Azon a délutánon nagy volt a sürgés a templom körül. Gyermekek érkeztek csapatosan, kipirulva viháncoltak és lökdösődtek. A felnőttek egy fiatal fenyőt díszítettek a parókia udvarán, pár asszony forralt borral kínálgatta őket. Karácsony ünnepére készülődött a város. Gé besurrant a templom udvarára, csak úgy házikabátban, ahogyan otthon téblábalni szokott. Senki sem figyelt rá, így zavartalanul felosonhatott a toronyba. Végigsimította a hatalmas harangot, melyre rá volt vésve az ajándékozó neve: X.Y. adománya az Úrnak 1880. évében. Óvatosan bontani kezdte a tetőt, amíg akkora lyuk keletkezett, hogy gond nélkül kiférhetett rajta. Először csak a fejét dugta ki, de a környező háztetőkön kívül semmit sem látott. Aztán feltornázta magát a nedves cserepekre és lábával megtámaszkodott a nemrég felszerelt csatornában. Soha nem látta szülővárosát ilyen magasból. A környező gyümölcsösök roskadoztak a friss hó alatt, lenn az emberek apró egerekként furikáztak ki-be a parókia kapuján s szerte a város utcáin. Bár csak pizsamára öltött háziköntösben volt, kellemes melegség öntötte el, amit otthon, a szoba-konyhás odújában soha sem érzett. Aztán egy gyerek észrevette a templomtetőn kuporgó alakot. Összehívta társait s a háziköpenyes férfi felé mutogatott. Kiabálására a felnőttek is összesereglettek. Ekkor már esteledni kezdett s lassan pilinkélt a hó. Emberek érkeztek a karácsonyesti istentiszteletre. A templomkertben azonban megtorpant a tömeg. Nézték kicsavart nyakkal a tetőn komótosan ücsörgő alakot. Volt, aki felismerte és szólongatni kezdte, de Gé elnézett a tetők felett s úgy tett mintha senkiről sem venne tudomást. Néhányan gyertyát gyújtottak és imádkozni kezdtek. A pap is jól hallhatóan mondta a miatyánkot. Már letett arról, hogy megtartsa a karácsonyi istentiszteletet. A hírre, hogy egy öngyilkosjelölt van a templomtetőn, özönlöttek a szájtátiak is a város minden szegletéből. Éjfélkor már hatalmas tömeg vette körül az aprócska templomot. Ki-ki próbálta meggyőzni Gét, hogy szálljon le a tetőről, ne műveljen ilyen szentségtörést épp karácsony estéjén. Az asszonyok zöme letérdelt a hóba és sírva könyörgött a Megváltó bocsánatáért.
Gé arcán is legördült az első könnycsepp. Kitárta karjait, mint egy fáradt próféta és alig hallhatóan szólt a tömeghez:
– Emberek! Semmi sem az, aminek látszik! Isten a tanúm, csak azt szerettem volna, hogy egyszer az életben ne legyek egyedül karácsony estéjén.
Hozzászólások