Már majdnem éjfél, vége lett a napnak,
s látod, virrad épp földünk másik felén,
a régi hangok torkodban ragadtak,
apró felhő int a messzeség egén.
Még forr a vágy, a rőt öröm a fákon,
olyan jóleső a hűs patak vize,
de itt talál a hűvös éjszakákon
már a készülődő ősz avarszine.
Ám úgy ölelsz, hogy szempillám bezárul,
minden kint reked, mi túlontúl zilált,
szívcsendjein a mindenség kitárul,
immár nem halmozunk újra új hibát.
Szótlan mosoly jár, itt nincs mi szomorú,
álmunk muzsikája almaillatú.
Hozzászólások