, nézelődtek. A folyóban szürkén hömpölygött a víz. Kis motoros, pöfékelve küszködött a sodrással. Csinos lányok sétálgattak, hangos kuncogással. A mozi előtti kőgátnál „szemeztek” velük. Így töltöttek el majdnem egy órát, amikor Ibári indítványozta, menjenek.

Lassú tempóval indultak vissza. A lenyugvó nap vöröses fénye oldalról világított be a kocsiba. Tíz percig mehettek, amikor az út szélén egy Trabantos szerelte a defektet. Úgy térdelt, hogy pont szembe fordult az úttal. A kocsi előtt tíz méterrel kitéve, elakadásjelző helyett, egy barna kézitáska.

– Vedd fel! – mondta Ibári Gedónak, és lassított. Egészen közel ment. Gedó, a lehúzott ablakon kihajolva, felvette a táskát. – Majd visszatesszük! – nyugtatta a többieket.

A Trabantos észrevette, de meglepetésében csak állt, aztán elengedte a félig felpumpált gumit, amely libegve gurult az árokba. Tett néhány lépést az autó után, majd fenyegetően rázta az öklét. A Trabantot legalább száz méterrel túlhaladták.

– Most tedd le! – szólt Gedónak Ibári és újból lassított. Gedó letette az út szélére a barna kézitáskát. A kocsi közben nem állt meg egy pillanatra sem. A Trabantos tovább rázta az öklét az út közepén, aztán lassan elindult, hogy visszavigye táskáját. A srácoknak tetszett a hecc, jót nevettek rajta.

– Megállított egy kocsit! – figyelmeztette a többieket izgatottan Temesi.

– Nézd, hogy magyaráz.

– Na öregem!

– Leolvasta a rendszámot!

– Most majrézol? – kérdezte Gedó Temesit.

– Nincs szám! – mondta nyugodtan Ibári és kapcsolt. A kocsi könnyedén gyorsult.

– Akkor mi van? – idegeskedett Temesi.

– Próbaszám van!

– Kiírva?

– Igen, előre! – mondta Ibári és a visszapillantóban figyelte a megállított kocsit. Moszkvicsnak nézte, így távolodva.

– A fene a fejedet! – mondta Temesi és leült az ülésre, mert hátrafordulva figyelték a Trabantost.

– Nem jövök veled többet! – mondta Kapás.

– Én sem! – tette hozzá Vágó Géza.

– Kiszállhattok – indítványozta Ibári és hirtelen rálépett a fékre.

– Te marha! – háborgott Temesi.

– Jön a kocsi, gyerünk! – kiáltotta izgatottan Kapás.

– Beszari alakok! – dühöngött Ibári és sebességbe kapcsolt. Húzatta a kocsit, majd újabb sebességbe tette. A Skoda jól gyorsult, szerencsére szabad volt az út, így sikerült egy kis előnyre szert tenni. Ezt a távolságot a városig megtartották. Beljebb a forgalom nagyobb volt, nehéz járású autóbuszokat kellett megelőzni, a Moszkvicsos ragad rájuk. Ibárit idegesítette, hogy nem sikerült eddig leráznia. A Flórián térnél nem volt más választása, ráfordult a Vörösvári útra és hajtott, ami belefért, majd hirtelen a Bécsi úton visszakanyarodott. A többiek szeppenve, szó nélkül ültek és figyeltek. Aztán a Margit-hídon jöttek át a pesti oldalra. Már a Váci út külső végén jártak, valahol az Újpesti vasúti híd előtt, amikor Ibári csak annyit mondott: – Az ijedős fizet!

Nem tanakodtak, melyikük az. Ibári visszavitte a kocsit a műhelybe, mikor megjött, mind a négyen, ellenkezés nélkül fizettek egy-egy kört a Marosi kocsmájában.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink