Az én hazám •

Szépirodalom - vers

Az én hazám

Az én hazám a zselici dombság,
az én hazám a bakonyi szél,
a locsogó Almás partja,
a fennsíki tél, a balatoni
napfény és a sárréti mező.
Az én hazám az álom,
a valóság és az ábránd,
anyám sírja és párom,
a drágakő.
Az én hazám a gyermek,
síró kamasz és bakfis, a derűs,
az én hazám a dunántúli „e” hang
és a palotai temető.
A lovasi szőlőhegy, a nyárfás,
a hegyoldali gyalogút,
a beköszönő szomszéd,
a lomb is, a remegő.
A szerelem a parkban,
a hajdan emlékek sora,
a bánat és a zengő
mennyek ostroma.
A bánya mélyén szénpor
takarta emberek,
a bányatavak melletti
üdezöld berek.
A rózsasor a kertben,
a lehullott avar,
gyermekem bölcsője
és a föld is,
mely egyszer majd betakar.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink