Ó, van-e nagyobb csodád, édes Istenem,
annál, mint mikor anya szül egy kisdedet:
fájdalomban, vérben, jajban adva életet,
majd meghallani az első sírást hirtelen,
és elhallgatnak a szavak,
mikor a száj emlőre tapad?
Ne mondd, hogy ez nem maga az éden,
ahova Isten teremtett létet régen!
Ó, van-e ringatóbb, mint egy puha bölcső,
melyet dúdolva hintáztat az anyakéz.
benne a gyermek alszik, édes ajka méz,
mosolyogva talán álmodik, mert bölcs ő,
magán érzi szemek tapintatát,
elpiheg annak ismert illatán?
Ne mondd, hogy ez nem maga az éden,
ahova Isten teremtett létet régen!
Ó, van-e fontosabb a legelső szónál,
boldogan ráérezni, mi is az anyanyelv,
amikor ragok rangja még nem alapelv,
de kis szemek fogadják, bármit is szólnál,
kezekbe simulnak puha kezek,
és szíveket így szívekig vezet!
Ne mondd, hogy ez nem maga az öröm,
mint kit angyal repít égi körön!
Ó, van-e fontosabb óvó anya-szívnél,
amely utolsó dobbanásáig kísér,
dorgál, ha kell, tanácsot ad vagy megdicsér,
mert nincs nála őszintébb, kiben hinnél?
Gondolatban mindig ott van veled,
érted sír, sikereiddel nevet!
Ne feledd, ő teremtette meg világod,
nem vár el mást, csupán egy csokor virágot!
Vasszécseny, 2024. április 1.
Hozzászólások