Dobozba zárom a csillogó cserépdarabkáimat.
Anyukámtól kaptam annak idején. Világos virágok tarkítják barna külsejét. Magába zárja a sötétséget, amik belőlem az éjszaka nélkül is kiszöknek. Elhagyott gondolatok papírra vetett másai barátkoznak itt össze, és beszélik meg, hogyan jöttek létre. Nem szeretem nyitogatni, pedig gyakran teszem. Az űr felemészt, ide berekesztem, így nem fáj, nem bánt, én is elhiszem, hogy jól vagyok, nem járok terápiára, a dobozom megold mindent. Amikor írni kezdtem, nem gondoltam, hogy ezt fogom érezni. Régen kinevettem azt, aki nem nézett szembe önmagával. A papírok minden nap ezt teszik, én meg eldugom dobozba zárt testüket, hogy ne emlékeztessenek arra sem, hogy új nap van, új lehetőség arra, hogy magukba szívjanak minden kitörni készülő pánikrohamot.
Az alján cserépdarabok vannak. Azokat is elrejtem ezzel, mert tőled kaptam, hogy tudjam, magányosabb vagyok, mint gondolnám.
Hozzászólások