Hol állt az a ház, most kísértet oson.
Végignéz legújabb elnyert otthonán,
Elűzi ittéltek fűzöld lábnyomát,
És mohának vet ágyat a nyirkos koron.
Álmunkban testet ölt két, megtört alak.
Nem értjük, honnan, mint érkezik a kép,
Reszketünk, mert meséjét kezdi a rég,
S a lázbeteg múlt-tudatlan fölszakad:
Mindenek felett szálltunk, és lebegtünk.
Alattunk, kik voltak, de nincsenek már,
Közöttük egy volt csak, ki látott, ránk várt,
s nem tudta mégsem elérni a kezünk.
Talán nem szerettük egymást eléggé.
Talán nem mondtuk elégszer azt a szót,
A búcsúkor sem láttunk egymásban jól,
S a szívünk sem vitt már a másik felé.
- december, Karácsony hava
Hozzászólások