Én nem tudom, mi az, hogy játék. Anyám egész délután krumplislángost sütött, amikor apámhoz a kártyapartnerei jöttek. Minden második csütörtökön. Apám olyankor a szobába zárkózott a barátaival, s anyám csak annyit mondott, ne zavarjam őt, mert játszanak. És a krumplislángos pedig a játékra van. Apám büszke volt arra, hogy a második legjobb bridzsjátékos a városban, de sosem mondta meg, hogy ki az első. Néha résnyire nyitva maradt az ajtó, olyankor négy férfit láttam, ahogy koncentrálnak, kártya a kézben, de senki nem szólt hozzám. Észre sem vettek, de kaptam a kihűlt krumplislángosból. Én azt hittem, hogy játszom, de Apám azt mondta, nem tudok játszani, mert nem vagyok még elég idős hozzá. Mi az öcsémmel feketepétereztünk, bátyámmal makaóztunk. Feketepéterben az öcsém, makaóban meg mindig a bátyám nyert. Anyám vigasztalt, hogy ez csak játék, de azt is mondta, addig nem tudok játszani, amíg nem tudok veszíteni.
Én nem tudom, mi az, hogy játék. Amikor lementünk a parkba focizni, engem sose választottak be egyik csapatba sem. Pedig bal lábas játékosokból mindig hiány volt, nekem meg kettő is akadt. Bőrlabdám viszont egy sem. Akkor sem választottak, amikor páratlanul voltunk, de legalább nézhettem a meccset. Néztem, ahogy a többiek játszanak. Néztem, ahogy cseleznek, passzolnak és pacsiznak egymással a gólok után. Amikor taccsra ment a labda, mindig érte mentem, s visszadobtam a srácoknak. Ilyenkor azt hittem, én is játszom.
Én nem tudom, mi az, hogy játék. Amikor táborban voltunk, Zolika, akinek már akkor tetoválása volt, azt mondta, hogy most bevesznek egy jó kis játékba. Azt hittem, végre játszhatok. De nem mondták, hogy abban a játékban én a játékszer leszek, akin mindenki nevet, s hogy ez a játék csak a többieknek játék. Aztán kést szorított az arcomra, úgy kényszerített játékra.
Én nem tudom, mi az, hogy játék. Mondták, hogy csak vegyem könnyedén az életet, mintha csak játszanék. Hiszen, mi a szerelem? Az is csak egy játék, de a kést nem az arcomhoz, hanem a szívemhez szorítják. Hogy egy lépés előre, aztán egy picit balra, kicsit mosolygunk, aztán mérgelődünk, de a szerelem az csak játék. De én nem tudom, mi az, hogy játék. Az a játék, amikor csókot ígér, majd Bóbitaként kikacag? Az a játék, amikor nem jön, hiába várom? Az játék, amikor mégis jön, de már gyűrű van az ujján? Vagy az, amikor azt mondja, hogy én már nem játszom. És nem is marad.
Én nem tudom, mi az, hogy játék. Amikor apám meghalt, anyám krumplislángost sütött, és beült negyediknek a bridzsasztalhoz. Anyám toronymagasan nyert, s végre megtudtam, ki a legjobb bridzsjátékos. Kértem, hadd játsszak vele én is, de Anyám azt mondta, nincs hely ötödiknek, és nem tudok játszani.
Most a fiammal játszom. Gyűrjük a számítógépet, a fiam egyre türelmetlenebb, mert nem vagyok igazi ellenfél, minden pontot ő nyer. Hol a nyakam vágja le egy szablyával, aztán meg lepuffant egy mordállyal, s most szanaszét folyik a virtuális vérem. A harmadik életre vigyázok, kimegyek a konyhába egy kis krumplislángosért. A fiam csalódottan kiabál utánam: Apa, te nem tudsz játszani!
Hozzászólások