piros selyem csak annyi
néhányszor felmegy a lépcsőn
rossz a világítás
összekeverednek a zajok
aztán a pattogó feszes beszéd
ugyanabban a házban
egy halrajjal élt
a város utcáinak kövén
kopogtak lábaik
feleség és férj
majd maszkok meg ostorok
tevék teknősök alligátorok
Ötven éve hagytam el hazámat én –
magamnak írtam mindegyik versem
azóta…, kit érdekel, ócska poén
mind: értetlenül szerte hevernek.
Szárkúp-menedék kudarcaim boglya,
tűt keresni itt remény nélküli.
mikor pedig láttam őt,
az ablaküvegben tükröződött,
az arcát láttam – félig elfordulva állt ott
vászonruhája hullámlott
leesém az ő lábaihoz
gondoltam volna akkor
Szent János apostol eljött
Patmosz szigetéről
Hátrameredély-Felkútra, hogy könyvéről
beszélgessen egy író-olvasó találkozón.
anyám másodszor is férjhez ment
doktor szolláthnak hívták és én azt hittem hogy majd most ő lesz az
de nem nem lett aztán már nemsoká tudtam hogy milyen jó is így hogy nem lett
neki volt egy velem egyidős lánya az első házasságából a dudus
az Idő fölé kellett állnia
mikorra átért oda átra
s visszanézett lassú fordulattal
az Idő fölött kellett állnia
és kívüle mintha előtte folyna
A tekintetem fut végig
Az úton amit bejárt
Vályogban fogant
Templomi esküvő után
Elsőszülött fia volt apjának
Ki nem lelkész hanem lett nádács
„Nagyanyám lép ki kávéháza ajtaján
harmincegy, de lehet huszonnégy talán
(anyám még ekkor nem él)
a harmonikást várja a zenészt
még nem tudja hogy ő lesz a hangszere
Emlékem Aquileiából
én pátriárka voltam
egy igen régi korban
alabástromtrónon ültem
üres templomhajóban
légy engedelmes jó fiú
tudod fáj a lábam
nehezen járok
hozz tejet kenyeret nápolyit
itt van pénz
ihatsz egy bambit is
a mester üljön a barlang szájánál
és beszélgessen az égiekkel,
hozza-vigye a híreket
oda föl és ide le
ha vannak