Érzem, ahogy a mindent
betöltő hajnali csendben
félrever a szívem, így üzen
nekem, ismét morzejelekkel.
Miközben tápászkodik bennem
a lélek, rádöbbenek: a testem
lassanként adja meg magát az
elmúlásnak. Fájdalmaim reggel
mind visszavárnak. Éhes cicám
enni kér, miatta kelek fel. Naponta
viaskodom magammal, igyekszem
fenntartani a látszatot, hogy élek.
Sűrű csend vesz körül, néha úgy
érzem, elnyel egészen. Sokasodnak
bennem a miértek. Míg a reggel
madarait hallgatom, valami kis
életkedvet csiholok magamban,
megnyugvó szívem ütéseit számolva
megadom magam, és nekiindulok
a napnak. Hétfő reggel van. Élek.
2024 02 05
Hozzászólások