Láva mezők,
marsbéli táj,
óceánból
megszületett
kőrengeteg.
Satnya zuzmó
szürkés foltja
imitt-amott
gyökeret ver,
kapaszkodik
kőtalajon.

Jég, gleccserek,
hótengerek,
jégbe fagyott
évezredek.
Fagyos fjordok
mély lagúnák
jégpáncéljuk
alatt őrzik
ősidők letűnő
nyomát.

Lét-szakadék,
tér és idő
mi összeköt
és elválaszt
kontinenseket,
két világot.
Minden oly közel,
s mégis távol.
Egy lépés csak
mi elválasztja
Európát
Amerikától.
Valóban
felfoghatatlan.
Létezik tán,
vagy egy álom?

Vízesések,
gleccser könnyek
fátyla lengi
körbe a tájat.
Felföldről
az óceánba
igyekszik, fút
minden cseppje.
Majd a napsugarak
szárnyán
égbe szállnak,
s újra lehullnak
a jégsapkás
gleccserekre.

Gejzírek,
boszorkánykonyhák
fortyogó füstje
elvarázsol.
Forró gőze
az égbe lövell,
s a sokszínű
szivárványból
koszorút fon
köréjük a nap.

Vulkánok,
izzó lávatömeg
folyik szét
a kies tájon.
Szemünk előtt
születik meg
a felperzselt
láthatáron
egy új földkéreg,
kőpáncél,
évmilliók
távlatából.

Megosztás

Tweet