Tisztelt Olvasók!
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasóközönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot. A sorozat történetében folytatom azt a múltidézést, amelyben az Arcanum nevű, előfizetést igénylő Digitális Tudománytárban megtalálható helyi sajtóból is idézek, főként a Dunántúl és a Pécsi Napló napilapokból.
1946: Mezey Mária, Ajtay Andor, Ráday Imre pécsi vendégszereplése
Sanzont énekelve
(Forrás: Hangosfilm)
Az 1945 utáni világ Pécsett is egészen más volt, mint az előző években. A koalíciós időszakban két nevezetes napilap volt Pécsett: a kommunista „Új Dunántúl” (1945-1948), és a szociáldemokrata „Dunántúli Népszava” (1945-1948). (Ehhez jöttek hozzá a helyi kisgazda párti napilapok, a „Független Nép” /1945-1947/ és a „Független Néplap” /1947-1949/). Amikor a Vígszínház Kamaraszínháza vendégjátékára került sor – amely 1935. és 1948. között a Révay u. 18. szám alatt működött – 1946. november 30.-án és december 1.-jén, Mezey Mária és másik két híres kollégája, Ajtay Andor és Ráday Imre voltak a főszereplők.
Mezey (Mezei) Mária (Viola Terézia, 1909-1983), Ajtay (Kovács) Andor (1903-1975) színész, rendező és Ráday (Rádai) Imre (1905-1983) színész, rendező, főiskolai tanár, rádiós műsorvezető Vaszary Gábor (1897-1985) író, újságíró, forgatókönyv író „Őszinteség” című, 1946-ban bemutatott darabjában léptek föl. Itt is meg kell azt jegyeznem, hogy mindegyik sajtóorgánumnak volt „Színház” rovata, az idézetek is itt jelentek meg.
Elsőként az „Új Dunántúl” harangozta be a hármas vendégjátékot 1946. november 28.-án. „Mezey Mária, Ajtay Andor és Ráday Imre vendégjátéka” volt a cím. „A pécsi közönségnek ritka művészi élményben lesz része szombaton és vasárnap. A színház igazgatóságának ugyanis sikerült két estére megnyerni a Vígszínház kiváló művészeit: Mezey Máriát, Ajtay Andort és Ráday Imrét, akik vígszínházi darabjukban a nagy sikert aratott ’Őszinteség’-ben lépnek fel szombaton és vasárnap a pécsi Nemzeti Színházban (sic!). A nagy érdeklődésre való tekintettel ajánlatos a jegyekről mielőbb gondoskodni.”
Most pedig a „Dunántúli Népszava” 1946. november 29.-i számának „Három fővárosi művész vendégjátéka” című cikke következik. „A színi évad szenzációjának ígérkezik szombaton és vasárnap az ’Őszinteség”-ben fellépő Mezey Mária, Ajtay Andor és Ráday Imre fővárosi művészek pécsi vendégszereplése. A filmszínházakat látogató közönség kedvenceinek színházi szereplése nagy sikernek ígérkezik. A három prominens művészegyüttes (sic!) fellépése méltán kelt nagy érdeklődést a színházlátogató közönség körében.” Hozzá kell tenni a műsort is. „Színházi heti műsor. Péntek este fél 8. Díszelőadás a felszabadulás emlékezetére (Pécsi Nemzeti Színház). Szombaton este fél 8: Őszinteség.”
Itt kell megjegyeznem, hogy a „felszabadulás ünnepe” nem az országos, hanem a helyi eseményre vonatkozott: a szovjet csapatok ugyanis 1944. november 29.-én foglalták el a várost…
Ajtay Andor
(Forrás: Wikipédia)
Az „Új Dunántúl” 1946. november 29.-i írása következik „Mezey – Ráday – Ajtay Pécsett” cím alatt. „Az idei színi évad legkiemelkedőbb eseménye szombaton és vasárnap Mezey Mária, Ráday Imre és Ajtay Andor együttes fellépése. Halasy Iván színigazgató óriási áldozatkészséggel biztosította a Vígszínház Kamaraszínházának vendégszereplését. Mindhárom művész nevéhez komoly sikerek fűződnek. A mozilátogató közönség kedvencei, és így szereplésük iránt olyan érdeklődés várható, hogy ajánlatos a jegyekről előre gondoskodni. Előadások: Szombaton este ½ 8 órakor, vasárnap délután 4 órakor és este ½ 8 órakor.”
Decemberre fordulva, a „Dunántúli Népszava” 1946. december 1.-jén „Őszinteség” címmel, „(Mezey Mária, Ajtay Andor és Rádai Imre vendégjátéka)” alcímmel, „Dr. D. S.” monogrammal közölte előadás-kritikáját. (Aki dr. Doktor Sándort vélné fölfedezni a cikk írójában, ki kell ábrándítanom. 1. Ő kommunista, nem szociáldemokrata volt élete végén. 2. Ő 1864. és 1945. között élt!)
„Ha őszintén meg akarjuk mondani véleményünket az ’Őszinteség’-ről, akkor meg kell állapítanunk, hogy Vaszary Gábor, a szerző nem állította sem saját magát, sem a közönséget túlságosan igényes szellemi feladatok elé. A házassági háromszög beváltnak tekintett receptjéhez folyamodott, amely a legrégibb időktől kezdve megnevettette a közönséget. A pécsi közönség szemmel láthatólag nagyon meg volt elégedve ezzel az ’őszinteséggel,’ és elragadtatva tapsolt a három főszereplő bűvészmutatványainak. Mert másképpen nem is nevezhetnénk Mezey Mária, Ajtay Andor és Ráday Imre teljesítményét, akik a semmiből varázsolnak elő egy zenés estére szóló kellemes és pihentető szórakozást. Amit született tehetség, játékintelligencia és fölényes rutin nyújtani tud, azt sűrítve kapjuk a három főszereplő tökéletes összjátékában, amely kétségtelenül a színjátszás magasiskoláját képviseli. Mezey Máriát, akinek magasba ívelő karrierje Pécsről indult el, lelkes örömmel üdvözölte a közönség. A kirobbanó közönségsiker láttán az volt az érzésünk, hogy mindenki megtalálta a számítását: a vendégművészek az őszinte és hálás tapsokban, a közönség a kellemes szórakozásban, és Halasi (Iván) igazgató a színház kielégítő látogatottságában.” Ezt követte a szokásos „Színházi heti műsor. Vasárnap délután 4. Őszinteség. Vasárnap este fél 8: Őszinteség.”
Itt közlöm Vaszary Gábor (1897-1985) író, újságíró, forgatókönyv író, és Halassy (Halasi) Iván (Zoltán, Hofmann Hugó, 1908-1969) színész, színházi titkár, színigazgató adatait.
Ráday Imre
(Forrás: Wikipédia)
Az „Új Dunántúl” sem akart lemaradni a kritikával, az 1946. december 3.-i számban közölték ezt Béky Júlia dr. (1911-1972) újságíró, tanár, kommunista pártmunkás tollából, „Őszinteség” címmel. „Vaszary (Gábor) szombaton este fővárosi művészekkel bemutatott vígjátéka semmi egyéb, mint színpadi komédia. Ennek a darabnak semmi köze nincsen sem az élethez, sem az irodalomhoz, sem pedig az igazsághoz. Nagyképűség lenne tehát alakjainak elrajzoltságára rámutatni, hiszen az egész mulattatásra szánt komédia, csak egy nagy, sziporkázó szellemességgel megírt elrajzolás.
Ki követelne lélektant, lélektani következetességet ott, ahol a szerző csupán, mint virtuóz szellemeskedő kíván mulattatni? Ki keresné a nemes vígjátékírók mély lélekváltozásait ott, ahol a tetszetős karikatúrák mögött nem az emberi élet gyarlóságai és félszegségei kavarognak, hanem csak a színpad figurái illeszkednek bele abba a pózba, amelynek helyzetadta komikumából fakadó mondásai a megtévesztésig úgy hangzanak, mintha mélyenjáró szellemességek volnának.
Az ilyenfajta vígjátékokkal szemben a nézőnek nem is lehetnek különösebb igényei. Éppoly kevéssé, mint egy kabaré-komédia, vagy egy operett-librettó szellemiségével szemben nem is lehetnek különösebb igényeink. A kérdés csak az: mulat-e rajta a közönség? Mert ez a fő cél. És hogy mulat, – sőt nagyon mulat, – az vitathatatlan. Akkor tehát Vaszarynak ez a darabja betöltötte feladatát, el is érte célját.
Az előadás, mint színészi munka, kitűnő. Mérhetetlenül többet ér, mint ez az egész vígjátéknak nevezett, sokszor azonban már szinte a bohózatba sikló darab maga. Szerepnek legjobb, s megírásában is a legkülönb a felesége. Ezt Mezey Mária játszotta olyan bravúrosan, hogy Vaszary (Gábor) nyugodtan üdvözölhetné társszerzőként. Véleményünk szerint azért volt Mezey Mária alakítása a legkitűnőbb, mert a szellemes szöveget megtoldotta még a maga rendkívül szellemes arcjátékával, és hozzáadta beszédes, kifejező mozdulatainak is a szellemességét. Egy-egy grimaszában, mozdulatainak keresetlenségében több volt az egészséges, igazi komikum, mint a darab másik két alakjának tipikusan vaszaryas (sic!) elmésségével együttvéve.
Vaszary Gábor
(Forrás: Cultura folyóirat)
Az orvosférj félszeg figuráját Ajtay Andor játszotta, pontosan a szerző szándékai szerint, a tőle megszokott természetességgel. Kitörései, nagy, őszinte naivsága nem komikumában, hanem humorában mélyítette el azt az emberfajtát, akit általában ’elméleti’ embernek, idealistának szoktak nevezni. A festőt, a helyzet adta lehetőségeket kihasználni igyekvő, hirtelen szerelemre lobbant házibarátot Ráday Imre ízes, meleg humora aranyozta be.
A kitűnő összjátékkal előadott, szellemességével kacagtató darabnak őszinte sikere volt. Mondanunk sem kell, hogy a Vígszínház három nagynevű művészét a közönség meleg szívvel ünnepelte. Ütő Endre díszlete semmi kívánnivalót nem hagyott maga után. Tökéletes volt.”
Fontos utóhang: Béky Júlia dr. egyike volt azoknak, aki a Horthy-rendszer elit-egyetemének diplomájával kommunistának állt, az újságíró szakmában tevékenykedett Pécsett, majd kiváló nyelvtudása révén fővárosi főiskolán oktatott, hogy ismét az 1948-ban alapított „Dunántúli Napló” kulturális rovatát vezesse az 1950-es évek közepén.
Korai betegségéig fontos feladatot töltött be a helyi kommunista párton belül, ideológiai-kulturális téren, ezekben az években. Vitathatatlan képzettsége, hozzáértése a fővárosba történő távozása után hiányzott a Rákosi-éra későbbi, végsőkig elfogult, szemellenzős, helyi pártapparátusi szemléletéből. Az is igaz viszont, hogy őt is áthatották ideológiai korlátai, ez minden igazsága ellenére világosan kitűnik írásából. A későbbi években azután ilyen írások már csak azért sem születtek, mert ezek a darabok hosszú időre eltűntek színpadjainkról…
Hozzászólások