Ugye te is találkoztál már azzal a kedves idegennel, akinek a szemében önmagadat vélted látni? És amikor beszél, magadat hallod. Ekkor válik érdekessé számodra ez a kedves idegen. Leültök egymással szembe, neki te vagy az idegen, ezért eleinte csak messziről beszéltek messzi témákról. Aztán egy elejtett szó egy közös ismerős vagy csak egy olyan hely ahol mindketten jártatok és érdeklődve húzod közelebb a széket. Na! Mesélj, ki vagy te? De ő is tudni akarja, hogy te honnan jöttél. Nem kezded elölről, nem akarod untatni. A legutóbbi állomásokat járod végig képzeletben. Az iskolát, a nyári munkát vagy a legutóbbi fesztivált. Hirtelen közbeszól, nem is szól, csak énekelni kezdi a kedvenc dalod. Valami megfoghatatlan bizsergő érzés szalad végig rajtad. Aztán a te történeted végével folytatja a sajátját. Amikor kérdezel, befejezi a kérdésed és bólogat. Aztán elpillant melletted és mosolyog. Már azt sem tudod melyik történetet élted meg te és melyik az ő múltja. Majd halkan mormolni kezd valamit, erre még közelebb hajolsz, a székeddel egészen melléje csúszol, és akkor meghallod. Az a vers, amit először tanultál meg, azért mert nem volt kötelező, hanem mert tetszett. A kedvenc versed. Aztán együtt folytatjátok. A végén elmondja, miért szereti. Már meg sem lepődsz, hogy te is ugyanezt akartad mondani, csak más szavakkal. A beszélgetés folytatódik, de már nem azt keresed, hogy mi a közös, hanem hogy mit tudhat, amit te nem. A széketek már majdnem összeér, te előtte könyökölsz az asztalon, ő két kezével segíti a cselekmény és a téma könnyebb megértését. Mint egy karmester. Annyira koncentrálsz, hogy elfelejted becsukni a szádat. Ő figyelmeztet, nehogy kipottyanj rajta. Nem folytatja, csak kérdez. Már közelebbi témákat pedzegettek. Család. Amit mesélsz, anyáról és apáról és a testvéredről, bősz bólogatás mellett visszhangzik tőle más nevekkel, más időből más helyről. Csak neked nem volt kutyád, macskád volt. A többi stimmel. Alig egy órája láttad először, mégis olyan mintha mindig is ismerted volna. Mintha mindvégig melletted lett volna. Úgy érzed minden gondolatotok közös, minden élményt együtt szereztetek. Pedig csak egy órája találkoztatok. Melléd ült a buszon, vagy a kávézóban, esetleg az iskolába most jött, mint új diák. Olyan kellemes ez az érzés. Aztán amikor végre megismered, amikor már nem egy órája ismered, hanem egy éve vagy több. És ha hagyod, megmarad ez a kölcsönös ismeret. És már nem csak illúzió lesz a közös emlékek sokasága, hanem valódi, közös dolgok, titkok és rezdülések. Amikor együtt győztök le egy akadályt, egymást segítve. Amikor büszke leszel rá, mert ismerheted. Már régen nem gondolsz arra, milyen volt, amikor még idegenként először beszéltetek, mert megismerted és megszeretted. Régóta nem vagytok egymás számára idegenek, talán már az első óra végén sem voltatok azok. Barátok vagytok, hasonló lelkek, hasonló elmék. És mindez, hogy kezdődött? Már nem is emlékszel. Egy apró kérdés, egy mosoly. Két idegen ült egymás mellett és megszólították egymást. Ugye neked is van ilyen idegen az életedben? Akár barátság lett belőle, akár szerelem, először mindketten idegenek voltatok, és a közös úton járás kovácsolt össze benneteket. Sose feledkezz meg ezekről az idegenekről, és mindig adj esélyt a többi idegennek, akivel még nem beszéltél. Ez csak egy jó tanács egy idegentől egy idegennek.
Hozzászólások