Csak nyugodtan

 

Elmúlunk, és nem számít semmi,
mit tettünk, és mi akartunk lenni,
mert mindig elmegyünk, ebben
nincs vita, s míg lecsapolunk egy
újabb, nagy tavat, üresednek belül
a bűbájos szavak, de valahol mégis
csak kinő, millió magból tán’ egy
emberibb idő, hol megtelepszik,
csókokba bújva, bár a rossz is
kapaszkodik a jóra, mert a nagy
utazásban ő is kedvét leli, s az ember
mégis és megint reménnyel teli, és
házat, hazát épít, aztán ismét rombol,
mert soha nem fogyhat ki az okból:

természete öl, és ölel ugyanazon karral.

 

  1. október, Magvető hava

 

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .