Már soha •

Szépirodalom - vers

Már soha

 

felemeli a fejét,
alulról néz felfelé
szeme fehérje világít
kelő hold felett az éj

tekintetével kérdez
nem tudom én se
ő se amott a hold
felette csillagok

mögötte éj sötét
űrök mögé
rejtőzve áll
pedig előttem áll

hogy lássam
de minden akarata
is kevés nekem vagy neki
hogy meg tudjam érteni

szép a perc szép
nem lesz mása többé
tudjuk idő hulláma ver
jöttére előre reng

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink