Rozsdásodik a levél és az élet,
a fényben utoljára hintázik a nyár,
meghitten, mint lány, ki kedvesére vár,
s sóhajával utoljára még esély kéret.
Már a kék ég is csak önmagába mélyed,
dér-könnyektől csillog reggel a határ.
A kedv is néha fonnyadó hagymaszár,
költöznek az álmok, elúsznak délnek.
A Van gyökeresül túlélni tanul.
Tétova rovart pókháló ejt rabul,
amíg teheti, nem adja meg magát:
bár nyerni akar, de elveszít csatát.
A Holnapon a sors, mint csősz ül,
a Remény is lassan megtanul őszül.
Hozzászólások