Triptichon Petőcz Andrásnak
I. A kőműves-tábornok
De Gaulle-nak neveztük – magas
volt és tekintélyt sugárzott,
nagy orra, mint kopasz kakas
mindenki fölé világlott.
Lehetett vagy hetven-nyolcvan,
én voltam talán huszonegy,
keze alá téglát hordtam,
ő pedig a falat rakta.
Hamarosan maltert kevert,
vakolóval dobálta fel,
simítgatta széjjel szépen –
én meg tátott szájjal néztem.
– Kla- kla- kla- ssszuper lesz a f-f-fal! –
mondta, mert furán dadogott
tábornokunk. Majd benyakalt
kéjes örömmel egy jó sört…
…és arcára írva látszott:
a sör, a malter, az idő
pezsdíti fel a humorát
míg tartott a munkaidő:
– Itt… itt… itt… lesszaa… a sz-sz-szófa…
– mutatott rá a sarokra –
és… éss… itt fognak ba… ba… ba…
sszuszmagolni l-l-lányok f-f-fiúk…
*
II. Imi, a versmondó fiú
Tanítványom volt az Imi,
szeretett verset mondani,
pedig dadogott erősen.
Megállott egyszer előttem:
– In- indulnék a versenyen,
a… a… ve-versmondón. Lehet?
Néztem rá és tudtam, fontos
lesz, amit most neki mondok…
– Persze, fiam, csak jól válassz!
– Nem tudhatom… és néz rám a
kék szemével félve-kérdőn.
– Segítek majd, mondom, később.
A versenyre szép öltönyben,
már bátran és büszkén jött meg.
Radnóti nevét, a címet
még rebegte, majd felnézett…
és hibátlanul szavalta,
meg egyszer sem akadva
a verset, amit mindenki
gyönyörködve és pisszenni
sem merve hallgatott. – De szép!
– hallottam, és Imi szemét
látva tudtam, győzelme
míg él, hatni fog őbenne.
*
III.
Én, a végén
Az alagút végén, majd ott.
Remegni fogok – és hajlott
koromra se. Senki sem lesz
igazodó a… a rendhez.
Búgó hang vár, meg egy fénykör
– mondják. Hülyék. Szé…, szé… széttör…,
széttörve akkorra minden.
Megléptem, ugorva innen.
Majd ott állok, a sorszámot
morzsolgatom majd, mint hámot.
Adategyeztetés is lesz.
– Ki vagy te? – Közöd a hithez?
Innen is lépnék. Nem szabad.
Ma almáspite elmarad.
– Nya… nya… nyammogjál csak. Késtél.
– Most jut eszedbe, hogy’ éltél?
– Közöm a hithez… sok…? kevés…?
Jobban lefoglalt a szex és
az evés. Meg még a szex. És…
és…, az, hogy szeressek… – Tessék?
– Nektek ez még mindig kevés…?
…és még, és még… reszkessek én…?
Az alagút végén, majd ott –
remegni nem, nem fogok!
Szóljon hozzá!