a férfi
veled hajdan a Duna mosott össze
egy diák-ábrándos nyári délután
talán kissé gyáván óvatos-bután
csupán kézfogásig jutottunk őszre
szerelem diploma s a kérdés jössz-e
máris nézhettünk állás s lakás után
albérlet majd egy saját lakás zugán
a két fiút volt idő hogy fürössze
múltak évek munka nekik iskola
szeretsz-e még fel sem merült itt soha
míg egymásra nehezültek az évek
szemedben ugyanazok még a fények
szeretetté szelídült benne a hév
ott izzik mélyen a közös ötven év
a nő
a közös félszázadnak nagy a titka
a meleg otthon soha nem kalitka
álmokat szövő és röptető fészek
hol tartós vázzá állnak össze részek
az öröm és gond habarcsa őszinte
nincsen az én és a fals őszerinte
év-íveket húzott fémtorkú idő
igaz néha szétfröccsent fém és salak
szerelem varrat volt hogy megtartsalak
kényes fénye oldhatatlanná kinő
a vén Duna homlokán fodros redő
belül édes-bús dalok visszhangzanak
és egy szőke kislány boldogan kacag
nem sejtve hogy ötven évet belesző
Hozzászólások