Mi tudjuk csak, karcsú nádak,
szélnek ellen, gyenge háttal,
s lábbal megállni milyen nehéz,
hiába fönt a csillagos ég estéli
imazsámoly bordűrös világa,
Isten föladta nekünk a leckét.
Szólj, diófám, tobozos énem!
Szívem elbújt, mert megértem
tulipánom hulló szirmát,
Virágágyon haló világ nyögését,
s hallom, ahogy kondul a konda
mögöttem, árkokban halottak,
fröccsenő vérben, s a horda kiált:
Minden rendben!
S így kel az élet, csonthéjas, repedten,
a fagyok markában hű napért remegve,
s már csak a tavaszok állnak szüzen,
darabig, rügyeket bontogatva
halk susogással.
- január, Fergeteg hava
Hozzászólások