(Önéletrajzi dokumentumregény korabeli fotókkal)

II. rész

27.

 2022. febr. 13.

Ennyi baj, szenvedés, hercehurca után meg kell állapítanom, hogy jelenleg én is a kálvá­riák útját járogatom. De már se nem panaszkodom, se nem lázongok. Ma éjjel például így fo­hászkodtam: én Istenem, jó Istenem, megint én vagyok. Nem tudom, mi a terved Fifivel, én mindenesetre csak azért könyörgöm, engedd meg a kutyámnak megérni a holnapot vagy le­galább könnyítsd meg a halálát. Ezúttal fenntartás nélkül bízom benned, és minden ítéletedet elfogadom, ugyanis ráébredtem, miszerint te csak jót akarsz az embernek. Ami rossz, az mind a Sátán műve, következésképp nem téged bírálhatunk meg az emberiségre zúdult rengeteg baj, betegség, pusztulás és szomorúság miatt. Szó se róla, te a Sátánnak is Ura vagy, és sokan nem értik, lázonganak, hogy mindezt megengeded neki. Mint ahogy én is nemrégen, de azóta rájöttem, hogy még ezért sem zúgolódhatunk, mert nem vagyunk elég intelligensek felmérni, miért cselekszel úgy, ahogy cselekszel. Ezt elimádkoztam később még egyszer és még egy­szer, míg rám nem hajnalodott.

Reggel benézek a kutyaólba. Fifi még mindig él. Tehát Isten kérésem első változatát telje­sítette. Délben csöngetnek, Gyuszi hozza a vasárnapi ebédet.

– Fifi haldoklik. Napok óta nem eszik. Nem nézed meg? – kérdezem tőle bús arccal.

– Á! – legyintett és elrohant.

Megjegyzem, én is ugyanezt tettem volna, ti. nem bírom végignézni, ha szenved valaki. Lásd Jancsi szenvedését például. Hogy Gyuszi is emiatt rohant el, az egyelőre kérdés. Még egy a többi között, amivel irtó tele van ugyan a hócipőm, de kinek nincs a mai vad időkben. Ahogy Gyuszi elrohant, nyomban értesítettem e-mailben a lányát is:

Kedves Katika! Miután voltál szíves gondjaidba venni Fifit, szomorú kötelességemnek tartom veled közölni, hogy Fifi napok óta nem eszik, és láthatólag a végét járja. Mi legyen vele, kéred az elaltatását, vagy várjuk meg, míg magától kimúlik? Te döntesz. Előrebocsátom, hogy az utóbbi időben már több mint 80 000 Ft-ot fizettem ki víz- és gázjavításra (nem Gyuszi, én személy szerint), így az elaltatás költségét nem tudom magamra vállalni, tehát a magam részéről a kimúlás mellett döntenék. Gondold meg, és bocsásd meg, hogy zavartalak. Pali

Hát nem nagy állatszeretet süt ezekből a sorokból, viszont tény, ami tény, hogy Katika rész­ben tényleg vállalta a kutya ellátását.

Állítólag ma tetőzött a coronavírus 5. hulláma. Ez azt jelenti nemsokára megszűnhet az idősotthonok, kórházak, hivatalok szigorú elszigetelése. Erről jut eszembe a Fanniusról szóló epigramma! „Hős Fannius a harcból elfutott, / S utána kardjába dőlt legott. / No lám! Meg­halt az ostoba / Hogy meg ne kelljen halnia.” Magyarán: minden igyekezetemmel azon va­gyok, hogy elmeneküljek a Kaszás elől, aki orvosi felügyelet, segítő hozzátartozók hiányában nyilván elég hamar utolérhet. Ezt úgy próbálom kicselezni, hogy a Levendula otthonba iszko­lok. Otthonról, a Puskás Tivadar utcából, ahol eddig, orvos ide, hozzátartozó oda, elszigetelő­désemnek köszönhetően viszonylag biztonságban élhettem. Erre mit sütök ki? Besurranok egy zsúfolt otthonba, ahol jönnek-mennek az emberek, és akik között biztosan akad egy-két (ex) fertőzött nyugger is. Vagyis éppen odafutok védelemért, ami elől hanyatt-homlok menekülök. Groteszk, ugye? Csak be ne váljon, a kakas csípje meg!

   2022. febr. 14.

Kamil még mindig hallgat. Megijeszthették a problémáim, úgy véli, jobb, ha ebből inkább kimarad? Elképzelhető, de más ok is, úgyhogy hagyjuk Kamilt, mit gyötörjön még ez a kérdés is. Sajnos Marsa Gyuszi lánya, Katika is hallgat, noha a levélnyomkövető jelzése szerint elol­vasta a levelem. Várjak még, ne várjak? Á, írok, öntsünk legalább Katinál tiszta vizet a pohár­ba. Íme, a levél:

Kedves Kata!
Nyugodj meg, Fifi él. Reménykedem benne, hogy meggyógyul, bár enni még mindig nem eszik. Kérlek, kommunikálj velem, mert úgy nehezen értjük meg egymást, ha csak én írok. Mindenesetre, ha intézkedsz ez ügyben, előzőleg értesíts engem is. Mindezeket azért írom, mert tudom, mennyire szereted az állatokat, különösen Fifit, akiért eddig is nagyon sokat tettél már. Ha ez­úttal ezzel a kérdéssel mégiscsak zavarnálak, írd meg világosan és sürgősen, és Fifi-ügyben tovább nem zavarlak. Köszönöm, hogy elolvastál.
Pali bácsi

Hogy kaptam-e választ, ne is kérdezzék. Beugrott-e hozzám meglátogatni, milyen álla­potban van a kedvence? Nem. Nos, szükségben mutatkozik meg az ember igazi jelleme. Erről ennyit. Ellenben megérkezett a várva-várt ímél Sárkány Esztertől, melyben közölte, febr. 22-én kedden reggel 9 órakor legyek nála a Levendula Otthonban, hogy aláírhassam az iratokat. Alleluja, Gréczi Ákos és Szarvák Lajos mégiscsak rendes munkát végeztek. Ha ők nincsenek, beleszámítva Zagyva Lacit is, még mindig az idősotthonokat hajkurásznám szerte az ország­ban. Azért hozzátartozik az igazsághoz, most mit tagadjam, nem a legjobb otthonban ütök ta­nyát. Képzeljék, még toalett sincs a szobában, se fürdőszoba, se számítógép, ami még hagyján, de még bevinni is tilos. Ez már nem is kórteremhez hasonló kégli, hanem börtön-, legjobb esetben szerzetesi cella, amiből csak a kereszt hiányzik. Úristen, hova kerülök, hova kerülök. Kibírom-e itt egyáltalán? Sárkány levele nyomán nekiláttam szerkesztőimhez búcsúleveleket írni, és végezetül küldtem mindegyiknek egy-egy novellát. Levelem tartalmai nagyjából:

Kedves…! Eljött a búcsú pillanata, idősotthonba költözöm, ahol viszont fájdalom, nincs internet. Hogy mi lesz így velem, nem tudom, de az biztos, hogy számítógép nélkül megszűnök íróként létezni. Köszönöm eddigi barátságod és a sok közlést, mely megédesítette a napjaimat. Sosem foglak elfelejteni. Pali

Néhány válasz:
Cseke Gábor (Káfé Főnix ): Köszönjük, Pali! S nagyon sok szerencsét a jövendőhöz! Élvezet volt Veled dolgozni… Szeretettel:csg

Striker Judit(Ezredvég): Kedves Pali! Sajnálom, hogy így alakul a sorsa, gondolom egészségi állapota miatt kellett meghoznia ezt a döntést. Utolsóként küldött, az Égig érő hegy című írását beteszem a május-júniusi számba, ezért kérem, szíveskedjék megadni új címét, hogy a tiszteletpéldányt postázhassuk Önnek. Köszönöm kedves szavait, minden jót kívánok. Szívélyes üdvözlettel: Judit

Szondi György (Napút ): Köszöntelek, Pali mester – erős vagy! Mindig derűt kívánok…

Az utolsó levél elég lakonikus, már-már érthetetlen. A Napút mestere ezúttal sem tagadta meg önmagát.

Este tévénézés. Figyelemelterelés céljából. Ha szerencsém lesz, átalszom az éjszakát, bár ez elég valószínűtlen, ha elképzelem, miközben én a meleg ágyban forgolódom, Fifi pár mé­terre tőlem haldoklik. Én Istenem, Jó Istenem / Lecsukódik már a szemem /, de a tied nyitva, Atyám /, Amíg alszom, vigyázz reánk. Ámen.

   2022. febr. 15.

Szívós állat ez a Fifi, már egy hete nem eszik, és még mindig lábon van. Próbálom kanál­lal táplálni, hasztalan, legyűrni a torkán az ételt azonban nem tudom. Hát öregem, nemsokára nekünk is búcsúznunk kell egymástól, és utána bizony már nem lesz ki esténként kitessékeljen az erkélyi vackodról a kutyaólba, nehogy megfagyj a hideg téli éjszakában. No meg a kaput sem lesed többé árgus szemekkel, hogy kiszökhess az utcára. Tudod, ugye, hogy a hűség nem a leg­erősebb oldalad, de, bár nem esett jól, megbocsátom ezt is neked, öreg komám. Adjon az Úr könnyű halált és békés pihenést!

Amikor bekapcsoltam a számítógépet, Sárkány Eszter levele várt rám, melyben ismételten felhívta a figyelmem, tartsam be szigorúan, szó szerint, mit és mennyi holmit vihetek az ott­honba. Elborzadtam, és most már nem az volt a legnagyobb aggodalmam, hogy fér be majd ilyen sok személyes holmi a szobájukba, hanem az, mitévő legyek ilyen kevéske holmival, mi­kor én ennek a többszörösét szoktam otthon használni. Gyerünk újra pakolni, pakolni, és sipirc innen minél hamarabb! Azért, hm, válaszoljunk Sárkánynak is:

Tisztelt Sárkány Eszter!
Köszönöm a listát. Tehát jól emlékeztem: a holmik nagy része után nincsen szám. Ez pedig elég kétértelmű, mert azt is jelentheti, hogy bármennyi lehet, de azt is, hogy csak 1 db. Én az előbbi értelmezést választottam, ami azért is logikus, mert ennyire bizony minden normális esetben szükség van. Én mindenesetre idehaza ezek többszörösét használom, mert mi történik, ha az előírt mennyiséget pár hét, hónap alatt elkoptatom. Vásároljak másikat, mikor itt marad a rengeteg holmim a Puskás Tivadar utcában, ahova valószínűleg sosem térhetek vissza, ha ki­teszem onnan a lábamat. Mondhatni itt hagyom könyvtárostól együtt az egész vagyonom. Félreértés ne essék, nem panaszként mondom, hiszen tudom, a szabály, az szabály, de… Bocsánat, csak úgy mondom. Ezenkívül még ott vannak az irataim, néhány füzet, ceruza stb. Ezekről bizony nem találtam semmit a listában. Tisztelettel.
Nagy Pál

Nem provakatív ímél, ugye, de máris borítékolhatom, hogy ezért is megorrol rám a szu­perérzékeny ügyintézőnő.

Még 6 nap, és befejezem kalandozásaimat az interneten meg az írás, fantázia világában. Hogy legalább legutolsó munkáimat (Az égig érő hegy) és önéletrajzi regényem 2. részét is megmenthessem az utókornak, illetve MEK-nek, megkértem Várnagy Mártát a Holdkorong­tól, amikor ráér, küldje el őket az Országos Széchényi Könyvtárnak. Elvállalta. Ezt sem felté­teleztem volna róla, miután olykor összeszólalkoztunk egymással, de látom, túltette magát ezen, és segített a szükségben. Ezzel megint bebizonyosodott, hogy szükségben mutatkozik meg az ember igazi jelleme. Isten áldjon meg érte, drága Márta.

Az égig érő hegy címlapképe

   2022. febr. 16.

Még 5 nap. Kamil változatlanul hallgat. Nem baj, én nem hallgatok:

Kedves Kamil! Várva várt leveled még mindig nem kaptam meg. Mivel nem biztos, hogy egyáltalán kapok tőled ilyesmit, hadd búcsúzzam el tőled legutoljára. Először is köszönöm, hogy ennyi ideig el tudtál viselni, főleg azokat az irgalmas szavakat, melyekkel megvigasztaltál, amikor feleségem halála után válságba kerültem. Sajnos ez már nem következett be akkor is, amikor menekülni voltam kénytelen a Puskás Tivadar utcából. Pedig de nagyon jólesett volna, nem szólva az ilyen-olyan segítségről, amiket titokban vártam tőled. De hát te tudod, bizonyára nem értél rá, vagy gőzöm sincs. Kár, mert annyi év, lényegében laza kapcsolat után végre mi is olyan igaz barátok lehettünk volna, amilyenek, valljuk be őszintén, igazából sosem voltunk. Pali

Fifi el kezdett enni, helyesebben csipegetni. Szörnyen lesoványodott és legyengült, alig tud fel- és levánszorogni a lépcsőkön. Hogy ez a koplalástól van vagy a végelgyengüléstől, ki tudja. Mindezek ellenére a végén talán mégis meggyógyul a vén csavargó. Holnap beteszem a bankba a pénzem, majd ellépek a nyugdíjintézetbe, hogy ezentúl a Levendulába folyósítsák a nyugdíjam.

(folytatjuk)

Megosztás

Tweet