Anyám helyett légy a dajkám,
szép paplannal takargassál,
szerető kezeddel.
Kössél masnit a hajamba,
s öltöztessél föl a Napnak
tündöklő szemeddel.
Ruhám, arcom hogyha maszat,
mert rám kenték kint a sarat,
s hozzám rosszak voltak,
mosdass, kérlek, tiszta vízzel,
itasd majd föl könnyeimet
gyönge két kezeddel.
Friss kaláccsal ébressz reggel,
s aggódj, hogyha mégsem ettem,
féltő szeretettel.
Terelgessed léptem, szómat,
kezemben az író tollat:
s gyermek lennék újra.
Ringass, ringass, Szűzanyácska,
szenvedésből boldogságba
édes Jézusoddal.
Mosoly jár át épp e percben,
hozzám is ér áldott kezed,
szíved hozzám hajlik.
S jaj, én mégsem teszek érted!
Mit is adhatnék tenéked
megkötött kezemmel?
Üresen tátong a fészer,
bár még dobog, nem is értem,
még miben reménylik.
Kifosztották, el is verték,
s hogy Tiéd volt? Nem kérdezték,
mind maguknak vitték.
„Más arat, hol mi vetettünk:
Jövevények szolgák lettünk
Úr apáink földjén.”
Kicsiny pitypang lettem réten,
patak partján s erdőszélen,
és elvirágoztam.
Szellő szór szét, könnyem is hull,
horzsolt térdem eléd borul
gyermeki hitemmel.
Ringasd, ringasd, Szűzanyácska
Te néped is jobb világba,
édes Jézusodhoz.
2012. valamikor
Idézet Sík Sándor: Az Andocsi Máriához
Hozzászólások