Dr. Mészáros János: 2023-ban is eredményesek voltak az olimpián kívüli sportágak kiválóságai • Hetedhéthatár

Sport

Dr. Mészáros János: 2023-ban is eredményesek voltak az olimpián kívüli sportágak kiválóságai

A 62 szövetséget képviselő sportköztestület 2024. február 28-án a Budapest Marriott Hotelben tartott gáláján 37 szövetség 64 sportolója vette át díját a 2023-ban nyújtott kiemelkedő sportteljesítményéért.

Az NVESZ Év Sportolója díjra az egyes sportszövetségek jelölték a legsikeresebb versenyzőket. Ők valamennyien kimagasló eredményeket értek el a világ- és Európa-bajnokságokon, vagy éppen a Küzdősportok Világjátékán. A hagyományoknak megfelelően itt adták át a sportvezetőknek adományozható Dr. Leyrer Richárd-díjat is, melyet Deutsch-Lazsányi Erika, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség Technikai Bizottságának elnöke és dr. Sándor Péter, a Magyar Motoros Vízisport Szövetség elnöke vehetett át.

Dr. Schmidt Ádám köszöntő beszédében méltatta az NVESZ-hez tartozó sportszövetségek eredményeit. – Az állami sportirányításnak kiemelten fontos a Nemzeti Versenysport Szövetség támogatása, hiszen a sportköztestület közel 100 ezer versenyzőt fog össze. Az NVESZ-re kiemelten számítunk, mert óriási bázissal rendelkezik. A Sportoló Nemzet Programunk miatt nagyon fontos, hogy mindenki tudjon választani magának olyan sportot, ami neki testhezálló, hiszen a sportirányítás célja, hogy itthon minél többeknek legyen élete része a sport. A sportolóknak rendszerint fontos a visszacsatolás. Az NVESZ-gála is egyfajta visszacsatolás az előző évről – mondta a HM sportért felelős államtitkára.

Dr. Mészáros János szerint 2023-ban is eredményesek voltak az olimpián kívüli sportágak kiválóságai. – A számtalan vb és Eb mellett két világversenyt hadd emeljek ki: az egyik a Krakkóban és környékén megrendezett Európa Játékok, valamint a Küzdősportok Világjátéka! Előbbin 11 érmet szereztek az olimpián kívüli sportágak magyar képviselői, utóbbin pedig a részt vevő 120 ország közül Magyarország a 10. helyen végzett az éremtáblázaton – mondta a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke.

Fábián László úgy látja, hogy a MOB és az NVESZ eddig is szorosan együtt tudott működni, és ez a jövőben sem fog változni. – Már nem vagyunk ugyan egy irodában, de a sportbaráti kapcsolódás megmarad. Az, hogy milyen eredményesen tudnak együttműködni az olimpiai és a nem olimpiai sportágak, annak ékes bizonyítéka a nyári Európa Játékok volt – tette hozzá, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára.

Szabó László arra hívta fel a figyelmet, hogy a sport folyamatosan változik. – Olyan sportágak honosodnak meg, amelyek korábban kuriózumnak számítottak. Ezért is fontos a Nemzeti Versenysport Szövetség tevékenysége, különös tekintettel arra, hogy a tagszövetségek is nagy hangsúlyt fektetnek a parasportolók versenyeztetésére – mondta a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.

Dr. Deutsch Tamás a magyar sport egységességéről beszélt. – Ugyanúgy büszkék vagyunk arra a karatés Hárspataki Gáborra, aki olimpián végzett dobogósként, és lett vb-érmes már nem olimpiai sportág képviselőjeként Budapesten. De ott van az rg-s Pigniczki Fanni is, ő egymás után kétszer jutott ki az olimpiára, de gyűjtött be érmeket a nem olimpiai sportágak világversenyén, a Világjátékokon is. Mi ugyanúgy büszkék vagyunk az olimpián kívüli sportágak kiválóságaira, mint az olimpikonokra – hangsúlyozta, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke.

17:20- Schmitt Pál, volt köztársasági elnökünk, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja tartott köszöntőt, melyben méltatta a Nemzeti Versenysport Szövetséghez tartozó sportágakat és a sikeres versenyzőket. Ezután bemutatta az NVESZ legújabb kiadványát,  128 oldalas Küzdősportok Világjátéka 2023 című képeskönyv taglalja a Küzdősportok Világjátékán Szaúd-Arábiában eredményesen szerepelt magyar csapat sikereit, valamint bemutatja a sportköztestület tagszervezeteit.

(Forrás: Zetapress)

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS