(Önéletrajzi dokumentumregény korabeli fotókkal)

26.

   2022. febr. 5.

Szombat. Gyuszi eljött az ételhordóért. Meghatódtam: valaki azért mégis gondol rám. Blazírtan közölte, hogy ne okozzon gondot a rezsiköltség, ezt ők, mint tulajdonosok fogják fizetni, de csak ha előbb lemondok a haszonélvezeti jogomról. Hm, meggondolandó, nagyon meggondolandó, mert mi lesz, ha utána nem tartják be a szavukat. Azt viszont nem akarják, hogy fordítva legyen, azaz előbb ők írassák nevükre a rezsit, mert mi lesz, ha én sem tartom be a szavamat. Szép kis bizalom, ugye? Nem tudom, mikor érem meg, egyáltalán megérem, hogy mi, emberek, jobban bízzunk egymásban. Valahogy úgy, mint Dániában, ahol, ha két ember üzletet köt, gyakran még a szerződéskötés is elmarad, és beérik egy parolával.

Hogy megint csak nem tudtam éjjel elaludni az csak természetes. Ha buta ember lennék, nyilván nem volna, mi zavarna, hiszen fel sem fognám, milyen veszélyek fenyegethetnek. Ez tény, de az is tény, hogy akkor felkészülni, kicselezni sem tudnám őket. Most például az ötlött az eszembe, mi a fenének akarok én ügyvédet fogadni, ha lemondok a haszonélvezeti jogom­ról. Fogadjon ügyvédet az, akinek ez az érdeke, mert nekem csöppet sem az. Legfeljebb nem mondok le, amennyiben továbbra is nekem kell fizetnem a rezsiköltséget. A Levendula Ott­honba költözve valószínűleg erre nem is lesz módom, miután kommunikációs lehetőségek hi­ányában el leszek vágva a világtól. Annyi baj legyen, legrosszabb esetben, kijönnek a szerelők, és kikapcsolják a gázt, áramot, vizet, nem hozzák ki a szemetet, de miután már nem lakom a Puskás Tivadar utcában, ez nem engem, hanem a tulajdonosokat érinti. Egyszóval az ő, csakis az ő érdekük a haszonélvezeti jogom lemondásának ügyében eljárni. Megnyugodtam, bár nincs kizárva, hogy naivan, mi több, ostobán okoskodom. No, majd kiderül.

2022. febr. 6.

Szörfözök az interneten, keresem az információkat a haszonélvezeti joggal kapcsolatban. Az éjjel alighanem rosszul okoskodtam, mert az ügyvédet nem lehet mellőzni. Ez kb. 50 000 Ft. Hát nem vagyok a szerencse kedveltje, ezt még a vak is láthatja. Bármibe fogok, balul üt ki. Még a Levendula Otthonnal sem tudok kommunikálni. Nem ismeri senki sem a telefon­számát, ami azért fontos lenne, mert mi van, ha éppen látogatási tilalom van. Hogy viszi ak­kor be Gyuszi a cuccaimat? Apró vigaszdíj: fantasztikus paradicsomlevest főztem magamnak, feltehetőleg az utolsót ebben az életben. Utolsó leves, utolsó vacsora. Jó kis asszociáció, nemdebár? Vajon mikor szürcsölgethetek én még ilyen magam főzte leveskét? Látjátok, nagyra becsült öngyil­kosjelölt társaim. Ezért érdemes élni, ma fincsi ebéd, holnap kellemes pancsolás a fürdőkád­ban, holnapután egy klassz játékfilm. Én speciel már a legkisebb sikernek is örülök. Például: megjavítottam a radiátorokat, azóta nagyon kellemes meleg van a szobában, kikúráltam a de­rékfájásom, körömgombám, már nem kelek fel négyszer éjszaka pisilni. Hogy is mondta Szil­vási Lajos? „Minden órának szakítsd le a virágát, találd meg minden percben a szépet, a kel­lemest, az örömet adót, s a többiről igyekezz elfeledkezni, vesd ki az agyadból a gondot, él­vezd a percet, amíg élvezheted, hiszen ki tudja, mi vár rád holnap, s egyáltalán, megéred-e a holnaputánt.” Azzal meg aztán végképp ne törődj, hogy túl kicsi az a virág, és az öröm sem éppen mennyei, de a sírban, legyetek nyugodtak, még ennyi sem vár szegény fejünkre. Most mi van, miért néznek úgy rám, nagyot mondtam? Hát… gyerünk pakolni!

  2022. febr. 8.

A riasztórendszerem teljes kapacitással működik. Felvilágosítást kérek innen, telefonálga­tok oda, amivel sikerül mindenkit magam ellen hangolnom. De legalább tiszta képet kapok ar­ról, kinek mi a szerepe elsősorban Sárkány Eszternek, Zagyva Lászlónak (Kápolna utca), és Gréczi Ákosnak (a Horváth Döme telephelyvezetője). Épp ideje volt az időskori alapellátás összedolgozásának hiánya és saját tehetetlenségem miatt elő-elálló homályt, bizonytalanságot megszüntetni. Ez is valami, még ha ezért sokan meg is haragudtak rám. Például Zagyva Péter mintha már nem lenne a régi, szolgálatkész fiatalember. Persze igyekszik nem mutatni, de ér­zem a hangján, hogy kegyvesztett lettem nála. Vagy? Valamelyik nap megkértem egy idős­gondozói ápolót, segítsen ráírni a monogramom az ágyneműmre, fehérneműmre. Jaj, Pali bá­csi, erre nekünk nincs időnk, mi ápolunk, ezért alkalmaztak bennünket – rázott le a nyakáról az ápoló. Ez is fájt. Már minden fáj. Hogy lehet valaki ilyen baromian érzékeny? Pedig ha jól meggondolom, van is valami igazság a hölgy válaszában. Írtam Kamilnak, jeleztem, milyen nagy bajban vagyok, és mennyire el kelne a legkisebb segítség is. Félve, titokban rágondol­tam. Nem reagált rá, illetve reagált, de hogy? Olvassam el a Napút irodalmi lapban megjelent költeményét, és írjam meg, mi a véleményem róla. Megértem, sok a dolga, de az én esetem szerintem annyira katasztrofális, hogy ilyen helyzetben még egy nem barát is legalább megvi­gasztalná kollégáját, ismerősét.

   2022. febr. 9.

Az egész éjszakát végigaludtam. Jó ómen. Teljes gőzzel írom a monogramokat, és pako­lok, egyre pakolok, miközben éjjel-nappal fohászkodok. Ezen magam is meglepődtem. Azért ez már túlzás, a fenébe! Később rájöttem, mi az oka ennek a szokatlan áhítatnak: életem második legkritikusabb korszakába eveztem. Az első a nagyváradi menekülésemhez fűződik, anno 1986-1987. Annál válságosabb időszakon, mint akkor még sosem mentem át: munkanél­küliség, akadozó ügyintézés, retorziók, megaláztatások sorozata várt két évig rám, csak azért mert vissza akartam térni őseim hazájába. Egyedüli anyagi-lelki támaszom Judit volt, amit sohasem fogok, és nem is akarok elfelejteni. Hallod, ott fenn a mennyekben, Mucikám? De nem akarom a másikat sem, akinek mindezt köszönhettem, az immár halhatatlanná vált N. Ceauşescu őexcellenciájának. Érdekes, hogy a jelenlegi baloldali elnökjelölt, Márki-Zay Pé­ter mennyire hasonlít a volt diktátorra:

                                                             N. Ceauşescu és Márki-Zay Péter

Most megint káromkodnék egyet, ha tudnék. Szóval nehéz időszakot éltem át, borzasztóan nehezet, és meg voltam győződve, hogy ennél nehezebbet valószínűleg nem is fogok még egyszer átélni. Tévedtem, a mostani még inkább az. Csak most nincs Judit mellettem. Igaz, van helyette Rigó Kis Éva és a kecskeméti idősszolgálat, továbbá Sárkány Eszter a Margaréta Otthontól, de ez azért más, kevésbé pszichikai jellegű. Kivéve az olyan pillanatokat, amikor egy-egy lamentációmra ilyeneket mondanak: márpedig Pali bácsi, ezt magának kell megol­da­nia. Ilyenkor hol hideg, hol meleg szalad át a hátamon. Nekem, persze, hogy nekem, de hogy, amikor nem tudok járni, és stresszes idegállapotom miatt most már koncentrálni sem, ráadásul félig vak és süket vagyok. Úgy általában, de izgatott lelkiállapotban már ¾ részben. Lennének csak ők az én helyemben. Nem csoda, ha néha olyasmiket mondok Zagyva Lász­lónak, hogy nem bírom tovább, jaj nem bírom tovább, én öngyilkos leszek. (Pfuj, Paji, nem szégyelled ma­gadat!) Bár ne mondtam volna, azonnal letette a telefont. Nem tudom felfogni, miért veszik tőlem rossznéven, ha ilyesmiket mondogatok. Az tény, hogy egyelőre még beteg sem vagyok, ezért talán furcsának veszi ki magát, amiért olykor panaszkodom. Hanem a be­tegségen túl még számolni kell ám valamivel, amit úgy hívnak, öregségi gyengeség. Igen, igen, nem túlzás, meglátásom szerint ráléptem a végelgyengülés első lépcsőfokára, még ha ez pillanatnyilag nem is kiabál le rólam.

Ha jobban megnézem ennek az önéletrajzi regénynek, nem is az lenne a legtalálóbb címe, hogy ÉN, PETROZSÉNYI NAGY PÁL, hanem MENEKÜLÉSEIM TÖRTÉNETE. Vissza­térve gyakori imádkozásaimra, rájöttem, hogy mindezt ugyanúgy cselekszem, mint gyermek­koromban, amikor meghalt az édesapám (Lásd a Nyugodj meg, kisfiam című novellámat). Még számomra is érthetetlen, hogyan hathatott rám annyira drámaian apám halála, hiszen nem lehettem több 4-5 évesnél. Akkoriban szörnyű vízióim voltak. Mindig úgy láttam, hogy édesapám ugrik felém valamelyik sarokból. Többnyire mosolyogva, vidáman, és én, ötletem sincs, miért, mégis féltem tőle. Szegény édesanyám azt sem tudta, mit csináljon, hogy csitít­gasson, segítsen. Azt hitte, megőrültem, végül összetette a két kezem, és együtt imádkoztunk, mire, csodák csodája, egyből megnyugodtam. Lám, mekkora ereje van az imának. Azóta is a megnyugtatásom végett imádkozom, és ez most is ugyanúgy bejön, mint gyerekkoromban. Csodálatos gyógyszer, mi, már persze annak, aki hisz Istenben. És én hiszek, bár még mindig nem fenntartás nélkül. De hát ember vagyok, gyarló homo sapiens, és úgy is érzek, gondolko­dom, mint az emberek. Ráadásként új szlogent is választottam: fogadd el a megváltoztathatat­lant, hiszen úgysem tudsz rajta segíteni. Kezdek nem ismerni saját magamra. Szép kis fatalista lett az egykor lázadó emberből.

 2022. febr. 10.

Ma délben elvitt Gyuszi az egyik oltópontba felvenni a 4. vakcinát.  Csodálkozott, miért vagyok olyan ideges. Nem érti, senki sem érti, se Sárkány Eszter, se Zagyva Laci. Pedig ha semmit sem érzékelnének is a gondjaimból, már az is untig lenne a megértéshez, hogy ez az ember a végét járja. Testileg egyre fogy, és olyan gyenge, hogy már csak az akarat tartja ben­ne a lelket, miközben agyilag abszolút normális, logikusan ír, beszél. Talán ez vezeti félre őket. Kamil még mindig nem reagál az SOS-hívásomra. Erre írtam neki még egyet:

Kedves Kamil! Vártam, hogy írj, te meg rám vártál, valószínűleg a verssel kapcsolatban. Nos, a poémád igen érdekes, elüt a többitől, más a stílusa. Javadra, a hangja komoly, mint Vörösmartyé, és főleg filozofikus, mint Madáché. Leginkább rá, illetve az Ember tragédiájára emlékeztetett. Most kevés volt a nyelvi bravúr, de annál inkább költői ez a vers. Több értelmet is rejt magában, amire azonban sajnos nem sikerült rájönnöm. Tetszett. Egyébiránt óriási gondban vagyok a költözés, de főleg a hivatalos elintézések miatt, mert nem bírok járni stb., nem folytatom, te is tudod. Hej, ha a fiam itt lenne, a fejem sem fájna emiatt. De hát ez van, igyekszem legutolsó szlogenemhez igazodni: fogadd el a megváltozhatatlant, hiszen úgysem tudsz rajta segíteni. Hát igen, ez lett az egykor lázadó emberből. Pali

Nulla válasz. Esetleg később ez is beérkezik, és ha akkor sem, bár ezt őszintén szólva nem hiszem, életbe léptetem a szlogenem: fogadd el a megváltozhatatlant, hiszen úgysem tudsz rajta segíteni. Közben tartom a kapcsolatot Rigó Kis Évával is. Nem könnyű, kicsit késve vá­laszol a leveleimre, és nem is mindig olvassa el őket. Ez gyakran összezavar, elvesztem a szá­lakat. No, de szólhatok-e ezért bármit is? Örülnöm kell, hogy ennyire türelmes volt hozzám eddig is, és egyáltalán szóba áll ennyi kapacitálás után még velem. Balogh Csaba, Jehova ta­núja egész nyáron mellőzött, holott abban állapodtunk meg, hogy időnként felkeres egy-egy vallásos beszélgetésre, lelkigyakorlatra vagy mi erre a szokásos kifejezés. Lehet, hogy az a baj, amiért végül mégsem tértem át a Jehova tanúja hitre? Pedig ugyancsak hiányzik, valaki­vel Istenről beszélgetni. Hiába, ez ma már nem divat, szerintem lehulló félben van a keresz­ténység csillaga. Legalább Éva vigasztalna olyanformán, mint egy pap, elvégre mégiscsak a kecskeméti Máltai Szeretetszolgálat főnöke.

Öröm az ürömben, hogy, most fogóddzanak meg, hölgyeim és uraim, megszüntettem a vízszivárgást a kazánból. Igen, én, a műszaki antitalentum, egy olyan defektet, amin két gáz­szerelő sem tudott segíteni. A megoldás: levettem a gázt 22 fokról 21 fokra. Íziben megállt a csöpögés, és azóta minden zavartalanul működik. Még ilyet! Ajándékozz meg máskor is ilyen meglepetéssel, jó Atyám! Szalad az idő, őrülten pakolok, rámolok, hogy aztán miként szállí­tom el az egészet, Rigó Éva vagy Gyuszi segítségével, továbbá egyáltalán be is veszik mindet az otthonba, újabb nagy kérdés. Nem lennék ilyen kétségben, ha ismerném a szobámat, hány és milyen szekrény, komód van benne és hasonlók. Az interneten semmit sem írnak ezekről, külön információkat pedig nem adtak, még a Levendula telefonját sem akarták elárulni. Más­részt nyugtalanít Fifi betegsége is. Nem eszik, ő tántorog balra, én jobbra, merthogy én sem igen eszem ám rendesen. Már ki is készítettem a kutyamenhely telefonszámát, hogy azonnal becsörögjek, ha eljön a vég, szállítsák el a tetemét.

(folytatjuk)

Megosztás

Tweet