Tisztelt Olvasók!
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasóközönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.
A sorozat történetében folytatom azt a múltidézést, amelyben az Arcanum nevű, előfizetést igénylő Digitális Tudománytárban megtalálható helyi sajtóból is idézek, főként a Dunántúl és a Pécsi Napló napilapokból.
1941: Bordy Bella vendégszereplése (harmadik rész)
Bordy Bella
(Forrás: Operett Klub)
Most már csak egy nap van hátra a közlésből, de az már a Bordy Bella (Bordé Izabella, 1909-1978) vendégszereplése utáni nap előadásáról szólt a pécsi újságok hasábjain. A konzervatív-katolikus „Dunántúl” (1911-1944) az 1941. december 14.-i lapszáma „Színház” rovatában közölt, „A színházi iroda hírei” című hírcsokrában ejtett szót a Harsányi Zsolt (Zoltán Tibor Pál, 1887-1943) író, újságíró, műfordító, színigazgató – Hunyady Sándor (1890-1942) regény- és drámaíró „A tizedik kérő” című 3 felvonásos zenés vígjátéka utolsó két előadásáról.
„Vasárnap délután és este Harsányi-Hunyady zenés vígjátékát, a Tizedik kérőt (sic!) játssza a színház. A darab főszerepeit Antal Ila, Soltész Mária, Katona Emmi, Kárpáthy Maya, Zách János, Szokoly Gyula, Sándor István, Endrődy Miklós és Kovács István alakítják. Vitéz Jakabffy Dezső igazgató rendezte a nagyszerű előadást, és Fest Vidor vezényli a zenekart.”
Most pedig nézzük meg a liberális „Pécsi Napló” (1892-1944) hasonló rovatait az 1941. december 14.-i számból. „Harsányi-Hunyady zenés vígjátékát, a ’Tizedik kérőt’ (sic!) játssza a színház vasárnap délután és este. A hangulatos darab főszerepeit…” (és most itt következett a már ismert szereplők, utána meg a rendező és a karmester neve…
Azon túl, hogy közöltem az adatokat a két, sokat idézett újságból, érdemes megfigyelni különösen a „Pécsi Napló” előadás-jellemzését. Itt már nyoma sincs annak a negatív hangnak, amellyel nem is oly rég jellemezték a darabot, és annak helyi előadását. Fontos megjegyezni, hogy ezt a művet azóta sem játszották nálunk…
1941: Bordy Bella pécsi interjúja (első rész)
Pannónia-Palatinus Szálló homlokzata (Forrás: Wikipédia)
A liberális „Pécsi Napló” (1892-1944) erős színházi rovata mellett – ebben az évben nem először – interjút is közölt az ekkor vendégszereplő neves vendégművészekkel. Az 1941. december 16.-i számban, az akkor fiatal, később, az 1945 utáni évtizedekben a „Dunántúli Napló” újságírója, Pusztai-Popovics (Popovits) József (1912-1985) „Beszélgetés a ’nemzet szöcskéjével’” címmel, „Bordy Bella művészi pályafutása” alcímmel beszélgetést jelentetett meg a művésznővel, más részvevők bevonásával. Ennek az írásnak az első részét közlöm most.
„Pécs, december 15. Két nap óta hiába kerestük. Az egész várost tűvé tettük, de sehol sem találtuk meg. Elmentünk a pécsi Nemzeti Színházba (sic!). Itt azt mondották, hogy tizenkét óráig próbált, azután elment. Valószínűleg a Pannónia-pincében ebédel. Elmentünk a Pannónia pincébe. Itt sem volt. Azt mondották, valószínűleg szállodai lakásán lesz. Felmentünk a Pannónia-szálló (sic!) második emeletére. Bekopogtunk a 216-os szobába. Semmi válasz. Már-már lemondottunk az interjúról. A Városháza felé baktattunk a rendes napi híranyagért.
A pécsi városháza képeslapon, 1930-as évek
(Forrás: retronom.hu)
Bekopogtattunk a polgármester úr szobájába, ahol éppen félórát ütött a zenélő óra. A nap eseményeiről beszélgettünk, amikor tágra nyílik a polgármesteri hivatal zöld posztóval bélelt ajtaja. Kölesdi Rózsika, a polgármesteri titkárnője jelenti: – Itt van a Bella! A következő pillanatban mosolygós arccal lép be a szobába Bordy Bella, a magyar királyi Operaház (sic!) szólótáncosnője, és vitéz Jakabffy Dezső, a pécsi Nemzeti Színház (sic!) igazgatója. Tiszteletüket jöttek tenni a művészetek nagy barátjánál, Esztergár Lajos dr. polgármesternél, így futott karjaink közé Bordy Bella interjúja véletlen folytán. – Tessék parancsolni – mondja huncutkás mosollyal –, mit kíván tudni? Nincs semmi titkom minden kérdésre nyíltan és őszintén fogok válaszolni. – Azért bizonyosak vagyunk abban, hogy lesz egy olyan kérdés, amelyre a művésznő egészen biztosan nem fog felelni, vagy legalábbis kitérő választ fog adni.
– Nem hiszem – feleli Bordy Bella –, nos halljuk azt a rettenetes kérdést. – Születésének pontos éve és napja? – hangzik kérdésünk, amely után a művésznő egy pillanatig tágra nyitott szemmel, csodálkozva néz ránk, majd megszólal: – Hát ez nem olyan fontos. És mi a következő kérdés?
Aki művésznőnek született
Debrecen főutcája Anno
(Forrás: Wikipédia)
– Miként lett művésznő? – Én nem lettem művésznő, hanem már annak születtem – mondja tréfásan. – Ugyanis vasárnapon születtem. Aki pedig vasárnapon jön a világra, arra azt szokás mondani, hogy híres ember lesz ebben az életben. Tehát már a bölcsőben ’híres művésznőnek’ születtem. – Művészi hajlamaimnak már gyermekkoromban kifejezést adtam. Ugyanis nagynénim összes ruháit végig próbáltam. Már az összes ruhaszekrényeket elzárta előlem. Egy szép napon beírattak a balettiskolába, gondolva, hogy ott majd kifáradok, és elmegy a kedvem a ruhapróbálgatástól. – A balettiskola elvégzése után visszatértem szüleimhez, Debrecenbe.
– Emlékszik Belluska – szólal meg a polgármester – a Sesztakertre? Ott készültem a harmadik jogtudományi szigorlatra. Maga akkor még egészen kislány volt. Úgy emlékszem rá, mintha csak ma lett volna. Az egyik napon oda tipegett a padhoz, amelyen tanultam. Megállt előttem, és halk hangon azt kérdezte tőlem: – Bácsi mit csinál? – Emlékszem – feleli bájos mosollyal Bordy Bella. – Mint egyetemi hallgató – folytatja a polgármester a románok elől Debrecenbe mentem. Rendes lakást sehol sem találtam. Végre kikötöttem egy házban, ahol jól éreztem magam. Ez a Bordy-család volt. Ki gondolta volna akkor, hogy az a kislány, aki azt kérdezte tőlem, hogy ’bácsi mit csinál?’ a magyar királyi Operaház híres szólótáncosnője lesz.
Bordy Bella
(Forrás: Operett Klub)
– És ki gondolta volna azt – mondja Bordy Bella –, hogy az a ’bácsi,’ akinek akkor még bajusza sem volt, Pécs szabad királyi város polgármestere lesz, és évek hosszú sora után itt találkozunk majd. Miközben mindketten régi debreceni emlékeket elevenítenek fel, nyílik az ajtó. Újabb vendég érkezik, barna bőrkabátban: báró Huszár Marianne egészségügyi védőnő. A bárónő és a művésznő kezet fognak egymással. – Éppen a debreceni emlékekről beszélgetünk – mondja a polgármester. Én is debreceni vagyok – mondja a bárónő. – Akkor földiek vagyunk – szólal meg Bordy Bella.
A nemzet szöcskéje
Debreceni utcákról és közös ismerősökről beszélgetnek, majd Bordy Bella észreveszi, hogy az interjú félbeszakadt, és folytatni kezdi szavait. – Ott hagytuk abba, hogy visszatértem Debrecenbe. Itt fedezett fel engem Dalnoki Viktor, aki Budapestre vitt a magyar királyi Operaházhoz. Gondoltam magamban, ha Blaha Lujza lehetett a ’nemzet csalogánya,’ miért ne lehetnék én ’a nemzet szöcskéje…’
Az interjúban rajta kívül megemlítendő dr. Esztergár Lajos pécsi polgármester (1894-1978), dr. Dalnoky (Dálnoki, Dalnoki) Viktor (Győző Emil, 1866-1955) operaénekes, rendező, fogorvos, no meg persze Blaha Lujza (Reindl Ludovika, 1850-1926) neve…
Hozzászólások