(American tourister)
Nagy a nyüzsgés. Forralt bor és puncs illata keveredik a fenyőillattal. Mindenki békésen sétál, beszélget, vásárolgat. A várakozás, megnyugvás, béke ideje jött el. Talán még a vadidegen emberek is kedvesebben kerülgetik egymást a nagy tumultusban. Néha egymásnak ütközünk, ekkor szinte kötelezően elhangzik a „bocsi” szó. Több nyelven. Egy mosoly kíséretében. Sok magyar honfitársunk megfordul itt, ebben a vásárban is. Néha, több bögre forró ital után hangosabban hozzák tudomásunkra hovatartozásukat. Ez is belefér. Hiszen ezért (is) jöttek ide. Kicsit kiengedni a gőzt. Ünnepekre hangolódni.
Kegyes az időjárás is, bár fúj a szél, egész napos jóidőt fogtunk ki – állapítom meg. Már szinte beleringatom magam az adventi hangulatba, amikor egy középkorú pár halad el mellettem. A borostás férfi elég hangosan szól párjához, fejével felém intve.
– Na látod, ezekre kellene ledobni az atombombát. Megérdemelnék!
Hátam mögé tekintek. Nincs a környéken senki más, csak én. Vajon mit vétettem ennek az ismeretlen honfitársamnak? Csak amikor a pénztárcámat keresve levetettem a hátizsákomat jöttem rá a titok nyitjára. American tourister – ez áll a zsákom oldalán.
Megdöbbentem. Közben az MQ (Múzeum Negyed) épületének homlokzatára a lassan leszálló estében a Liebe szót vetítik százféle méretben. Ekkor megnyugszom. Visszaáll a világ rendje. Bécs. Advent. Várakozás. Szeretet.
Hozzászólások